Hírek

2007.10.24. 02:29

Ezer kilométerre az otthontól

Zalaegerszeg - Két tizenegy éves erdélyi kisfiú addigi életét, családját, barátait hátrahagyva, álmait követve költözött a zalai megyeszékhelyre, mert szüleikkel egyetértésben csak így látták biztosítva, hogy egyszer országosan, sőt nemzetközileg is elismert, sikeres jégkorongozó váljék belőlük.

Varga Lívia

Antal Norbert és Szabó Krisztián egymástól függetlenül döntött úgy, hogy tízévesen, családjukat hátrahagyva, otthonuktól, barátaiktól ezer kilométerre, a zalai megyeszékhelyre költöznek, hogy a Titánok csapatában fejleszthessék tovább képességeiket. A siker záloga a szülők számára az egyesület edzőjének, a szintén erdélyi Kercsó Árpádnak személye s az elmúlt évek folyamán a jéghokiban végzett eredményes munkája volt.

Krisztiánt Kercsó Árpád egy gyergyószentmiklósi tornán fedezte fel, s a tehetséges kisfiút mindenképp szerette volna Zalába csábítani.

- A csapat 2005-ös alakulásakor Zalában még nem voltak hagyományai a hokinak, így az érdeklődés is csekélynek bizonyult. Én viszont, mivel szerettem volna minden idők legsikeresebb gyerekcsapatát létrehozni, folyamatosan figyeltem, kerestem a tehetségeket - meséli Kercsó Árpád. - Mára odáig jutottunk, hogy aki profi hokis akar lenni, hozzánk jön, hisz a legjobb szakmai feltételek az országban itt vannak.

Az edző hosszú távra tervez, hiszen a saját nevelésű gyere-keket egészen felnőtt szintig akarja vinni, hogy az országos bajnokságokon nyújtott jó teljesítmény mellett akár a nyugati s amerikai profi világban is megállják a helyüket.

- Amikor Krisztián, majd egy évre rá Norbi is ideköltözött, felelősséget vállaltam értük. Napi kapcsolatban vagyunk, így minden rezdülésükre figyelhetek, s ha jó, ha rossz, le tudom reagálni azokat, emiatt pedig az átlagnál talán kicsit szigorúbb is vagyok hozzájuk - mondja mosolyogva.

Krisztián családjának Kercsó Árpád régtől fogva családi barátja volt, s tudták, sok tehetséges jégkorongozó került már ki kezei közül, így az édesanya, Ferenczi Terézia Krisztiánra bízta a döntést.

- Amikor tavaly az edző bácsi megkereste anyukámékat a költözés ötletével, két hétig gondolkodtam, s végül úgy döntöttem: élek a lehetőséggel. Anyukámnak nem volt könnyű elfogadnia ezt, de azért örült, hogy így alakul az életem, hisz tudja, a sport szempontjából ez hatalmas lehetőség számomra - közli Krisztián szinte felnőttes komolysággal.

- Tudtuk, nem lesz könnyű elengedni Krisztiánt, mégis muszáj volt. Féltettük nagyon, de azzal is tisztában voltunk, hogy a fiunk nem egy elveszett gyerek, hisz ha csak rövid időre is, de több alkalommal volt már távol tőlünk - idézi fel a kezdeteket a kisfiú nevelőapja, Portik László. - Az első időszakban persze sokat sírtunk, s a nyári szünidő után Krisztián is nehezen ment vissza, mára mégis úgy tűnik, sikerült teljesen beilleszkednie mind az iskolában, mind pedig a jéghoki-csapatban. S mivel rendkívül látványosan fejlődik, mindezidáig nem bántuk meg, hogy elengedtük, s amilyen gyakran lehet, látogatjuk is, sőt a fontosabb meccsein próbálunk a helyszínen szurkolni neki.

