Hírek

2011.04.11. 09:59

Kétezer riasztás: évet értékelt a Zala Megyei Tűzoltószövetség

Szombaton tartotta éves beszámolóját a Zala Megyei Tűzoltószövetség Nagykanizsán. Az önkénteseket is tömörítő szervezet tagjait tavaly közel 500 tűzesethez és több mint 1700 műszaki mentési feladathoz hívták.

Sámel József

Mint azt Egri Gyula, a megyei szövetség elnöke beszámolójában kiemelte: a zalai tűzoltó egyesületek pályázati aktivitása az elmúlt évben is kimagasló volt, így csaknem 3,3 millió forintos támogatást sikerült lehívni. Az elmúlt év fontos eseménye volt a Gelsei Önkéntes Tűzoltó Egyesület újjáalakulása. A gelseiek egy gépjárműfecskendőt is beszereztek, ám hogy a járművet készenléti állapotba tudják állítani, ahhoz a zalai egyesületek adományai - szakfelszerelések - is kellettek.

Az elnök a külföldi kapcsolatokról szólván hangsúlyozta: ápolva a hagyományokat a zalaiak rendszeres kapcsolatot tartanak a szlovén és horvát tűzoltószövetséggel, illetve a burgenlandi önkéntes tűzoltókkal is.

Egri Gyula a minden évben megrendezésre kerülő megyei tűzoltóverseny eredményeiről is szólt. Mint mondta: a hagyományos kismotor fecskendő szerelésben továbbra is remek eredmények születnek, sőt, a CTIF nemzetközi tradicionális versenyfeladatokban is egyre jobban szerepelnek a zalai alakulatok. A felnőttek mellett az ifjúsági tűzoltók is kitettek magukért, tavaly az V. Országos Ifjúsági Tűzoltó Versenyen a letenyei ifjúsági csapat az első helyezést érte el, amivel kivívta a jogot, hogy részt vegyen idén a szlovéniai Kocsevjében rendezendő ifjúsági tűzoltó olimpián.

Az idei tervekről elhangzott: az állami támogatásból, a tagdíjból és az egyéb bevételekből várhatóan 1,3 millió forinthoz jut a zalai szövetség, melyből elsősorban a Flórián-napi ünnepségeket, a versenyeket és a már hagyományos tűzoltótábort szeretnék finanszírozni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!