Hírek

2011.10.04. 08:46

Assisi Szent Ferencre is utal az állatok világnapja

Az állatok védőszentjének, Assisi Szent Ferenc halálának napján, október 4-én ünneplik az állatok világnapját. A nagykanizsai Kőrösi Csoma Sándor és Péterfy Sándor Általános Iskola diákjainak egész hete ennek jegyében telik.

Steyer Edina

Színes forgatag várta az érdeklődőket a Péterfy-iskola aulájában tegnap, ahol a gyerekek saját kisállataikat mutatták be társaiknak. Kicsik-nagyok érdeklődve vették körbe a különféle állatokat, hörcsögöket, hullámos papagájokat, nyulakat.

Könyv Cintia és Major Bence egy-egy nyulat hozott, Bencéé a Marcipán névre hallgató lógó fülű törpenyúl volt. Az 5. osztályos Jávor Ádám két leopárd gekkóval mutatkozott be, s mint kiderült: Leo és Kleo három hónapja laknak a kisdiáknál.


– A zsákmányállatok különlegessége abban rejlik, hogyha valaki óvatlanul nyúl hozzájuk, vagy egy másik állat megharapja farkukat, az leesik – mesélte társainak Ádám. – Ennek akkor van jelentősége, amikor menekülniük kell az esetleges támadójuk elől.  Néhány héten belül a farkuk ugyan visszanő, de az már nem olyan, mint az eredeti.

Mint megtudtuk: az iskola nem csak kisállat-bemutatóval hívta fel a gyerekek figyelmét az állatok védelmére. A héten az állatmenhely számára adományokat is gyűjtenek, a harmadik és a hetedik évfolyamos diákok pedig a fővárosi állatkertbe látogatnak el.

– A tapasztalatok azt mutatják, hogy a gyerekek empatikusan, érdeklődve viszonyulnak az állatokhoz – mondta el Őri Sándorné pedagógus. – Szívesen vesznek részt az állatokhoz, növényekhez, egyáltalán a természethez kötődő jeles napokon: mint például a Föld napján, melyhez kapcsolódva szintén sok érdekes programot szokott szervezni az iskola. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!