Hírek

2011.01.06. 07:02

A túlélést segíti: 30 százalékkal kisebb bérleti díjak

Harminc százalékkal mérsékelte a képviselő-testület az önkormányzati tulajdonú belvárosi üzletek túlnyomó többségének bérleti díját - a helyi vállalkozások helyzetét könnyítendő.

Horváth-Balogh Attila

- Cseresnyés Péter polgármester kért fel minket arra, hogy a mostani gazdasági helyzetet figyelembe véve dolgozzunk ki egy, a korábbinál jóval kedvezőbb bérleti díj-rendszert a belvárosi üzletek bizonyos körére - bocsátotta előre Kámán László, a bérleményeket kezelő Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója. - Az egyelőre év végéig érvényes intézkedéssel a komoly nehézségekkel küzdő helyi kis- és középvállalkozások támogatása a cél. Hetvenhat használatban lévő nem lakás jellegű bérleményt, azaz üzletet érint a döntés. Ezeken kívül jelenleg 20 önkormányzati tulajdonú helyiség áll üresen a város központjában, melyek mielőbbi hasznosítása érdekében várhatóan a hónap végén közgyűlési határozat születhet arról, hogy ezeket is a már 30 százalékkal csökkentett bérleti díjjal ajánljuk ki - tette hozzá.

Ez azt jelenti, hogy a legfrekventáltabb helyen lévő bérlemények díja 2500 forintról 1750-re változik négyzetméterenként. Ettől azt remélik: 7-8 helyiséget szinte azonnal ki tudnak majd adni.


De mit szólnak mindehhez az érintettek? Záhony Lajos, a Záhony Optika tulajdonosa a Fő út egyik, a közelmúltban nagyon szépen felújított épületében bérli az önkormányzattól 120 négyzetméteres üzletét, amiért eddig havonta 350 ezer forintot fizetett.

- Természetesen, ez is nagy segítség, habár mi, akik eddig megtartottuk a bérleményünket, mindig úgy dolgoztunk, hogy ki tudjuk fizetni az éppen aktuális bérleti díjat. Azoknak viszont, akik eztán bérelnének üzleteket, lehet, hogy ekkora engedmény nem lesz elég - szögezte le. - Úgy vélem, még lejjebb kellene vinni az árakat, hogy tényleg versenyképesek legyenek. A mi érdekünk is az, hogy minél több üzlet üzemeljen, mert ez vonzana tömeget.

Bencze Józsefné, a bazárudvari női-férfi divatáru üzlet tulajdonosa örömmel fogadta a hírt. Ezzel együtt ő is úgy véli: az igazán optimális 50-60 százalékos díjmérséklés lett volna, de a túléléshez a 30 is elég - hacsak nem emelkednek drasztikusan a közüzemi díjak.

Dr. Polay József, a díjcsökkentést már egy ideje sürgető Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara elnöke is üdvözölte az intézkedést. Azt mondta, éppen jókor jött, és így, év elején különösen sokat jelent a vállalkozásoknak.


● 2008-ban egyszer már csökkentette a város közgyűlése a nem lakás célú bérlemények bérleti díját előbb 10, majd 15 százalékos mértékben
● A város bérleti díjakból származó bevétele az elmúlt 5 évet tekintve 2008-ig emelkedett, akkor volt a legtöbb, 283 243 000 forint
● Ez a díjcsökkentések miatt évről évre kevesebb, tavaly 210,4 millió forint körül alakult
● A mostani, újabb díjcsökkentésre két alternatívát, egy 10 és 15 százalékos mértékűt dolgoztak ki a szakemberek
● A pénzügyi bizottság 30 százalékot javasolt, s végül ezt fogadta el a képviselő-testület


Kapcsolódó cikkünk:
Harminc százalékkal csökken az üzletek bérleti díja Nagykanizsán

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!