Hétvége

2010.05.29. 12:26

Felújításra szorul a templom teteje és a szúette orgona

Karmacs két templommal büszkélkedhet. Egyik a gótikus épület, mely a falu középkori helyén áll, s műemlékként utal a történelmi múltra, a másik pedig a jelenlegi, melyet 1862-ben, adakozásból alig fél év alatt építettek fel.

Sámel József

- A jelenlegi templom helyén kápolna állt, ott emelték az ugyancsak Szent Anna tiszteletére felszentelt templomot - folytatta. - A munkát 1862. márciusában kezdték, november 10-én pedig már befejezték. A telekeladásból származó pénz mellett a püspökség tetemes összeggel támogatta az építkezést, a lakosok a kétkezi munkát és az igás állatokat adták, míg a Festeticsek téglát biztosítottak a templomhoz. Az oltár nem eredeti, a jelenlegit Parrag Sándor állíttatta háborúban eltűnt fia emlékére.

A háborúk tetemes károkat okoztak az épületben, az elsőben elvitték a harangot, amit később adományból pótoltak. A második világégés során pedig a visszavonuló németek felrobbantották Karmacs mindkét hídját, a detonáció következtében az ablakok kitörtek. A légnyomás a tetőt is megbontotta. Az üvegeket Szűcs Ferencné saját költségén pótolta. A világháború helyi történéseihez tartozik, hogy a németek elfoglalták a plébániát, s abban hadikórházat működtettek. De az épület és a templom a 40-es években a lengyel menekültek ideiglenes otthona is volt.- A lengyel menekültek létszáma változóan alakult, a legtöbb egy időben harminckilenc fő volt - folytatta az esperes. - Hálájukat úgy fejezték ki, hogy Csensztochvai boldogasszony. Emlékül a lengyel menekültektől a magyaroknak 1943 felirattal madonna képet adományoztak a falunak. A templomban látható alkotást nemrég restaurálták, s áldották meg újra. A tavalyi jubileumi megemlékezésen értékes miseruhát és kelyhet is kapott a templom.

Az épület értékei között említhetjük a régi, 1920-as évek elejéről származó orgonát is, mely egy ideje nem működik, fasípjait a szú ette. Az árajánlat szerint a felújítása 3-4 millió forintba kerülne, ezért az egyházközség úgy döntött, hogy - amíg a szükséges összeg meglesz - modern, de jóval olcsóbb orgonát vásárol.

- Pályázatra várunk, a tornyot 2-3 éve felújítottuk, de a templomtető sürgős felújításra szorul, s a nyílászárókat is cserélni kellene. Mindezzel együtt szeretnénk működésképessé tenni az orgonát is. A plébánia - melynek egy részét használhatóvá tettük - jelenleg egyfajta raktárként funkcionál, abban szegény gyermekek számára szállást kívánunk kialakítani.

S ha már a gyermekeknél tartunk, el kell mondani, hogy bizony Karmacson kevés a születések száma.

- Az anyakönyv szerint átlagosan 3-4 gyermek születik évente, a hat már kiugró szám volt. A halálozás sajnos jóval több, tavaly például tízen, előtte éven 15-en hunytak el. A házasság minimális, évente egyet, maximum kettőt kötnek a templomban. A fiatalok inkább a közeli városokat választják. A gyermekek kilencven százaléka vesz részt a hittan oktatáson. Misét a hónap három vasárnapján tartok a községben, a padok megtelnek, az ünnepeken pedig telt ház van.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!