Hévíz

2015.08.25. 14:20

Szívükkel látják a világot - Látássérült kerékpárosok tandemtúrája a Balaton körül

Hévíz - Bringázzunk együtt, hogy a szívünkkel is lássuk a világot! - Ez volt a mottója annak a kerékpártúrának, amely során közel harminc látássérült tandemkerékpárokkal - és Hévíz érintésével - tekerte körbe a Balatont.

Az idei Balaton-kerülő biciklis túra immár az ötödik volt a Mozdulj! Közhasznú Egyesület szervezésében, ezúttal több mint hatvanan látássérültek és segítőik vágtak neki a 220 kilométeres útnak, hogy, ahogy ők fogalmaznak, egymástól tanulva fedezzék fel a Balaton környékének földrajzi és kulturális szépségeit. A tandemtúra arca, fővédnöke Boronkay Péter kétszeres paratriatlon világbajnok és ötszörös Európa-bajnok volt, aki már a riói paralimpiára készül.

A látássérültek és segítők nem feltétlenül összeszokott párként indultak, többen az indulás reggelén ismerték meg egymást, egy látássérült biciklist párja kísért el, s volt a résztvevők között egy család is, amelyben a fogyatékkal élő szülők együtt tekertek két gyermekükkel, mesélte dr. Tálos Marianna, a Mozdulj! Közhasznú Egyesület elnöke.

A mögöttünk hagyott hosszú hétvégén megrendezett túra Fonyódról rajtolt a nulladik napon, Hévízre a negyedik nap délutánján érkezett a csapat. A résztvevőket a gyógytóval szembeni kemping mellett elhaladó kerékpárúton fogadta Papp Gábor polgármester és Karádi Szabolcs, a hévízi Teker Egyesület vezetője.

A Mozdulj! Egyesület látássérült kerékpárosai idén ötödik alkalommal indultak Balaton-kerülő túrára, ezúttal Hévíz érintésével Fotó: Tóth András

Ezt követően a két kerékpáros egyesület első emberei együttműködési megállapodást írtak alá, amely a tervek szerint mindkét szervezet fejlődését segíti majd közös pályázatok és túrák, valamint a sportesemények kísérő rendezvényein való együttes megjelenés révén. Fontos cél továbbá az aktív turizmus támogatása, fejlesztése a fogyatékkal élők körében.

Az aláírás alkalmából a vendégek és a vendéglátók emlékfát is ültettek.

Karádi Szabolcs kiemelte: Hévízen is egyre nő a kerékpárosok száma, s Papp Gábor is a fürdőváros sport iránti elkötelezettségét hangsúlyozta köszöntőjében, leszögezve: Hévíz egyértelműen kerékpáros barát település, amely fontos küldetésnek tartja a fogyatékkal élők támogatását is. A jövőbeni tervekről szólva pedig a további kerékpárút-építéseket és a közösségi kerékpáros rendszer, a HEBI bővítését emelte ki a polgármester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!