Hétvége

2015.12.31. 10:35

A vörös terror bűvöletében

„A terror nem más, mint gyors, kemény és merev igazságszolgáltatás” - vélekedett egykor Robespierre, a jakobinus diktatúra rettegett vezéralakja. 125 évvel később a Magyar Tanácsköztársaság idején is sokan osztoztak az ő meggyőződésében.

Bekő Tamás

„Én tudom, hogy zseni vagyok.”- jelentette ki imponáló magabiztossággal Grosschmid Sándor kassai gimnazista fiú 1917-ben, aki a következő esztendőben megválva ősi szász családnevétől, Márai Sándorként alapozta meg hírlapírói karrierjét Budapesten. Zűrzavaros, nehéz idők jártak akkoriban az ország felett. Az olasz front összeomlott, fásult és megkeseredett katonák tízezrei özönlöttek haza és békét, de mindenképpen valamiféle változást követeltek. A fordulat pedig szélsebesen jött, méghozzá keletről a bolsevizmus hazájából

1918-19-ben, ifjúkori kalandvágytól ösztökélve és (mintegy zendülésképpen) szembeszállva a polgári értékrenddel és annak elvárásaival a fiatal Márai is belegabalyodott a kommunisták szövevényes hálójába. Előbb az őszirózsás forradalom, utóbb a Tanácsköztársaság lelkes híve, támogatója és rendíthetetlen zsurnalisztája lett. Egyes cikkeiben a proletárdiktatúrát övező érzelmi elkötelezettségén túl, hevesen agitált a kommün mellett, és terrorisztikus intézkedéseket sürgetett: ”...ha terror kell, hát legyen terror!” - olvasható az Írók tanácsa című sokat vitatott tárcájában. Ugyanakkor a Vörös Lobogó - az akkori irodalmi baloldal egyik orgánuma - és más kommunista befolyás alatt álló lapok munkatársaként rendszeresen küldött tudósításokat az ország különböző pontjairól.

1919 nyarán a megtévedt újdondász, Prohászka Ottokár püspöki palotájában basáskodó zalai terroralakulat első emberével, Fabik Károllyal készített interjút. „Fabicknál lakom, az ő vendége vagyok itt Székesfehérváron. - indította beszámolóját, amit Levél a Dunántúlról címmel először a Vágóhíd című szatirikus riportlap 1919. július elsejei száma adott közre, néhány héttel később pedig a Zalai Népakarat is leközölt. Fabik nevét nem kell magyaráznom - folytatja Márai. ” szikár napsütött erős matrózteste mindenütt ott van, ahol tömeg, vajúdás, botrány és forradalom készül. Faj és valláskülönbség nélkül általában minden gyűlést széjjel vert, amelyet fölöslegesnek tartott. Száz-százötven embere volt mindig, tengerészek akiket gondosan megválogatott, kipróbált, átselejtezett s akik ma úgy ragaszkodnak hozzá, mint egy bálványhoz.”

De ki is volt valójában ez a bálvány, ez a „daliás termetű, jóképű, olajosbarna arcú matróz”, akitől a kommunista rémuralom idején rettegett a fél Dunántúl, és akinek a „Vörös Rinaldo Rinaldiniként” aposztrofált András Lajcsi (a másik cégéres kanizsai terrorvezér) ugyanolyan harcostársa és kebelbarátja volt, mint a vérengző Szamuely Tibor? Ideje utána nézni.

A Fabik-féle forradalmi tengerészkülönítmény Budapesten 1919. április 10-én. Kezdetben markáns és fegyelmezett csapat benyomását keltette az alakulat. A kis kép Márai Sándor ifjúkori portréja. Belegabalyodott a kommunisták szövevényes hálójába Fotó: Archív

Fabik Károly 1890-ben született Nagykanizsán. Apja - Fabik Tivadar városi főkertész - rézművesnek taníttatta. 1916-ban a haditengerészethez vonult be, majd kiképzését követően Polába került. Később Cattaróban a Szent György csatahajón teljesített szolgálatot, ahol 1918 elején (állítólag) részt vett a nevezetes matrózlázadásban. Ez irányú tevékenységéről azonban bölcsen hallgatnak a bécsi hadilevéltár matrózperei. Fabik az összeomlás után ért haza szülővárosába és hamarosan dr. Hamburger Jenő megbízásából létrehozott egy 100-120 főnyi, zömében kipróbált és harcedzett hajóslegényből álló fegyveres, karhatalmi osztagot. Kezdetben a Fabik-féle forradalmi tengerészkülönítmény markáns és fegyelmezett csapat benyomását keltette. 1918 őszén pl. a „zöld káder” (délszláv rablóbanda) elleni sikeres bevetésükkel még hazafias szolgálatot is tettek a nemzetnek.

