Hírek

2011.01.15. 06:29

Bizonyos esetekben szakorvosi vizsgálat is szükséges a jogosítvány megújításához

Két hete már nemcsak háziorvoshoz, de szakorvoshoz is el kell mennie az autóvezetői jogosítványát megújítani készülőnek, ha krónikus betegségben szenved.

Horváth Viktória

A szigorítás azért lépett életbe, hogy az esetleges volán mögötti rosszulléteket megelőzzék a vizsgálatokkal, bár az elmúlt években jelentéktelen számban fordultak elő olyan esetek, amikor valamely krónikus betegség okozta rosszullét miatt történt autóbaleset.
 
- Nemrégtől érvényes a rendelet, de már küldtünk beteget emiatt szakrendelésre. Megértik, nem voltak felháborodva, hiszen tudják, ez közös érdekünk - mondta el dr. Antal Erzsébet zalaegerszegi háziorvos. - Az idősebb emberek számon tartják, melyik rendelésen hány hetet kell várakozni egy-egy időpontra, így még időben kérhetnek beutalót, mielőtt lejárna a jogosítványuk. Arról nem tudok, hogy fizetős lesz-e a szakrendelés abban az esetben, ha jogosítvány miatt veszik igénybe a betegek és nem kontroll miatt.

Mint elmondta, mindez elég sok beteget érint, így a változás jelentős pluszmunkát ró a háziorvosokra és a szakrendelőkben dolgozókra is. Ezzel együtt úgy véli, szükséges volt a szigorítás, noha  teszi hozzá , ha az egyik legfontosabbnál, a látásvizsgálatnál problémát észleltek, eddig is mindig elküldték szemészhez a beteget.


A szív- és érrendszeri-, a vércukor és idegrendszeri betegségekkel küzdőket érinti az új rendelkezés. Dr. Pongrácz Katalin nagykanizsai háziorvosnak nem éppen pozitívak a tapasztalatai.

- Volt már betegem, akire vonatkozott az új szabályozás, és egyáltalán nem örült neki - mondta. - Elküldtem szakorvoshoz, ám ott még nem nagyon voltak a kollégák tisztában a rendelettel, ezért úgy gondolom, kellett volna időt hagyni, vagy jobban felkészíteni rá az egészségügyi dolgozókat. El tudom képzelni, hogy fizetni kell majd a szakrendeléseken ezért a szolgáltatásért, de még nem hallottam ezt vissza betegemtől.

A doktornő szerint nem volt szükség erre a rendeletre, mivel az esetleges rosszulléteket nem lehet kontrollvizsgálatokkal kiszűrni, másrészt olyan betegeknek is el kell menniük a szakrendelésre, akik alig vagy már évek óta nem betegek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!