Hétvége

2016.12.30. 19:50

Orsós Zoltán életútja

Égő tiszta tekintet, kicsit szomorúnak tűnő szemek. Fiatal ember talpig feketében. Határozott kiállás, szelíd testtartás. Hatással van arra, aki látja.

Arany Horváth Zsuzsa

- Honnan indult, milyen körülmények közül?

- Cigány putriban születtem Lovásziban. Első osztályos voltam, amikor elszakítottak minket testvéreimmel együtt otthonról, mivel - enyhén szólva - nem voltak megfelelőek az életkörülmények. Szinte állandóan nélkülöztünk. Nem egyszer éheztünk. Édesapámat számtalanszor lopáson érték, hogy legyen miből ennünk. A tanulás terén nem volt otthon motiváció, teljesen szabadok voltunk. Nem volt külön életterünk nekünk gyerekeknek, ha vendégek jöttek, számtalanszor nem volt hol aludnunk.

Nem számított, hogy másnap iskolába kell mennünk. Sokszor éltünk félelemben, mert édesapánk számtalanszor részegre itta magát. Gyakran álmodoztam jobb és félelem nélküli, kiszámítható, szebb életről. Mindig irigykedve néztem nem cigány társaimra, akik előítélettel voltak irántam és testvéreim iránt. Fogalmuk sem volt, hogy lélekben mit éltem át, egyfelől az otthoni légkör miatt, másfelől az ő előítéleteik miatt.

Minden vágyam volt kitörni ebből a zárt világból. De a félelem, az éhezés, a bizonytalanság, a motiválatlanság, a szeretet hiánya és legfőképpen az előítélet légköre szétoszlatott bennem minden reményt. Addig a napig úgy tűnt, bele kell törődnöm a sorsomba, amíg nem jött értünk a Barkas, és el nem vitt bennünket Balatonberénybe nevelőszülőkhöz.

A kollégista társaim adták életem első pozitív életélményét. Ismertek, szerettek Fotó:Katona Tibor

- Érte-e gyerekként, fiatalként megkülönböztetés, hitt-e valaki Önben, milyen szomorúságok, örömök kísérték ifjú éveit?

- Amíg nem cigány környezetben kellett tanulnom, nem cigány gyerekek között, ellenszenv, megkülönböztetés és bizalmatlanság vett körül engem és testvéreimet is. Nem kívánom senkinek azt az életérzést. Amikor Berénybe kerültünk, azt gondoltam, más lesz a helyzet, mert az ott élők nagy része cigány volt, de tévedtem.

Ott meg azért voltak ellenségesek velem szemben a társaim, mert tanulni akartam. Magányosnak és számkivetettnek éreztem magam. Úgy éreztem, üldözött, megvetett, megkülönböztetett vagyok. A nem cigányok féltek tőlem, ellenszenvesnek tartottak, a cigányok nem értették a szándékomat. Középiskolában sokáig én voltam egyedül cigány. Ha lopás történt, mindjárt rám gyanakodtak. Mindig kereszttűzben voltam.

Az volt a baj (ahogy egykori legjobb középiskolás barátom mondta), hogy nem ismertek az emberek. A kollégista társaim adták életem első pozitív életélményét. Ők ismertek és szerettek. A tűzbe" tették volna értem a kezüket. Ha megvádoltak a suliban, mindig megvédtek. Sokat köszönhetek nekik, mert ott tapasztaltam meg, milyen, ha bíznak bennem, tisztelnek, szeretnek és számítanak rám. A középiskolás éveim alatt számos lelki sebem begyógyult.

- Milyen lehetőségek, támogatók révén tanulhatott?

- Általános iskolai tanulmányaimat Balatonberényben végeztem el, végig szinte kitűnő voltam. Majd hivatásos nevelőszülőkhöz kerültem, akkor kezdtem középiskolai tanulmányaimat a keszthelyi Nagyváthyban, áruforgalmi szakon. Átlagom erős négyes volt. Az állam támogatott. Érettségi után felvettek a Győri Hittudományi Főiskolára. Onnantól az egyházmegye finanszírozta előremenetelemet.

Hálával tartozom, amíg csak élek Lendvai Zoltán plébános úrnak, aki jelenleg Rédicsen teljesít lelkipásztori szolgálatot. Ő vett maga mellé kispapként. Nehéz évek voltak, ha ő nincs, nem lennék ott, ahol most. A papság szépségét ő mutatta meg, mindenhová elvitt magával, bízott bennem. Őáltala találtam rá igazán önmagamra. Azzal viszonzom, amit értem tett, hogy számtalanszor misézem érte.

- Mikor dőlt el, hogy a papi pályát választja?

- A balatonberényi évek után Lentibe kerültem nevelőszülőkhöz. Nekik köszönhetem, hogy találkoztam a vallással. Az első mise még nem volt felemelő élmény, úgy éreztem, mindenki engem néz, idegen volt az egész. Az első dolog, amire felfigyeltem az Evangélium volt. Még soha nem hallottam efféle tanítást. Nagyon felzaklatta, jó értelemben a lelkemet. Nyugtalanító érzés volt, nevezhetném belső hangnak is, amit hallani véltem: gyere közelebb!"

