Hírek

2009.10.05. 07:45

Röptükben, távcsővel - izgalmas és érdekes

Keszthely - Az Európai Madármegfigyelő Napok keretében várták a hét végén az érdeklődőket a város fenékpusztai területén lévő madárgyűrűző és -mentő táborban a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület munkatársai.

Horányi Árpád

Melyik a legnagyobb testsúlyú madár? Mekkora az a legnagyobb sebesség, amivel a szárnyasok repülni képesek? Hogyan képesek aludni a levegőben a ludak? - ilyen és ezekhez hasonló érdekes kérdésekre kerestek és kaptak választ mindazok, akik a szombaton és vasárnap megrendezett nyílt napok programján részt vettek.

- Szeretjük a természetet - adott kézenfekvő magyarázatot a becsehelyi Bécsi Ágnes arra, hogy családjával együtt miért szántak a hétvégéből néhány órát a madártáborra. - Iskolai programhoz csatlakozva utaztunk a madármegfigyelő helyre, a nagyobbik lányunk, Sára, harmadik osztályos, és igen érdeklődő.

Kondákor Mariann és Kósáné Vlahovics Éva pedagógusok mintegy húsz fős diákcsapat élén érkeztek Fenékpusztára a becsehelyi iskolából.

- Tavaly is csatlakoztunk már ehhez a programhoz, a részvétellel igyekszünk hozzájárulni, hogy Magyarország sikeresen szerepeljen ezen a természetvédelmileg fontos nemzetközi eseményen - fogalmazta meg utóbbi.

- Alig vártam már ezt a napot - lelkesedett a hetedik osztályos, bázakerettyei Bedő Kristóf. - Csodálatosak a madarak, s röptükben, távcsővel megfigyelni őket különösen izgalmas és érdekes. Tavaly Mórichelyen volt részem hasonlóban.

Az MME programja ebben az évben két helyszínre korlátozódott: Fenékpusztán és a zalavári töltésen várták az érdeklődőket - például Mórichelyre sajnos most nem jutott szakértő tárlatvezetés . De a diákok élményei ettől nem lettek kisebbek: az egyesület zalai elnöke, Benke Szabolcs segítségével nagy örömmel azonosították a határozóban a távcsővel megfigyelt szárnyasokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!