Hírek

2011.07.22. 15:10

Aláírást gyűjtöttek Zalaszentgróton

A Türjei utca felújítása érdekében gyűjtöttek aláírásokat a lakók, az íveket a képviselő-testület csütörtök esti ülésén Vajda László adta át a polgármesternek.

Sámel József

Napirend előtt a jegyző adott tájékoztatást egy közelmúltbeli törvényességi vizsgálat eredményéről. Mint mondta, az iskolarendszer kapcsán érkezett beadvány a Zala Megyei Kormányhivatalhoz, mely rendben találta az eljárást és a döntéseket.
 Az egészségügyi központ pénzügyi helyzetéről esett szó a továbbiakban. A  pénzügyi bizottság elnöke hangsúlyozta: tavaly és idén összesen 11,3 millió forint veszteséget halmozott fel, ezért háromfős bizottság létrehozását javasolta. Dr. Varga Tamás, az intézmény igazgatója úgy fogalmazott, szó sincs veszteségről, mint mindenütt, náluk is a volumenkorlát, az alulfinanszírozás  az oka a hiánynak. Ha azonban átcsoportosítanak, esetleg a nem beutaló köteles rendeléseken is időpontot kell kérni, annak a betegek látják kárát. Többen úgy vélték, lehet tervezni, és kell is a szakrendelések forgalmát, ad hoc módon nem szabad működtetni azokat. Baracskai József polgármester úgy fogalmazott: a város évente húszmillió forinttal járul hozzá az intézmény fenntartásához, joggal várhatják el, hogy tervezzék meg a forgalmat. Ígérte, beteg nem marad ellátatlanul Zalaszentgróton. Az intézmény igazgatója, kérte, hogy szakemberek segítsenek a munkában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!