Hírek

2011.12.18. 12:17

Ünnepváró vásár Hévízen, állatsimogatóval

Adventi vásár, jégpálya, termelői piac. Hévízen, a nagyparkoló szomszédságában „ünnepváró” turisztikai centrumot alakítottak ki idén. A karácsonyra hangolódást – hétvégenként – zenés programok is fokozzák.

Sámel József

Kezdetben, azaz tavaly az újdonságnak számító jégpálya működött a piac területén, az önkormányzat idén döntött úgy, hogy az adventi vásárt is e helyre költözteti a Deák térről. A vendégeket így gazdag és széles kínálat várja, a forralt bortól a hagyományos, házias étkeken át a helyi borokig mindent megkóstolhatnak. Nem is beszélve az ajándéktárgyakról, melyek választékát elsősorban a helyi és környékbeli kézművesek biztosítják. A sorból nem lehet kihagyni az állatsimogatót sem, mely pillanatok alatt a gyermekek kedvencévé vált. A turisták a legtöbb esetben családostul érkeznek.


– Meglehetősen nagy a forgalom Hévízen, köszönhetően annak is, hogy a városban az elmúlt hónapokban számos érdekes programot, koncertet szerveztek. Így van ez az adventi időszakban is – fogalmazott a gyenesdiási fazekas, a népművészet ifjú mestere, Kollár Szabolcs. – A tavalyi vásáron is ott voltunk, negyven napon át kínáltuk a portékáinkat. A tapasztalat, hogy a karácsony közeledtével nő meg igazán a vásárlók száma. A központi Deák tér jó helye volt a vásárnak, itt leginkább a jégpálya léte és a rendezvények jelentik a húzóerőt.

– Szeretjük Hévízt, nem először látogatunk ki a vásárba, a programokra – árulta el Tóthné Ibolya, aki férjével ajándékot, egészen pontosan kacsasütő tálat keresett. – Úgy gondolom, a
karácsonyi, ünnepváró hangulathoz hozzátartozik az adventi vásár, ahogy a zenés és egyéb programok is. Meg is lepődtünk, hogy milyen gazdag a választék, de ezt már láttuk és tapasztaltuk az év elmúlt hónapjaiban is.


A kereskedők azt mondták, tapasztalataik alapján idén sem csak a magyar, hanem a külföldi vendégekre is számítanak, például oroszokra, akik várhatóan karácsony előtt érkeznek majd nagyobb számban.

– Sok a visszatérő vásárló, ez pedig önmagáért beszél – mondta a családi vállalkozásában készült sajtokat kínáló Sebestyénné Reicz Szilvia.

– A hangulatra nem lehet panasz, a forgalom pedig egyre nagyobb lesz – tette hozzá László Rita, aki üveg díszeket és tárgyakat árult. – Jó döntés volt, hogy egy helyre került minden, a programok és a korcsolyázási lehetőség vonzó a közönség számára. Akik pedig ezek miatt betérnek ide, azok megnézik a mi kínálatunkat is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!