A templom végében álltam, de azt éreztem, előre kell mennem. Mise után kértem a sekrestyést, a következő vasárnap hadd ülhessek elől a padban. Csak mosolygott rajtam és azt mondta: Ministrálj!" Így kerültem a ministránsok közé, és a zavar elmúlt. Pár vasárnappal később figyeltem fel a plébánosra, ahogy misézett és prédikált. S az a merész gondolat suhant át a fejemben, milyen lenne, ha én is ezt csinálnám.

Mind gyakrabban gondoltam erre, egyre jobban éreztem, hív az Úr a papságra. Utolsó pillanatig nem mertem erről senkinek beszélni, még a plébánosomnak sem. Bár lehet, hogy ő már sejtette a jelekből.

- A hithez vezető út állomásai?

- Ha visszatekintek kicsi gyermekkoromig, azt látom, Isten végig vigyázott rám, vezetett és hívott engem, hogy én is legyek az ő kifutó inasa. A hithez vezető utam tele volt szenvedéssel, nem volt egyenes. Végül az Evangélium változtatta meg az életem. Rájöttem, az Evangéliumnak, Krisztus tanításának életet formáló, gyógyító ereje van.

Ennél nagyobb jót nem lehet közölni az emberekkel. Ha az én életemet megváltoztatta, másokéval is megteszi. Ezért választottam papi jelmondatomnak Szent Pál apostol sorát: Az Evangélium szolgája lettem, Isten kegyelmi adományából."

- Milyen különleges élmények érték?

- Életem legcsodálatosabb pillanata az volt, mikor a püspököm, dr. Konkoly István rám tette a kezét. A papszentelésem volt életem kivételes élménye. Eszembe jutott: amikor kisiskolás voltam, egyszer a tanár néni azt mondta, Zoli, töröld le a táblát!" Alig akartam elhinni, hogy a tanár néni lát engem, feladatot bíz rám, kinézi belőlem, hogy meg tudom csinálni.

Boldogan kaptam a szivacs után, de velem együtt egy másik osztálytársam is. Ám én rácsaptam a kezére, rászóltam: Ezt nem neked mondták, hanem nekem." Papszentelésemkor Jézus nekem is mondta: Menj és hirdesd az Evangéliumot!" Kinézi belőlem, hogy képes leszek a feladathoz felnőni és az Ő tanítását hirdetni.

- Miképp látja a cigányság helyzetét Magyarországon, egyáltalán a világban?

- A cigányság helyzete itt Magyarországon nem kilátástalan. Nem cigánykérdés van, hanem nyomorkérdés, ahogy ezt Dúl Géza paptestvérem mondta. A cigánypasztoráció nemcsak a cigányokkal való foglalkozást jelenti, hanem egyidejűleg a többségi társadalommal való foglalkozást is. A többségi társadalmat befogadóvá kell tenni, a cigányságot pedig elfogadóvá.

- Milyen nagyságrendben, kiknek kellene tenni valamit, hogy másképp élhessen a cigányság?

- A cigány ember is Homo Viator: úton lévő ember. A mai rohanó világban eltávolodunk egymástól, egyre kevesebbet törődünk másokkal, különösen, ha az az embertársunk más nemzetiséghez tartozik, szokásai, megnyilvánulásai, külseje alapján különbözik tőlünk. Előítéleteket alkotunk vagy épp közönyösek vagyunk. Szomorú tény, Magyarországon a kisebbségek közül a leghátrányosabb helyzetű a cigányság.

Az előítéletek főleg őket sújtják, az intolerancia velük szemben a legerőteljesebb, a legtöbb atrocitásnak ők az áldozatai. Kik azok, akik találkoznak a cigányokkal? Pedagógusok, családsegítők, orvosok, lelkipásztorok. Ők azok, akik elsősorban tehetnek valamit a cigányságért, hiszen ők tanítják, gyógyítják, evangelizálják ezt a népet.

- A cigányság maga mit tehet önnön felemelkedéséért?

- A cigányok a szabadság jelképei voltak, mára az elmaradottság megtestesítői lettek. Végre el kellene felejteni, hogy a cigányság olyan nép, amelyiken állandóan segíteni kell. Hogy mit tehetnek a cigányok önmagukért? Tanulás, munka. És a szív. Vagyis minden változás a szívekben kell, hogy elinduljon, a változás igénye meg kell, hogy szülessen a szíveikben, ahogy az én szívemben is megszületett, és erről soha nem mondtam le.

- Ön milyen ethosszal igyekszik segíteni?

- Mi az Evangéliummal tartozunk nekik. Én ezt próbálom közvetíteni. Nem bele tenni kell Krisztust a cigányokba, hanem felismerni kell bennük.

- Mik a cigányok értékei, milyenek a kötődéseik?

- A cigányság még ma is a szájhagyomány világában él. Nincs írott kultúra. A családi kapcsolatok igen erősek, de a hagyomány készíti fel őket a szerepekre, arra, hogy ki milyen foglalkozást űzzön. A legtöbb családban beidegződött a máról holnapra élés. S ez váltja ki az erős előítéletet. Az anyák minden gyermeket megszülnek.

Ritka az abortusz és a védekezés a cigány nőknél. Magyarországon általában katolikusok. A keresztény egyházhoz való tartozás minden korban, bizonyos fokú védettséget, védelmet biztosított számukra.

Ezek is érdekelhetik