Hírek

2010.07.03. 08:43

Jutalomutazáson: 12 kovásznai diákot látnak vendégül

Kovásznai diákok érkeztek a minap a Nagykanizsára. A fiatalokat a Nagykanizsa és Térsége TISZK Nonprofit Kft. hívta meg, hogy szakmai és szabadidős programok keretében ismerkedjenek meg a várossal, s az intézménnyel.

Sámel József


- A gyerekeknek ez tulajdonképpen egy jutalomkirándulás, az iskola legjobb eredményt elért diákjai jöhettek el Nagykanizsára - mondta Szabó Tünde, a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Iskolaközpont tanára.

- Most először járok Nagykanizsán, nagyon tetszik a város, tele van régi épületekkel, s a közterületek is szépek, rendezettek - árulta el első benyomásait a 14 éves Bukovinszky Csáki Mátyás, aki természetesen azt is tudta, hogy Kanizsát és Kovásznát már régóta testvérvárosi kapcsolat köti össze.

A kovásznai diákok vendégül látását többen is szponzorálták, számos helyi vállalkozó ajánlott fel támogatást, illetve az önkormányzat testvérvárosi keretéből is 200 ezer forintot kapott a kanizsai TISZK.


A Berecki-havasoknál
● Kovászna település Románia területén, Erdélyben található. A közel 11 ezer lakosú város a Kárpátok kanyarulatában, a Berecki-havasok lábánál fekszik.
● A lakosság döntő többsége magyar, igaz románok is lakják a települést. A cigány és német kisebbség jelenléte elenyésző.
● Kovászna immár 20 esztendeje tart kapcsolatot Nagykanizsával. A testvérvárosi szerződést 1993-ban írta alá a két település.
● Kovászna legjelentősebb kulturális eseménye az évente megrendezésre kerülő Kőrösi Csoma Sándor Napok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!