Hírek

2012.01.31. 19:50

Kedvvel faragnak: 20 gyermek és felnőtt jár a szakkörre

Népművészeti motívumokkal díszített botok, fából készített edények, használati tárgyak készülnek a keszthelyi Alkotóházban Bereczky Csaba irányításával. Immár harminchét éve.

Sámel József

A Goldmark Károly Művelődési Központ keretében működő fafaragó szakkör a fiatalokat és a felnőtteket egyaránt vonzza, így két csoport tevékenykedik hétfőnként.

- A népművészeti fafaragás a fő irány, de megjelennek a plasztikák, a kéregmunkák, s a spanyolviasz berakások is - fogalmazott Bereczky Csaba, aki a népművészet mestere. - Az egész életemet átszőtte a faragás, a motívumok gyűjtése, úgy gondoltam, mindezt tovább kell adnom. Az érdeklődés szerencsére folyamatos. A munka az eszközhasználat, a faragás alapjainak, s a motívumrendszer elsajátításával kezdődik, majd mindenkinek kialakul a saját stílusa. Jó látni a fejlődést, s azt, hogy már az egykori tanítványaim gyermekei is szakkörösök.


S jöttek az eredmények is, a „tanulók” több helyről is értékes, országos díjakat kaptak, akadt köztük, akinek alkotását zsűrizték, kiállították. Bereczky Csaba szerint legfontosabb, hogy a gyermekek és felnőttek kedvvel faragnak.

- Nagyon szeretek faragni, sokat tanultam, s még többet szeretnék - mondta Kántor Gyula, aki a hévízi Bibó-gimnázium diákja, s jelenleg egy kazettán dolgozik.

Tüke Erik azt tette hozzá, hogy kiváló hobbit választott. - Elsőként sípot készítettem, majd egyre nagyobb lélegzetű dolgoknak álltam neki - fogalmazott. - Nagyon jó itt alkotni.
Főként konzultációs céllal érkeznek a felnőttek is, ők inkább otthon faragnak.

- A Goldmark Károly Művelődési Központ pályázati pénzből eszközfejlesztéssel segítette a működésünket, reméljük a kultúrát érintő anyagi nehézségek ellenére tovább működhet a szakkör - folytatta Bereczky Csaba, aki elárulta: újabb ötletként hamarosan nekifognak az egy fatömbből vájt edények készítésének. A gyerekek már alig várják...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!