Hírek

2008.05.28. 02:28

Ingyen is adnák, csak ne lopják

Tormafölde (gyf) - Két hét alatt a közterületekre kihelyezett virágok jó részét ellopták a településről - hívta fel a jelenségre figyelmünket Kondákor József polgármester. A község önkormányzati vezetője felháborodot-tan beszélt a történtekről.

Gyuricza Ferenc

Mint mondotta, akárcsak a korábbi években, idén is jelentős összeget áldoztak arra, hogy a közterületeik a helybeliek és az ide látogatók számára egyaránt gondozottnak tűnjenek, vonzóak legyenek. Körülbelül két hete kezdték el kirakni a cserepes virágokat, ám egy részüket már az első éjszaka ellopták.

- Akkor még arra gondoltunk, hogy a bálból hazatérő fiatalok szórakoznak, s nem tulajdonítottunk neki különösebb jelentőséget - mondta a polgármester. - A lopások azonban rendszeressé váltak, legutóbb tegnap éjszaka vittek el a virágokból. Ma már azt sem tartom kizártnak, hogy a tolvaj a faluban él. Ráadásul nem az idei az első eset, már a tavalyi esztendőben is megkeserítették a napjainkat.

A polgármester úgy véli, feljelentést nem érdemes tenni, hiszen forintosítva nem nagy értékről van szó. Sokkal inkább bosszantó, hogy mindig akadnak olyanok, akik más munkáját nem becsülik. Ezért aztán úgy döntöttek, hogy a nyilvánosság segítségét kérik, hátha látott valaki gyanús mozgást az éjszaka folyamán.

- Még arra is hajlandóak lennénk, hogy ingyen adjunk virágot azoknak, akiknek ilyen nagy szükségük lenne rá, de az árát nem tudják előteremteni - folytatta Kondákor József. - A falu számára ekkora áldozatot talán megérne, hogy többé ne kelljen bosszankodnunk az ismeretlen tolvajok miatt.

Ezek is érdekelhetik