Hírek

2012.04.19. 18:05

Festetics-városok randevúja Keszthelyen

Randevúztak csütörtökön a Festetics városok. Keszthely, Hévíz és Csurgó középiskolás diákjai valamint vezetői tizenötödik alkalommal találkoztak egymással.

Sámel József

A programot délután a keszthelyi Balaton Színházban nyitották meg, ahol vetélkedőn vett részt a három település hét középiskolás csapata. Amellett, hogy az általuk készített videofilm segítségével bemutatták saját városaikat, iskolájukat, történelmi kérdéseket kellett megválaszolniuk, természetesen a Festetics-család történetével, tevékenységével kapcsolatosan. A zsűri igazán szakavatott volt, ugyanis a főúri család leszármazottja, Festetics György is értékelte a munkákat. A három várost a közös történelmi múlt erős szálai kötik össze. A Festetics-család mindhárom helyen jelen volt, emléküket a mai napig őrzik. Ezért is döntöttek úgy másfél évtizede, hogy rendszeresen találkoznak.


A jó hangulatú vetélkedő után a kastélymúzeum bejáratánál megkoszorúzták gróf Festetics György szobrát, majd kulturális műsor kezdődött, melyek keretében a városok polgármesterei is köszöntötték a résztvevőket.  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!