Hírek

2010.08.24. 02:26

Hősi emléktáblák, felújított ravatalozó

Az 1990-es évek elején készült hősi emléktáblákat és kőkeresztet, valamint a ravatalozót újították, s avatták fel Tüskeszentpéteren a hét végén.

Sámel József

- Az út a városi önkormányzat támogatásával, mintegy 700 ezer forintból készült el - tette hozzá. - A település kőkeresztjeinek rekonstrukciójára, az emléktáblákra, valamint a ravatalozóra összesen mintegy egymillió forintot költöttünk.

A szombaton délelőtt, a szentmise után megtartott ünnepségen Beke László, az önkormányzat kulturális és oktatási bizottságának elnöke mondott beszédet, majd Bizderi János főesperes megszentelte a keresztet, a táblákat és a ravatalozót. Tüskeszentpéterben egyébként e napon tartották a falunapot is, melynek megszervezésében a két éve alakult helyi faluszépítő egyesület kiemelkedő szerepet vállalt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!