Hétvége

2011.02.12. 15:26

Rohanás, avagy a revánsvágy diadala

Civilizálatlan, embertelen és idejétmúlt elv, de kitéphetetlen a tudatalattiból. Szemet szemért...

Horváth A. Attila

George Tillman Jr. rendezőtől nem áll távol a bölcselkedés (dacára annak, hogy felvállaltan konvencionális akciófilmet kínál a közönségnek), ezért engedtessék meg, hogy én is egy kis vulgárfilozofálással kezdjek... Mivel az igazságszolgáltatás állami monopóliumának kikezdése zűrzavarba taszítana bármely felvilágosult társadalmat, valószínűleg kevés egészséges gondolkodású ember pártolja az önbíráskodás intézményét . És ez így is van rendjén. Ugyanakkor becsapja önmagát, aki azt állítja, zsigerei mélyén nem érzi legalább minimális létjogosultságát a szenvedjen úgy a bűnös, ahogyan miatta szenvedtek ideának. Azaz ha úgy véljük, hogy a súlyos sérelem miatt jogos a megtorlás, könnyebben adunk felmentést, jóllehet tudjuk, az igazságosztó szintén a bűn útján jár.


Talán ennek az ösztönös revánsvágynak köszönheti sikerét a bosszúfilm műfaja , aminek panteonját egészen vállalható alkotással gazdagította az eddig többnyire butácska vígjátékairól ismert direktor: ha mérföldkőnek beillő produkciót nem is tett le az asztalra, azért a Rohanás (Faster) figyelemre méltó folytatója lett a Bosszúvágy, Kill Bill, Ha ölni kell vonalnak. Ez jórészt a fő(anti)hősnek köszönhető; bár kevés gesztussal gazdálkodik, nem véletlen, hogy az egykori amerikai focista és pankrátor, Dwayne The Rock Johnson a mai napig nem hullott ki az álomgyári elit kegyeiből, sőt, egyre foglalkoztatottabb színésszé érik. Van ugyanis a személyiségében a félelmetes izomember imázson túl annyi karizma, intellektus és talán érzékenység is, hogy képessé válik thrilleresen feszült vagy drámába hajló történetek karaktereinek megformálására.

Az alapsztori tarantinósan cicomátlan: a Sofőr (Johnson filmbeli névtelensége a bosszúálló archetípusának örökérvényűségére utal) börtönből szabadulva azonnal törleszti adósságát, azaz brutális leszámolásba kezd testvére gyilkosa után kutatva. Ahhoz, hogy végzetét beteljesítse, sorsfonalát két kisebb kaliberű figuráéval kell összekuszálnia: Billy Bob Thornton azért a családi válságot megélő lecsúszott rendőr szerepében is hiteles, a yuppie bérgyilkos, Oliver Jackson-Cohen pedig tejfelesszájú kezdő létére ígéretes tehetség. Érzelmi húrokat is pengető adrenalinfröccs a végeredmény, ami karcosabb is lehetett volna, ha az erőltetett lelki vívódásoknak kisebb teret enged a rendező, s még puritánabb akciómozit hoz ki az alapanyagból.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!