Pénz nem lesz csak úgy a sportban, rendszerben kell gondolkodni

- Ha hirtelen sok pénz jutna a magyar sportra, az megoldaná minden baját?

- Igen. De nem úgy és azért, ahogy és amiért a közvélemény gondolja. Piacgazdaságban élünk, a pénz az alapja mindennek, ha varázsütésre sok lenne belőle, javulnának a dolgok: szépülnének a létesítmények, jobb játékosokat igazolhatnának a klubok, satöbbi. De nincs varázsütés, pénz nem lesz csak úgy , rendszerben kell gondolkodni, ha ide tőkét pumpálunk, az máshonnan hiányozni fog. És a magyar sportban nem azért van kevés pénz, mert mondjuk a 2010 előtti kormányok azt nem tették bele. Minden kabinet küzdött a problémával, sőt, helytállt becsülettel. Az önkormányzatok pedig szerintem általában erősen túlteljesítenek sportfinanszírozás terén. Akik nem hozzák magukat, azok mi magunk, a fogyasztók vagyunk.


- Keveset szurkolunk vagy keveset mozgunk?

- Is-is. Kevés kivételtől eltekintve üresek a lelátók (itt most ne beszéljünk a létesítmények állapotáról és hangulatáról, illetve a csapatok teljesítményéről). Vizsgálatok bizonyítják azt is, hogy az Európai Unió átlagához viszonyítva keveset mozog a magyar, illetve hogy GDP-arányosan keveset költ erre. Ez társadalmi probléma. Lassan, de fel fogjuk ismerni a sport pótolhatatlan egészségmegőrzési értékét, és el fog jönni az az idő is, amikor egy ember sportközgazdászként már nem lehet majd kövér, mert hitelét veszti a mondandója.

- Idehaza most a társasági adóból folynak be jelentősebb összegek öt látványsportágba, kifejezetten utánpótlás-nevelésre, a létesítményhelyzet javítására. Mit gondol, képesek a kedvezményezettek megfelelően hasznosítani ezeket a pénzeket? Egyrészt a sport a közvélekedés szerint feneketlen zsák, ahová csak önteni-önteni lehet... Illetve sokszor láttuk már, hogy a fiatalokra szánt összegek valahogy mégis a felnőtt csapat sztárjainál kötöttek ki.

- Attól félek, erősen vegyes lesz a kép. Látom a rendszerben azokat a fékeket és biztosítékokat, amelyek arra hivatottak, hogy az érintetteket megóvják a kísértéstől, csak azt nem tudom, ezek hatékonyak lesznek-e. Viszont rengeteg pozitív példát tudok: szakmai műhelyeket, megalapozott programokat. Meggyőződésem, hogy rengeteg helyen hasznosul a pénz megfelelően, s akkor az egész már nem volt hiába.

- Zalaegerszegen mély anyagi válságban van a város két nagymúltú csapata, a ZTE labdarúgó és férfi kosárlabda klubja is. Mi lehet a kiút az ilyen kisvárosi csapatok számára?

- Nem akarok elugrani a kérdés elől, de nem fog tetszeni a válasz. Mint már utaltam rá: piacgazdaságban élünk, ahol az ember nem nyújtózkodhat a takarójánál tovább. Lehet vitatkozni azon, hogy a piacgazdaság amúgy jó-e, de az biztos, hogy ebben a rendszerben annyi csapat maradhat fenn, ahányat az adott közösség képes eltartani; az él túl, amelyik bizonyít a helyi piacon. Nem várható el, hogy mindenütt minden legyen. Fájdalmas történetek ezek, de a jövő érdekében az észszerűség az egyetlen út.


- Ha már kevés a pénz, miért nem próbálja maga a sport takarékosabban? Miért nem kevesebb a csapat egy-egy bajnokságban? Miért van tele például a kosarasmezőny (amelyről az a hír járja, hogy az nyer, aki nem megy csődbe) drága amerikaiakkal? Miért nem a saját nevelésű játékosokat preferálják a klubok?

- Azért, mert nálunk egyetlen valóban nemzeti sport van: a fenn az ernyő, nincsen kas . Rázzuk a rongyot, ha nincs is mögötte tartalom, adósságot halmozunk a jövő építése helyett. A politika és a sport szereplői elmennek a végsőkig, a csődig, az összeomlásig. Persze valahol érthető: senki nem lehetne sikeres a leépítés, visszafejlesztés programjával. Még ha nyilvánvaló is, hogy azt kellene csinálni.

- A sportnak talán egy szeglete van, melyben nálunk is van elég pénz: a fogadási üzlet. A métely a labdarúgó NB III-ig fertőz, sok eredmény nem a pályán alakul ki. Gátat lehet ennek vetni?

- Michel Platini, a sportág európai szövetségének elnöke a futballra leselkedő halálos veszélynek nevezte a fogadási üzletet, és nem túlzott. Viszont azt gondolom, hatósági, hatalmi eszközökkel ezt a betegséget nem lehet gyógyítani. Ez is társadalmi probléma: a korunkban nincsen egyértelmű és világos értékrend, nem a játék tisztasága az elsődleges szempont. Minden szereplőnek rá kell döbbennie, hogy minden levajazott meccsel a sportnak árt, magát a futballt (vagy bármely más érintett sportágat) teszi tönkre. Ha egy kihagyott helyzetnél a néző nem a csatár ügyetlenségén, vagy balszerencséjén bosszankodik, hanem bevillan neki, hogy alighanem direkt csinálta, s a meccs után megy a nyereményéért, ott vége van a történetnek. Attól kezdve a sportnak annyi, többet nem érdemes meccset rendezni. Ez valóban végveszély.

- A végére egy igazi, négyévente előkerülő magyar kérdésklasszikus: mit gondol, hány aranyat nyerünk Londonban?

- Biztos vagyok benne, hogy jobban szerepelünk majd, mint Pekingben, öt-hat bajnoki címet sem tartok elképzelhetetlennek.

- Nem erre a válaszra számítottam. Valahol azt olvastam öntől, hogy hibás a magyar, olimpiai aranyérem-központú szemlélet, ez is árt a sport megítélésének, körülötte a hangulatnak.

- Ezt a véleményemet fenntartom, de az előbb magyar szurkolóként válaszoltam. Nagyon szeretném, hogy sikeresek legyünk Londonban, nagyon jót tenne némi sikerélmény most az országnak, az emberek lelkének. Annak nem örülnék, ha a politika, pláne a pártpolitika ezekre majd rátelepedne.