Az ember nem születik hősnek

- Milyen ünnepre készül az ország?

- Remélem, hogy az idén méltóan fogunk ünnepelni, végre nem kordonok mögött. Büszkének kell lennünk arra, hogy Magyarország fiatalsága 1956 októberében fellázadt a szabadságért és a nemzeti függetlenségért. 1956 októbere a történelemnek olyan kitüntetett pillanatait jelenti, amelyek nagyon fontosak a nemzet életében, amelyek meghatározzák a közösség nemzeti identitását. Fontos, hogy legyenek hőseink, akikre büszkék lehetünk és akikre emlékezhetünk, hiszen a közös emlékezés megerősíti az összetartozás érzését. Az 56-os for- radalom olyan esemény volt a magyarság életében, amikor az ország népe egységesen lépett fel a szabadságért, mindenekelőtt azért, hogy a megszálló szovjet csapatok hagyják el az ország területét, végre saját kezünkbe vehessük sor- sunkat, szabadon dönthessünk arról, milyen jövőt akarunk.
 
- Vannak, akik úgy vélik, még nem telt el elég idő, hogy történelmi távlatból lehessen értékelni 56 jelentőségét. Sokféle kép él a társadalomban, nézetkülönbségek vannak a kutatók között is. Felnőtt egy generáció, amely sem a szüleitől, sem az iskolában nem hallott egyértelmű, hiteles magyarázatot és keresi az igazságot.

-  Szerintem több mint fél évszázad elegendő ahhoz, hogy kellő történelmi távlatból értékeljük az 56-ban történt eseményeket. De már akkor is világos volt mindenki számára a világ bármely táján  Bécstől Washingtonig, Párizstól Ankaráig , hogy világtörténelmi jelentőségű forradalom tört ki Budapesten. Nincs még csak hasonló példa sem a történelemben, hogy egy ilyen kis ország szembe mer fordulni az olyan hatalmas túlerőt képviselő megszálló diktatúrával, mint az akkori Szovjetunió. Az 56-os forradalom nagyszerűségét a kortársak is tudták, felfogták. Nagyon sok politikus ismerte el  Helmut Kohltól Zbigniew Brzezinskiig , hogy világképét alapvetően befolyásolta a magyar forradalom története. Említhetném az Európai Unió több mai fontos vezetőjét is, akik szintén azt vallják, hogy számukra az 1956-os magyarországi események jelentik az egyik legfontosabb történelmi tanulságot. A mi forradalmunk bebizonyította ugyanis, hogy Európában nincsenek kis és nagy népek: szabadságszerető népek vannak. Most, hogy már a szabadság természetessé vált, gyakran nem gondolunk bele, hogy mit is jelent a számunkra. És ez így van jól. De amikor nem volt, akkor fuldokoltunk a hiányától, és amikor az elnyomás már tűrhetetlenné vált, a nép fellázadt és hajlandó volt az életét is feláldozni. Az, hogy vannak még közöttünk  bár szerintem nagyon kevesen , akik még mindig a kommunista hitvilág bűvöletében élnek és esetleg másként vélekednek, az ő dolguk. A magyar nagyon toleráns nemzet, amit az is mutat, hogy az elmúlt húsz évben nem kérte számon és nem büntette meg a forradalom előtti és az azt követő diktatúra felelőseit, a megtorlások elkövetőit.

- Azért felkavarta a közvéleményt a közelmúltban Biszku Béláról készült film. Mi a véleménye a szerepéről?

- Vitathatatlan, hogy az 56 utáni megtorlásokért és a pártállam működéséért Biszkunak a személyes és a politikai felelőssége is megáll, hiszen 1957-től belügyminiszterként, majd a politikai bizottság tagjaként, adminisztratív ügyekért felelős KB-titkárként 1980-ig a pártállami hatalom legfelsőbb vezetői közé tartozott. Dokumentumok bizonyítják, hogy ş56 után személyes ráhatást gyakorolt az ügyészségre, a rendőrségre, a bíróságra. Ugyanakkor rendkívül sajnálom, hogy Magyarország akkori egyik fontos vezetője olyan gyáva ember volt, aki még kilencven- évesen sem ismeri el saját politikai felelősségét, és szánalmas, átlátszó kibúvókkal próbálja kisebbíteni saját szerepét. Tisztességesebb lett volna, ha legalább most  vállalja a tetteit, de ettől teljesen függetlenül a magyar történelem ítélőszéke már kimondta felette az ítéletet. Az pedig így  szól: Biszku Béla az egyik fő felelőse a kegyetlen megtorlásoknak. Amihez hasonlót még Haynau rémuralma sem jelentett az 184849-es szabadságharcot követően.

- Ön szerint a forradalomnak kik voltak a legtiszteletreméltóbb hősei?

