Hírek

2012.02.09. 18:55

Nehéz évünk lesz: a gazdasági válság folytatódik

Nehéz évünk lesz, a gazdasági válság folytatódik, és könnyebb is, mert a hazai gazdaságot érintő átalakítások megtörténtek – biztatta csütörtökön a vállalkozókat Cséfalvay Zoltán államtitkár.

Hajdu Péter

A Nyugat-Dunántúli Régió Kereskedelmi és Iparkamaráinak Szövetsége csütörtökön tartotta regionális gazdasági évnyitóját a zalaegerszegi Hotel Arany Bárányban. A három megyei, valamint a nagykanizsai és soproni kamarákat tömörítő szövetség elnöksége tavaly a zalai megyeszékhelyen volt , s az éves rotációnak megfelelően Mazzag Ferenc, a ZMKIK elnöke egy jelképes kulcs formájában Horváth Vilmosnak, a soproni kamara elnökének adta át a feladatot.


A három megyéből érkezett vállalkozók számára Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, majd Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium stratégiai államtitkára tartott előadást. A téma egy volt, a magyar gazdaság kilátásai 2012-ben.

Az MKIK elnöke elmondta, a vállalkozók azt várják a kormánytól, hogy fejezze be, amit tavaly elkezdett, vigye végig a szükséges strukturális átalakításokat, konszolidálja a magyar gazdaságot, de egyúttal találja meg a lehetőségét is a gazdasági növekedés beindításának. Mint kifejtette, Magyarország számára ez utóbbi, a növekedési pályára állás jelenti a legnagyobb kihívást.


A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára örömhírként közölte, hogy a vállalkozóknak már nem kell nagy jogszabályi változásoktól tartaniuk. Hozzátette, csak a tömegközlekedésben, továbbá az önkormányzati szférában kell változtatásokra számítani, de az adórendszert már nem bolygatják tovább. Elmondta, a kormány időt nyert a válság- és bankadókkal, de ígéretének megfelelően a bankadót jövőre megfelezik, majd az uniós átlagra csökkentik. Az egyes cégeket érintő válságadót pedig jövőre megszüntetik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!