Hírek

2012.01.03. 16:32

Megszűnt a polgárőrség Zalaszentgróton

Megszűnt a polgárőrség Zalaszentgróton, miután az egyesület vezetését senki nem vállalta. A volt elnök szerint a szervezet támogatása is nagyon kevés volt.

Sámel József

Krajczár Zsolt elmondta: több funkciója, családi elfoglaltságai miatt nem tudta tovább vállalni a harminckét tagú polgárőrség irányítását, s lemondott. A taggyűlésen azonban senki nem vállalta a vezetői  feladatot, így az egyesület megszűnt.

- Nagyon sajnáljuk, ám nem tudtunk mást tenni - mondta, hozzátéve: a bűnmegelőzésben végzett munkájukkal hosszú éveken át eredményesen szolgálták a várost. Jelen voltak a piacon, temetések alkalmával vigyázták a parkolót, s figyelték a posta és az iskolák környékét. Tavaly összesen 3328 órányi szolgálatot adtak, s 2900 kilométert autóztak, utóbbit saját pénzből. - A várostól régóta 150 ezer forint támogatást kaptunk, abból saját autót sem tudtunk fenntartani, pedig több alkalommal is ajánlottak fel számunkra gépkocsit. Saját irodával sem rendelkeztünk, pedig a jogszabály előírja. Annyit ígérhetünk, hogy a tagjaink a város rendjét továbbra is figyelemmel kísérik, s jelzik a problémákat.

Baracskai József polgármester érdeklődésünkre azt mondta: próbálnak segíteni polgárőrség újraindulásában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!