Hírek

2007.12.21. 03:29

Háborítatlan, békés

Nemesbük - Szép, csendes falu. Ezt maguk az ott lakók mondják, akik többnyire szívesen szóba állnak az idegennel. A behavazott táj különösen kellemessé teszi a települést.

Kassai Zsigmond

Nemesbük jellemzően kétfelé szakított település, jobban mondva soha nem épült egybe igazán. A helybeliek egykori szőlőhegyén, a borospincék helyén az utóbbi évtizedekben nyaralók épültek, akad, amelyiket lakják is, ám némelyiket eladásra kínálják. Itt él a betelepülők többsége. Az úton tovább haladva, mintegy a falu közepén hatalmas beépítetlen terület. Aztán valamivel odébb az egykori téesz épületeit és az ófalu öreg házait pillantjuk meg.

Tél van. Az utcán ilyenkor alig jár valaki, a régi szövetkezeti bolt előtt is hiába megyünk el kétszer-háromszor, úgy tűnik, zárva tart ilyenkor, hétköznap délelőtt. A falunak ezt a részét egy mély patak választja ketté, a partokat robusztus kőhíd köti össze. Ennek az utcának a lakói úgy tartják, a híd - ki tudja, mikor épült - Nemesbük legbecsesebb kincse.

Egy idősebb szemüveges férfi száll le a keszthelyi buszról.

- Jöjjön csak, itt van nem messze a házam, melegedjünk meg - invitál meglepően barátságosan Szabó György, aki Keszthelyen él, és csak az idén áprilisban jutott hozzá egy régi nemesbüki parasztházhoz.

Egész évben dolgozott rajta, mondja, mivel a tömésfalú ház elég rossz állapotban volt, meg kellett erősíteni a falakat, újra is vakolta, és a régi fakeretes ablakokat is újrafestette. Büszkén mutatja kemény munkája eredményét.

- Erről aztán ne írjon, mert mindenütt sok az irigy ember, akit bánt, ha a másiknak van valamije - mondja, miközben poharak kerülnek elő, félig tölti őket pálinkával. Később, ahogy telik az idő, rááll a beszélgetésre.

- Jól érzem magam itt. Nyugdíjasként mi mással töltse az ember az idejét? Van ez a kis öreg ház, dolgozgatok a kertben, mindig van valami tennivaló - mosolyog.

A kőhídon túl keskeny utca vezet a falu végére. Az egyik kertkapuban sovány idős ember álldogál, láthatóan vár valakire. S csakugyan, Salamon Gyula a feleségét szeretné viszontlátni, aki szintén a keszthelyi busszal érkezik.

- Csendes, nyugodt vidék ez - mondja, amikor arról kérdezem, hogy töltik az időt az emberek. Talán csak a fűtés okoz némi gondot ilyenkor. Drága a fa, és ártámogatás bizony nincs rá, mint a gázra.- 120 ezer forintból van meg a téli tűzifa, kettőnk nyugdíjából sem futja ki, sajnos hozzá kell még tenni - így az idős férfi, aki az egészsége miatt is aggódik az utóbbi időben. Havonta több napot kell el- töltenie kezelésekkel a zalaegerszegi kórházban. A család segít neki a közlekedésben, mivel kocsi nélkül nehezen jutna el a megyeszékhelyre.

Nem messzire innen, egy lepusztult régi ház udvarán tucatnyi kacsa, pulyka, tyúkféle szaladgál. Az omladozó verandán is megtelepedett néhány, azt gondolnánk, azok is a házban laknak, a gazdával együtt. Csakhogy ember mintha nem is élne itt. A korhadt faajtó félig nyitva, roskadozik a súlya alatt. Az épületbe alig szüremkedik be fény, az ablaktámlák pedig valószínűleg már évek óta zárva vannak. Aztán óvatosan előlép egy harminc év körüli fiatalember, és elég bizalmatlanul figyel az utca felé. A kutyákat hallhatta meg, annyira nyugtalanul és hangosan ugatnak, mióta ismeretlen ember tette be a lábát ebbe az utcába. Hangos, de barátságos köszönésünkre a férfi észrevétlenül visszahúzódik az ajtó mögé. Ő nem akar szóba elegyedni velünk.

A hólepte utca túlsó végén egy szintén roskatag régi házon kopottas felirat olvasható: vadászkések . Az udvaron piros Lada áll, a kerítés mögött három nagyobb testű kutya vicsorog.

- Házőrzők?

- Ugyan, nem bántanak ezek senkit, csak hangoskodnak - válaszol a gazda, aki időközben előkerül. Tóth Pál ötven év körüli, jól megtermett férfi. Mint kiderül, valóban vadászkéseket gyárt, egyszerű kézműves munkával, ráadásul kizárólag egyedi darabokat. Ebből él, itt a faluban dolgozik, így ritkán kell kimozdulnia.

- Nyolcvannégyben költöztünk ide, eredetileg Érden laktunk - mondja már a műhelyében, ahol csendesen duruzsol a fatüzeléses kályha. A késkészítő, alighogy belépünk, rövid ujjú trikóra vetkőzik, pedig nincs annyira meleg a műhelyben. Sorra kerülnek elő a szebbnél szebb pengék, akad, amelyik csontnyelű, de ébenből és rózsafából is készül néhány látszólag egyszerű darab.

A faluban sok a betele-pülő. Főleg a kilencvenes évek óta van nagyobb mozgás, mióta megnyitották az utat Zalaszentgrót és Kehidakustány felé. Nyáron hatalmas a turistaforgalom, de a falu mégiscsak télen a legszebb, amikor újra teret nyer magának az alig háborgatott természet.

Ezek is érdekelhetik