Hírek

2010.11.25. 07:28

Több vér kellene! Egy karnyújtással életet menthet

Napi 50-60 donorra számítottak a véradó hét szervezői, ám hétfőn csak 25-en, kedden 19-en jelentkeztek az egerszegi vérellátóban. Tapasztalat: amíg nincs baj, kevesen gondolnak rá, hogy karjuk nyújtásával életet menthetnek.

Horváth A. Attila

- 15 ezer egység vér az éves terve a megyében a Vöröskeresztnek, s ezt mindenképpen teljesíteni kell, mivel a mennyiséget a kórház vérigénye alapján határozzuk meg. Nem túlzás kijelenteni, hogy a véradókra épül Zala megye egészségügyi ellátása, ám a szervezés, a véradók elérése egyre nehezebb - mondta Baracskai Józsefné, a véradást kizárólagosan szervező Vöröskereszt megyei igazgatója. Hozzátette: e szempontból Zala hátrányos helyzetű térség a rossz korfa, a sok kistelepülés és a kevés nagy munkahely miatt.

- Évente két alkalommal szervezünk véradó hetet. Egyszer júliusban, mikor a szabadságolások miatt az üzemekben nehezebb elérni az önkénteseket, ilyenkor, novemberben pedig az ünnepek előtti készletfeltöltés a cél, ezért szólítjuk meg a lakosságot - fogalmazott Benkő Lászlóné, a Vöröskereszt területi vezetője. Mint mondta, ahhoz, hogy a Zalában elvégzett műtétek vérigényét biztosítani lehessen, heti 300-320 egység vérre van szükség.

- A kórházi vérigény egyre nagyobb, mivel az orvostudomány fejlődése mind több műtéti beavatkozást tesz lehetővé. Nem csupán a balesetekre kell gondolni, például a Zalában gyakori szívsebészeti eljárásokhoz, vagy a csípőprotézis-műtétekhez is nagy mennyiségű vér kell. Noha a gyógyítás egyik alapfeltétele a vér, sajnos csupán a lakosság 5 százaléka véradó.

Még tart a véradó hét: csütörtökön 8-tól 17 óráig, pénteken 8-tól 15 óráig várják az önkénteseket az Országos Vérellátó Szolgálat Zalaegerszegi Intézetében, a kórházzal szomszédos Zárda utcai épületben.


Önkéntesek köszöntése

November 27-e a véradók napja, ez alkalomból a városi Vöröskereszt ünnepséggel köszöntötte a véradókat nemrég Egerszegen. 96 önkéntes kapott meghívást, valamennyien legalább 30-szoros véradók, de voltak köztük, akik 100-150-szer járultak már hozzá a vérkészletek gyarapodásához. Beszédében Benkő Lászlóné úgy fogalmazott: emberek ezrei olyan személyeknek köszönhetik életüket, akikkel soha nem találkoztak, akik szabad akaratukból, ellenszolgáltatás nélkül adtak számukra vért.

Ezek is érdekelhetik