- A pesti srácok. Azok a fiatalok, akik nem mérlegelték a veszélyt, a szovjet túlerőt, és feláldozták az életüket hazánk jövőjéért. Mindenüket odaadták azért, hogy mi most szabadon, demokráciában élhessünk. A forradalom ötvenedik évfordulóján ezért is helyeztük el a Terror Háza Múzeum falára a kivégzettek arcképét, amit Hősök Falának neveztünk el. A pesti srácok közül sokakat kivégeztek, börtönbe zártak, mások kénytelenek voltak elmenekülni az országból, voltak, akiket üldöztek, évtizedekig mellőztek. Október 23-án az ünnepnek minden évben arról is kell szólnia, hogy köszönetet mondjunk a pesti srácoknak. Az ember nem arra születik, hogy hős legyen. Mégis, vannak az életben olyan pillanatok, amikor azzá kell válni. Örülnünk kell annak, hogy a mi életünkben még nem voltak ilyen pillanatok, és reménykedjünk, hogy nem is lesznek. De tudnunk kell, hogy a magyar történelem nagyon erős tradíciója az ellenállás. Ez a nép  ha olyan a helyzet  a szembeszegülést választja. Ezért is tudtunk megmaradni. Aki nem tud küzdeni az értékeiért, az identitásáért, a szabadságáért, a nemzeti függetlenségéért, azt elsöpri a történelem.

- Hogyan látja Nagy Imre szerepét a forradalomban?

- Nagy Imre hősként halt meg. Amikor a hírhedt perben halálra ítélték  amelynek filmszalagon rögzített részleteit a Terror Háza Múzeumban is bemutatjuk , pontosan tudta, hogy azért nem kért kegyelmet és nem alázkodik meg, mert a történelem ítélőszékére bízza magát. A történelem pedig felmentést ad neki mind- azért, amit korábban, kommunista funkcionáriusként tett. Mivel sokáig élt a Szovjetunióban, nem lehettek kétségei afelől, hogy ha azokat a döntéseket meghozza  kilépés a Varsói Szerződésből, a semleges státus, a szovjetek kivonulásának követelése , azoknak mi lesz a következménye. Ráadásul nem ismerte el a Kádár-rendszer legitimitását, és nem volt hajlandó bocsánatot kérni, de még a kommunista önkritika gyakorlására sem. Halálában vállalta a közösséget a forradalommal, a szabadságharccal, ezért a magyar nemzet az ő emlékét is hősként őrzi meg.

- Említette, hogy számunkra a szabadság már természetes adottság. De mintha nem tudnánk ennek eléggé örülni. Nem becsüljük meg kellően a szabadságunkat?

- Furcsállom, ha nem, hiszen olyan szabadságban élünk, mint amiről a második világháború óta 1989-ig csak ábrándozhattunk. Szólásszabadság, gyülekezési szabadság, utazási szabadság, kommunikációs szabadság és sorolhatnám. Ez maga a nagy- betűs szabadság. Ami ugyan-akkor felelősséggel is jár, és nem biztos, hogy ezt végiggondoltuk. Az pedig, hogy nem vagyunk boldogok, az egyéntől függ. Nincs olyan társadalom, amelyben mindenki boldog és elégedett. Aki azt ígéri, hogy eljön egy ilyen kor, az hazudik, annak nem szabad hinni. Nagy képesség, hogy az ember tudjon örülni annak, amije van. Jó lenne, ha ebben mi is jobbak lennénk egy kicsit, ha meg tudnánk becsülni, amit elértünk, sőt, büszkék is tudnánk lenni rá.

- Ön sok fiatallal találkozik, akár a múzeum látogatói között, akár egyetemi oktatóként. Milyennek látja az új nemzedéket, van bennünk forradalmi lendület, lelkesedés?

- Szerencsére nincs forradalmi helyzet és nincs szükség forradalmi lendületre sem. A mai fiataloknak egészen más feladatuk van. Nem a szabadságért és a függetlenségért kell harcolniuk, hanem meg kell tanulniuk élni vele. Ez is éppen elég! Nem a for- radalmi, hanem a mindenna- pi felelősségvállalással kell megküzdeniük. Mivel okosak, helyesek, tehetségesek, szerintem képesek rá. Schmidt Mária: Október 23-án az ünnepnek minden évben arról is kell szólnia, hogy köszönetet mondjunk a pesti srácoknak. Az ember nem arra születik, hogy hős legyen. Mégis, vannak az életben olyan pillanatok, amikor azzá kell válni. Örülnünk kell annak, hogy a mi életünkben még nem voltak ilyen pillanatok, és reménykedjünk, hogy nem is lesznek. De tudnunk kell, hogy a magyar történelem nagyon erős tradíciója az ellenállás.



Schmidt Mária történész
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara történelemnémet szakán szerzett középiskolai tanári diplomát.
Tanulmányok: 1985-ben bölcsészdoktori vizsgát tett, 1999-ben történelemből PhD fokozatot, 2005-ben történelemtudományok tudományágban habilitált doktor címet szerzett. Posztgraduális ösztöndíjakkal, illetve vendégtanárként megfordult több külföldi egyetemen.
Munka: A XX. Század Intézet, a XXI. Század Intézet és 2002-től a Terror Háza Múzeum főigazgatója, valamint a 20. századi európai diktatúrák és a demokratikus átalakulások kutatására létrejött nemzetközi Ettersberg Alapítvány kurátora. Egyetemi tanár.