A szülők kisfiukat nem idegenekre, hanem egy földire, az erdélyi Csíkszeredából származó kapusedzőre, Láday Andrásra s feleségére, Tündére bízták. A család saját kisfiuk, Tamás s Krisztián mellé még két pesti csapattársat is befogadott, így azóta kifordult sarkaiból a világ, hisz minden kizárólag a gyerekek körül forog.

- Az, hogy a sajátunkon kívül még másik három kisfiút nevelünk, hatalmas felelősség, de megéri a befektetett energia, hiszen a gyerekek nagyon aranyosak s tehetségesek is - mondja az apuka.

- Hogy mit szólt a környezetünk a fiúk befogadásához? - veszi át a szót Tünde, a feleség. - Mivel férjemnek s nekem is több testvérünk van, számukra az volt a szokatlan, hogy mi sokáig csak hárman voltunk. Persze féltettek, hogy nem fogom bírni a hatalmas terhelést, de szerencsére nem lett igazuk. A családban egyébként én képviselem a szigort, s ha kell, a leckét is kikérdezem. András inkább barátként, mintsem szigorú szülőként közelít a fiúkhoz, ami érthető is, hisz napközben az iskolában s az edzéseken is kőkemény fegyelem uralkodik, otthon tehát belefér egy kis lazaság.

Láday András Norbihoz hasonlóan a csíkszeredai csapatban kezdte pályafutását, s maga is 24 évig jégkorongozott, így tisztában van azzal, hogy a fiúknak otthon nem sok esélye lett volna az előbbrejutásra.

- Csíkszeredán szinte minden gyermek jégkorongozik, de mivel elöregedett, régi hokit tanítnak, az eredmények rendre elmaradnak. Ráadásul mivel rengeteg a csapat, edzésre sem jut elegendő idő, nem így Egerszegen, ahol napi két és fél órát edzünk a gyerekekkel.

Norbi édesapját, Antal Lászlót pont ez a komolyság és profizmus indította arra, hogy Kercsó Árpádot megkeresve lehetőséget kérjen fia számára.

- Norbi hat éve hokizik, s Csíkszeredán már nem láttam esélyt a fejlődésére, ezért hoszszas hezitálás után úgy döntöttünk, jövőbeli boldogulása érdekében, bármilyen nehéz is, el kell, hogy engedjük őt, s már az eltelt két hónap is minket igazolt, hisz Norbi máris rengeteget fejlődött - mondja a többszörös országos gyorskorcsolyabajnok apuka.

Bár Norbi csak most érkezett, máris sikerült beilleszkednie: tanárai elismeréssel nyilatkoznak róla, s a csapatban is fix a helye. S noha családját hiányolja, jól érzi magát.

- Tetszik az iskola, a csapattársak is kedvesek, anyuékkal pedig napi kapcsolatban vagyok, ráadásul apu, amikor csak teheti, meglátogat engem, s a fontosabb mérkőzéseinken is mindig ott van - szól mosolyogva a kisfiú.

Gombos Béláék ugyan nem terveztek két fiuk mellé egy harmadikat, mégis az első szóra igent mondtak, mikor Norbi befogadásáról kellett dönteniük, sőt úgy gondolják, elengedni őt sokkal nehezebb volt, mint otthont adni számára.

- Norbi rendkívül higgadt, nyugodt, kedves kisfiú, a szülői értekezleteken is csupa jót hallunk róla, ráadásul általa egy barátsággal is gazdagabbak lettünk, hisz szüleivel való kapcsolatunk rögtön a kezdetektől fogva kölcsönös szimpátián alapul.

- A Dózsa-iskolában rengeteg Erdély-hívő van, így a két kisfiú hamar a tantestület szívéhez nőtt. Mindketten egyenes, becsületes, tisztelettudó gyerekek, s mivel távol a szüleiktől ilyen pici korban biztosan nincsenek könnyű helyzetben, bármiben számíthatnak ránk - mondja Balogh Judit, a fiúk osztályfőnöke.Norbinak és Krisztiánnak sikeres nemzetközi karrierre Erdélyben kevés esélye lett volna

Ezek is érdekelhetik