Hírek

2010.07.20. 06:29

Újra él a Villa Negra

Csáford - A nyugalom, a csend ihletet ad, a kollégákkal pedig értékelni lehet az alkotásokat - fogalmaztak a Villa Negra művészei, akik idén ismét megszervezték szokásos táborukat.

Sámel József

- Év közben mindenki tanít, s alkot, nincs idő arra, hogy hosszabb időre találkozzunk - tette hozzá Lelkes András, Máthé Krisztián, Jóna Pál társaságában Csoma Gábor szobrász. - Az alkotás különben magányos műfaj, de itt jó a társaság. Minden adott, ami az elmélyült munkához szükséges. Jó ide visszatérni.

Nagy Edit hasonlóképpen fogalmazott, mondván: jó látni, hogy a többiek miként dolgoznak, nem szólva a beszélgetésekről, melyek többletet nyújtanak. Az alkotásokat kiállítás keretében bemutatták a városban, s hír az is, hogy Zalaszentgrótnak már több szobrot adományoztak. A művészek azt mondták, nem kérdéses, hogy a jövőben megrendezik-e az alkotótábort.

NYÁRON ÉLET KÖLTÖZIK AZ ÉPÜLETBE

A csáfordi szôlôhegyben található Villa Negra épületétaz ifjú művészek egykor kölcsönbe kapták az önkormányzattól, majd megalakították az egyesületüket. A városnak fizetnek ugyan díjat a használatáért, ám aztán visszafordítják az épület felújítására. Évről évre megújul valami a régi épületen és a területen. A legfontosabb azonban, hogy élettel telik meg a Villa Negra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!