Hírek

2011.08.21. 10:00

Már a sötétség sem a régi...

Bánfalvi Péter amatőrcsillagász azt mondja: egy Holdutazást nem utasítana vissza, de például a Marsra már nem kívánkozik. Az oda vivő másfél éves utat szerinte még családdal összezárva is nehéz lenne kibírni. Hát még anélkül.

Hajdu Péter

  
 - Gondolom párezerszer feltették már önnek ezt a nyitó kérdést: hogyan lett csillagász?
  
 - Édesanyámnak van a legnagyobb szerepe benne, aki sok-sok magyarázattal, izgalmas érdekességgel táplálta tovább az ébredező érdeklődésemet. Gyerekként, talán hatévesen nálam is eljött a pillanat, hogy a falusi nagyszülői ház udvaráról rácsodálkoztam a tiszta, csillagos égboltra. És a dolog az én esetemben itt nem maradt abba: az anyai magyarázatok után rövidesen  - amint megtanultam olvasni - már magam kutattam az ismeretek után.
  
 - És miért nem lett hivatásos?
   

- Legalább ugyanilyen erős vonzódás volt bennem a pedagógusi pálya iránt. Volt tanárom, aki valósággal haragudott, hogy nem fizikusnak tanultam tovább, de én - talán az ő példája miatt is - a tanítást választottam. Illetve racionális szempontot is mérlegeltem, amikor nem csillagásznak mentem: ennek a hivatásnak a művelői már az én időmben sem dúskálhattak az álláslehetőségekben. Kevesen végeztek az egyetemen, de talán annyira sem volt szükség és kereslet. Továbbá - és ezt a mai profiknak is meg szoktam jegyezni tréfásan - lehet, hogy én amatőrként többször nézek bele a távcsövembe, mint ő a magáéba.

Pedig a csillagászat lényege mégis csak ez.
   
- Ha már említi: hány évesen nézett először távcsőbe?
   
- Nagyon hamar, főleg, mert gyerekfejjel építeni kezdtem ilyeneket. Keresztapám, aki lakatos volt csinálta hozzá a tubust és az állványt, én szereztem be a lencséket, és döbbenetes, máig borzongató élményeket szereztem magamnak például a telihold vizsgálatával. A kezdetleges, Kepler-féle eszközök után aztán folyamatos volt a fejlődés, addig, hogy ma a csillagász egyesületünk birtokában nem egy igen modern műszer is van, melyekkel tudományos igényű megfigyelések végezhetők. Ennél fontosabbnak tartom azonban az ismeretterjesztő munkát. Rendszeresen szervezünk bemutatókat, előadásokat, ahol bárki kipróbálhatja az eszközeinket. Az emberekben talán van egy pici távolságtartás a csodabogárnak tekintett csillagászokkal szemben, de tudom, hogy aki ezeken az összejöveteleken megfordul, annak megváltozik a véleménye.
   
- Pedig a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben nagy divatja volt a dolognak. Zajlott az űrverseny sok eseménnyel, vártuk az idegenek megjelenését...
 
   - Annak idején a divat oldalvizén szerveztünk mi is UFO-lesnek nevezett programokat, de tudtuk, hogy egyik sem lesz más, mint egyszerű csillagászkodás. Életemben elég sokat kémleltem az eget, s menet közben gyakran előfordult, hogy azonosítatlan égi objektumot láttam. De még soha nem történt meg, hogy ne sikerült volna kideríteni, ki (melyik műhold, űrállomás, egyéb jármű) az illető. Éppen egy éve meteorvadász kameránk is van, mely minden égi mozgást rögzít éjszaka. Ennek észlelései alapján bizton kijelenthető: az idegen lények egy év alatt semmi láthatót nem csináltak Zalaegerszeg felett.
   
- Viszont ez a felismerés nem használt a csillagászat társadalmi bázisának. És ma már iskolai szakkörök sem nagyon vannak.
   
- Ahhoz, hogy szakkör legyen, elhivatott és hozzáértő tanárra van szükség. Utóbbi fontosságát külön nem magyaráznám, előbbi azért érdekes, mert csillagászkodni sötétben lehet, az éjszaka van, ami pedig nem munkaidő. Ez az én időmben is okozott problémát: volt igazgatóm, aki azt mondta, csinálhatok szakkört, de az iskolát hagyjam ki belőle, ne tekeregjünk éjnek évadján odabenn. De a már említett aranykorban  amikor a mi egyesületünknek is 300 tagja volt a mai kéttucatnyival szemben  voltak pozitív példák is, akkor épült meg például az egerszegi Munkácsyban a csillagda. Efölött is eljárt az idő, felnőttek körötte a fák, nem nyitható a kupolája... Viszont az amatőrcsillagászat is más lett. A mai műszereknek már nem kell épület, mobilak, bárhol felállíthatók, megvan bennük a lehetőség, hogy oda menjünk velük, ahol a potenciális érdeklődők vannak. Így tudunk csillagleseket szervezni például strandokon.
   
- És ha egy kisgyereket itt megragad a tudomány? Hova menjen másnap reggel?
   
- A kérdésre keressük a választ. A Vega egyesületnek törekvése az utánpótlásképzés, de klasszikus és rendszeres gyerekprogramokban mi sem állunk jól. Magunknak, öreg csillagászoknak számos fórumot kitaláltunk, ma már interneten is vannak előadások: a skype-ot használjuk, s mondhatom, nagyon élvezetes. De mondjuk nem gyerekeknek. A minden nyáron lezajló táborunk nekik is szól, illetve rövidesen indul Egerszegen egy program: a plázában lesz egy helyiség, ahol sok tudományos izgalommal, például csillagászattal várjuk a betérőket.
  
 - És a Vega műszerparkja hogyan fejlődik tovább?
   
- Tervbe vettük egy távcső telepítését, amelyet az internet segítségével a tagjaink bárhonnan a világból elérhetnek és használhatnak. Még egy távirányítással nyitható kupola kell, illetve a helyet keressük. Sajnos nagyon kevés a megfelelően sötét zug, a zalai égbolt fényszennyezése is klasszisokkal nagyobb éjjel, mint volt az én gyerekkoromban. De a technika fejlődése bizonyos határok közt választ tud adni erre is: a letelepítendő távcsövünkhöz van egy szűrő, ami kiiktatja a földi fényeket.
 

Bánfalvi Péter matematika-fizika-számítástechnika szakos tanár, közoktatás vezető, a megyei közgyűlés hivatalában dolgozik. A TIT Öveges József Ismeretterjesztő és Szakképző Egyesület elnöke, a Vega Csillagászati Egyesület elnökségi tagja, a Magyar Csillagászati Egyesület tagja. Az életébe még két hobbi fér be: az utazás és a zenehallgatás.

Ezek is érdekelhetik