Hírek

2009.07.31. 02:29

Romokból luxusvilla

Keszthely (sj, mti) - Luxusvilla áll az egykori romok helyén, mint azt tegnap hírül adták, az ingatlan az előzetes letartóztatásban lévő erzsébetvárosi polgármester, Hunvald György tulajdona.

Sámel József

A hírekből az derült ki, hogy a Munkácsy és a Zrínyi út sarkán álló tornyos épületet minden bizonnyal több százmillió forint ráfordításával újították fel évekkel ezelőtt. Tegnap a környéken arról érdeklődtünk, hogy a közelben lakók hallottak-e a hírekről, s arról, hogy a ház kinek a tulajdona.

Nos, meglehetősen nehéz volt szóra bírni az embereket, pedig a legtöbben tudták, hogy miről is van szó. Egy közeli kereskedés eladói elárulták, hogy hallottak a hírekről, tudják, kié az épület, ám ennél többet nem mondtak. Egy hölgy szintén úgy nyilatkozott, felismerte az épületet, de, mint hozzátette, nem kíván a témával foglalkozni. Annyit azért hozzátett: a dolog egyetlen előnye, hogy a roskadozó, de patinás épület megújult. A villa előtt találkoztunk egy idősebb úrral, aki már akkor figyelemmel kísérte a ház sorsát, amikor még romjaiban állt. Azt mondta, azért, mert egy igen régi, szép épületről volt szó, ami mindig tetszett neki.

- Rögtön ráismertem a házra, amikor tegnap este láttam a televízióban - mondta Lajos. - Ez egy annyira romos ház volt, hogy valószínűleg jobban jártak volna, ha teljesen lebontják és újat építenek. De a felújítás mellett döntöttek. Évekig dolgoztak itt a kőművesek, úgy öt esztendeje kezdődött a rekonstrukció. Azért tudom, mert egy ács barátommal folyamatosan figyelemmel kísértük a munkálatokat, naponta itt jártunk el mellette. Tény, csodálatosan felújították. Amúgy tavaly vagy tavalyelőtt készültek el vele, s az épület korábbi állapotát ismerve szinte biztos, hogy iszonyatos pénzekbe került a felújítás. A hírek szerint több százmillió forintot költöttek rá, ami hihető.

Hozzátette azt is, hogy főként hétvégenként sok új rendszámú, nagy értékű autót szokott látni a villa előtt.

A keszthelyi rendőrkapitányság hatásköri okokból nem nyomoz annak a zsaroló levélnek az ügyében, amelyet az ingatlanpanama miatt előzetes letartóztatásban lévő Hunvald György feleségének címeztek, és amelyet keszthelyi villájuk postaládájában talált - tudta meg a távirati iroda tegnap. Az erzsébetvárosi polgármester elleni fenyegető levelet a Központi Nyomozó Főügyészség nem kapcsolta a jelenleg is tartó nyomozáshoz, hanem zsarolás helyett önbíráskodásnak minősítette, majd továbbította a feljelentést a keszthelyi városi rendőrkapitányságnak. Csizmazia Péter, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense megerősítette, hogy Keszthelyre érkezett a feljelentés. Hozzátette ugyanakkor, hogy a keszthelyi rendőrök Budapestre tették át az ügyet hatásköri okokból.Sajtóinformációk szerint csaknem félmilliárd forintot kért egy zsaroló az erzsébetvárosi polgármester feleségétől. Az illető azzal fenyegetett, hogy az MSZP-s politikusra terhelő adatokat, fényképeket és hangfelvételeket hoz nyilvánosságra. A keszthelyi rendőrkapitányság nem nyomoz a zsarolás ügyében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!