Hírek

2011.07.12. 06:29

Horgászpihenőn

A Helikon Horgászegyesület az általános iskolások körében rendezett hagyományos napközis táborban idén 34 kisdiákot látott vendégül, a Balaton-parti horgásztanyáján.

Horányi Árpád

 

Mint megtudtuk, többen nem először érdemelték ki ezt a lehetőséget, így vannak visszatérők.

- Sokrétű az elfoglaltság, mindennap vannak elméleti foglalkozások, s utána következnek a horgász gyakorlatok - mondta a napirendről a táborvezető. - Meghatározó az, amit a gyermekek a felnőttektől kapnak, ehhez igyekszünk mi pozitívan hozzájárulni. Amellett, hogy a fő téma a víz, annak élővilága, szépségének megismertetése, egyéb aktualitások is szerepelnek: hallgatnak a gyerekek közlekedési ismereteket, vízirendészettel kapcsolatos tudnivalókat, orvosi előadást.

Az egyhetes tábor horgászvizsgával zárul, aminek eredményes letételével horgászengedélyt lehet váltani.

Az egyhetes tábor horgászvizsgával zárul, aminek eredményes letételével horgászengedélyt lehet váltani.

Barátság egymással  és a természettel

Az emberi és a természeti közösség kapcsolatának alakításáról is szól a horgászegyesület által szervezett tábor. A gyermekek tapasztalatokat szerezhetnek abban, hogy a környezettel való együttélésnek mennyire fontos része az egymásra való figyelés, a kulturált viselkedés. A programok vezetői ezekhez is adják a példát.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!