Hírek

2012.03.22. 09:31

Rablóhordák települnek a politikára?

El kell ismernünk, hogy a kormány első kísérlete, ami a globális hatalommal való új egyezség megkötését célozta, kudarcot vallott - vélekedik dr. Bogár László közgazdász.

Horváth-Balogh Attila

Az ismert szakemberrel a nagykanizsai református gyülekezet Kanizsai Esték című sorozatában tartott előadása után váltottunk szót.

- Nem túl biztató a viszony az Orbán-kormány és az EU, illetve az IMF között...

- Épp egy örvénylés kellős közepén vagyunk, ami valójában egy konfliktussorozat része - vélekedett dr. Bogár László. - Utóbbi abból következik, hogy a Fidesz-kormány nem akarja kiszolgáltatni a közösséget, a nemzetet napjaink globális folyamatainak. Jelentős támogatottságát a kormányfő úgy értelmezte: arra kapott felhatalmazást, hogy új egyezséget kössön a gazdasági folyamatokat uraló globális világhatalmi rendszerrel.


- Mit ért globális hatalom alatt?

- Nem pénzügyi szervezeteket, közösségeket és sokakkal ellentétben nem is egy jól körülhatárolható népcsoportot. Inkább egy világszerveződési elvet, aminek a lényege a mértéktelenség.

- Mindenesetre ezekből a mozgástértágító lépésekből egyelőre még nem sok pozitívumot érzünk, sőt...

- Természetesen, vitatható, hogy a kormány mindenkor a stratégiai célnak legmegfelelőbb eszközöket választotta-e, azt viszont nem lehet kétségbe vonni, hogy a célt helyesen fogalmazta meg. Az eléréséhez vezető utakat, eljárásokat alaposan kellene elemezni és remélem, hogy akiknek ez a dolguk, levonják a tanulságot.

- Előadása során többször is említette, hogy a kormány harcban áll az EU-val. De hát a másik oldalon szintén néppárti képviselők ülnek többségben, annak a pártcsaládnak a képviselői, amibe a Fidesz is tartozik!

- Úgy vélem, a hagyományos jobb- és baloldali felosztással már nem lehet értelmezni a világban zajló folyamatokat. Az igazi törésvonal ma már azok között húzódik, akik elfogadják és kiszolgálják a globális hatalmat, illetve akik elutasítják azt.

- Abban, hogy az ország ide jutott, a mérhetetlen korrupció is szerepet játszhat. Nyilvánvaló, hogy kormányzati pozícióban mindegyik párt igyekszik jól fizető megrendelésekkel kitömni saját holdudvarának vállalkozóit.

- Sajnos, minél korruptabb a politikai elit, annál inkább vonzza azokat a rablóhordákat, akik rátelepülnek a politikára, miközben ideológiákhoz valójában nem kötődnek - egy istenük van, az pedig a pénz. Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium volt államtitkárának távozása is jelzi, mennyire erősek. Hiába beszélt maffiacsaládokról Ángyán, ma nincs olyan nyilvánosság, beszédmód, amivel fel lehetne számolni őket. De ha lenne is, hiányzik a politikai szándék: amikor az államtitkár ez ügyben konzultációt kért tőle, Orbán Viktor demonstratívan jelezte, nincs értelme, amiből világossá vált, hogy a kormányfő is ezen erők foglya.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!