Hírek

2009.08.06. 02:28

Véradók dicsérete

Zalaegerszeg (se) - Rendkívül sikeresnek mondható a megyeszékhelyen múlt héten tartott véradóhét. A megfelelő vérkészlet bizto- sítása érdekében került sor a kiemelt akcióra.

Sinkovics Eta

Sikeres véradóhétről számolt be dr. Baracskai Józsefné, a Vöröskereszt zalai igazgatója. Az akció során 353 fő jelentkezett a véradóállomáson donornak, közülük 36-an - többségükben 27 év alatti fiatalok - első alkalommal nyújtották a karjukat .

- Köszönjük valamennyi véradónak, hogy csatlakoztak a felhívásunkhoz és bízunk benne, nem hagynak el bennünket a jövőben sem. Nagyon sokat segítettek, hiszen fontos, különösen a nyári időszakban, hogy biztonságos mennyiségű vérkészlet álljon rendelkezésre. Külön is hálásak vagyunk azoknak a véradóknak, akik a szabadságuk idején jöttek segíteni - mondta Baracskainé. Hétfőn, kedden 51, illetve 52 fő adott vért, szerdán 82-en, csütörtökön 108-an keresték fel a véradóállomást, pénteken 60 fő jelentkezett.

- Soha nem volt ilyen kiemelkedően magas a véradók száma az akciók során - tette hozzá a szervezet zalai igazgatója. Egyébként a 353 jelentkező tíz százalékánál merült fel véradást kizáró ok, mint a fél éven belüli piercingelhelyezés, tetoválás, de az is előfordult, hogy szűrés során derült fény a donorjelölt cukorbetegségére.

Legközelebb Nagykanizsán, augusztus 24-től augusztus 28-ig rendeznek kiemelt véradóhetet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!