Hírek

2011.10.27. 09:55

Egyre nagyobb az érdeklődés a Kríziskamra 2010 program iránt

Országosan is egyre nagyobb az érdeklődés a Szombathelyi Egyházmegyéből indult Kríziskamra 2010. program iránt; melynek lényege, hogy üres plébániaépületekből nappali foglalkoztatókat alakítanak ki, munkahelyeket teremtve főként kis településeken élő, halmozottan hátrányos helyzetű emberek számára - mondta Tuczainé Régvári Marietta, a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász igazgatója.

MTI

A győri, a székesfehérvári és a váci egyházmegyékből is érdeklődnek a projekt átvétele iránt, szó van például arról is, hogy a vörösiszap katasztrófa sújtotta Devecserben is létrehoznak egy hasonló foglalkoztatót. Vas megyében sem állt le a program, hiszen csütörtökön Jánosházán folytatnak tárgyalásokat, ahol tizenegy környékbeli településen élő sérült, hátrányos helyzetű ember számára alakítanának ki munkalehetőséget is kínáló nappali foglalkoztatót - fűzte hozzá az igazgató.
   
Tuczainé Régvár Marietta emlékeztetett, hogy a program 2010-ben azzal indult útjára, hogy Veres András szombathelyi megyéspüspök, valamint Vas és Zala megyék gazdasági élete köztestületeinek vezetői és az egyházmegyei karitász együttműködési megállapodást kötött a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása érdekében.
   
Ezután adták át 2010 szeptemberében a vásárosmiskei, decemberében a nagylengyeli, az idén júniusban a kemenespálfai plébániák felújítása után a nappali foglalkoztatót. A nagylengyeli plébániaépület udvarán a minap 60 szilvafát ültettek el, aszalt gyümölcsöt és lekvárt is előállíthatnak majd.

 

    

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!