A következő év elején Hamburger intézkedésére a Fabik-csoportot Budapestre vezényelték. Feladatuk elsősorban a Hadügyminisztérium védelme volt, de számos jobboldali szervezkedés felszámolásában is jeleskedtek. A Tanácskormány hatalomátvétele után azzal a céllal, hogy a vérszomjas Lenin-fiúk példáját követve részt vegyenek a vidéki ellenforradalmi mozgolódások eltiprásában, április 23-tól a fehérvári püspök rezidenciájára tették át székhelyüket. Cikkében az író így festette le első találkozását a hírhedt haramiával: „Az emeleti lépcsőnél szuronyos tengerész áll őrt. Bevezet Fabickhoz. Tágas szobában ül, borvörös a tapétája, szépen faragott ágy, ódon székek és egy íróasztal. Fabick legényember, kék szeme van és a megjelenésében, ahogy udvariasan és tartózkodó elfogultsággal beszél, van valami nagyon szimpatikus és különös. Két nagy szobát azonnal átad a palotából, minden bútordarabja a szobának műkincs és felüdülés.” Márai soraiból kitűnik, hogy küldetése idején teljes ellátásban és maximális kényelemben részesült a vörös karhatalmisták főhadiszállásán. „Nézem Fabickot a történelemnek és a forradalomnak ezt a megszállottját. Milyen messze van ez az ember minden politikától, milyen tisztelni való ez az anarchia, amiben él s mennyire a jövő politikusa mégis.” - fejezte be végül a kétes portré felrajzolását Márai.

A szemellenzős riportból kiviláglik hogy szerzője teljes mértékben tájékozatlan Fabik „érdemeit” illetőleg és a rendszer árnyoldalait kendőzve megfeledkezik a kanizsai terrorlegények rémtetteiről. Korabeli dokumentumok tanúsítják, hogy 1919. június 1-én (tehát jóval a cikk megjelenése előtt) a Fabikosok három ártatlan embert ítéltek halálra és akasztottak fel Tolnatamási községben. Kivégzésüket az alakulat atlétatermetű hóhéra, Anka Flórián tengerészőrmester irányította, aki puszta kézzel törte el az áldozatok nyakcsigolyáját. A holttesteket elrettentésül a kötélen hagyták a fejük fölé tett vörös táblára pedig a következőket írták: „Így pusztul el a proletárság minden ellensége.” Három hét múlva Pákozdon, Eszenyi Imre és Frimmer Gyula terroristák lőttek agyon közelről és hidegvérrel egy békésen udvarló huszonkét éves parasztlegényt. Mindeközben se szeri, se száma nem volt a működésük idején elkövetett válogatott kínzásoknak, túlkapásoknak és vég nélküli rekvirálásoknak.

A Tanácsköztársaság megdöntése után a csoport több mint negyven tagját elfogták és bíróság elé állították. A társaság politikai kvalitását jelzi, hogy amikor az életfogytiglanra ítélt Ankától megkérdezték, szerinte mi a proletárdiktatúra és a kommunizmus, ő széttárt karokkal csak a fejét tekergette. Neki bizony fogalma sincs erről. Kötelességtudó katonaként parancsot teljesített, mert ezt diktálta a hazafisága. A pákozdi gyilkosságért 15 év fegyházbüntetést kapott Eszenyi pedig arról tájékoztatta az igazságszolgáltatást, hogy fegyvere véletlenül sült el, mint ahogy a Fabik különítmény sem terrorista szervezet volt, hanem a vörös hadsereg elit gárdája. Tetteikért parányi megbánást sem tanúsítottak.

1919 őszén terrort terror követett. A megtorlástól való félelmében Fabik elmenekült és egy időre Márai is elhagyta az országot. A sors furcsa fintora, hogy évtizedekkel később a zseniális író - aki ifjúkori botlását megbánva, a továbbiakban már élesen bírált minden szélsőséges politikai eszmét - épp a kommunisták miatt kényszerült emigrációba, Fabik Károlyt pedig hű elvtársai a sztálinista személyi kultusz idején tették el láb alól a Szovjetunióban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!