Hírek

2010.08.04. 17:04

Világrekord-kísérlet: Csuka Attila holtponton innen és túl

Mint arról már beszámoltunk, világrekord zenei kísérlet zajlik a héten a zalai megyeszékhelyen. Csuka Attila lemezlovas tervei szerint nettó 125 órán át szolgáltatja a zenét a Dísz téren. Szerdán nála jártunk, s köszöni, jól van. Túlélt két holtpontot, s jelenleg is keveri a zenét – akár kívánságra is.

zaol.hu

A zalai DJ januárban már megdöntötte a magyarországi rekordot, most magasabbra tette a mércét. Mint korábban mesélte, az érvényben lévő csúcsot a skót származású DJ Alan D. állította fel tavaly, aki nem kevesebb, mint 124 óráig, tehát több mint öt napig keverte egyfolytában a zenét, így Attila célja a125 óra.

A keddi esős délutánt követően szerdán verőfényes napsütés fogadta a Dísz térre érkezőket, s vélhetően a jó idő is hozzájárult, hogy a hétfő óta zajló rekord kísérletet eddig ekkor nézték, hallgatták a legtöbben.

Kérdésünkre, hogy hogy érzi magát Attila előljáróban annyit mondott, kicsit furán. De aztán megtudtuk tőle, hogy túlvan már két holtponton. Egyszer keddről szerdára virradóra érezte, úgy, hogy ez nagyon a vég, majd szerdán délután öt óra körül kapta el újra az érzés. Szerencsére, mindkét holtponton túllendült, így tovább pörögtek a korongok.

- Sikerüli fog. Sikerülnie kell - mondta esélylatolgatásunkra, s mi is nagyon szurkolunk neki.
 
A kulisszatitkokról annyit, hogy míg a rekorder skótot állítólag néhány frissítő pofonnal sikerült átsegíteni  a holtpontokon, addig Attila napi egy kávéval ”edz”. Többel a fekete nedű vízhajtó hatása miatt nem, mert hát egy ilyen kísérletnél az sem mindegy   A kávé mellett - bár nem szabadna - azért lecsúszik 1-2 energiaital is naponta.

Nézője, lelkesítője egyre több akad, s a Dísz térre látogatók akár számot is kérhetnek tőle. Mint megtudtuk, az ő kedvencei a retrós, illetve a lágyabb house számok, de igyekszik minden korosztály igényeinek eleget téve zenélni a következő napokban.  Azok pedig még vannak, hiszen reményei szerint csak vasárnap ér majd véget a maratoni kísérlet.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!