Hírek

2009.05.08. 02:29

Bankgarancia sem kell

Nagykanizsa (pa) - Módosította a helyi vállalkozások támogatásáról szóló rendeletét az önkormányzat. Az új szabályozás értelmében utólag, bankgarancia nélkül is megkaphatják a támogatást a pályázó vállalkozók.

Sámel József

Erről a legutóbbi közgyűlésen döntött a képviselő-testület. Mint arról már beszámoltunk: a 2005-ös rendeletet egyszer már átdolgozta a közgyűlés, akkor jelentős könnyítéseket építettek be a szabályrendszerbe. Az eredmény nem maradt el, tavaly ugyanis 9 vállalkozás 52 fő többletfoglalkoztatását vállalta, melyhez összesen 26 millió forint - dolgozónként 500 ezer forint - támogatást nyújtott az önkormányzat.

- Az idén 35 millió forintot különítettünk el a költségvetésben a vállalkozók támogatására, ami 70 fő foglalkoztatására ad lehetőséget - mondta Marton István polgármester. - Ötmillió forintban maximáltuk az egy vállalkozás által igényelhető támogatást, hogy a felhasználható keretből a lehető legtöbb pályázó részesülhessen. A másik módosítás a pályázók körének szűkítésére vonatkozott, idén csak az 50 főnél kevesebb embert foglalkoztató cégek pályázhatnak, hiszen a gazdasági válság elsősorban a kisvállalkozások létét veszélyezteti.

További változás, hogy a támogatási összeg kifizetésének korábbi módszere mellett - amikor is a támogatást előre kapta meg a vállalkozó, de csak akkor, ha bankgaranciát tudott felmutatni - , lehetőség lesz a pályázati összeg utólagos - a kétéves futamidőt követő - kifizetésére is, amennyiben a pályázó a vállalásait teljesíti.

Mint megtudtuk: a pályázatok benyújtása ugyan folyamatos, ám aki november végéig nem adja be az adatlapját, az már csak jövőre kaphat támogatást.Ötmillió forintban maximálták vállalkozásonként

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!