Hírek

2011.09.30. 02:28

Nem győzik kivárni - Spontán avatás a beruházó szerint még nem kész úton

Nem túl sok panaszos, ám annál több újságíró és rendőr jelent meg csütörtökön a nagykanizsai belváros-rekonstrukció során megépült, a Kórház utcát a Széchenyi térrel összekötő új útszakaszon. A szomszédos társasház lakója, Tar Mihály várta útavatóra azokat, akiknek elegük van a kerülőkből.

Horváth-Balogh Attila

- Mi, akik ebben a házban lakunk, nem örültünk az út megépítésének, de ha már egyszer elkészült, akkor hadd vehessük végre használatba - mondta a szervező, Tar Mihály. - Bár a polgármester úr azt mondta nekem, hogy ez még nem út, mert nincs kész, néhány dolog hiányzik róla, én mégis - vélhetően sokakkal együtt - azt gondolom, ha már arra alkalmas, hogy autók guruljanak végig rajta, akkor ezt igenis, mihamarabb tegyék lehetővé az illetékesek.

Hozzátette: a szomszédos Horvátországban ezt sokkal rugalmasabban kezelik, mert már akkor rá lehet hajtani az épülő útra, amikor még nincs is rajta aszfalt - igaz, sebességkorlátozással, de ezt talán itt is meg lehetne oldani. A röpke bevezető után a szervező átvágta a nemzetiszín szalagot, amit a lehetséges büntetés miatt nem az építési területnek tekintett út felett, hanem a mellette lévő parkolóban húzott ki.

Horváth István projektmenedzser érdeklődésünkre elmondta: annak, hogy a közlekedők számára még nem nyitották meg az útszakaszt, egyetlen oka van, éspedig az, hogy nem készült el. A műszaki átadás ugyanis október 31-re van kitűzve, addig még fel kell szerelniük néhány kötelező elemmel, melyek az élet- és vagyonbiztonságot szolgálják. Hiányoznak például a korlátok, a közúti táblák, s a szalagkorlát is. Márpedig ezek nélkül a közlekedési hatóság nem engedélyezi az út használatát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!