Hétvége

2015.09.18. 09:18

Szépítő egyesületek és bizottságok már a történelmi Zala megyében is tevékenykedtek

A zalai ember lokálpatrióta. Erősen kötődik szülőföldjéhez, büszke annak természeti szépségeire, és hajlandó tenni, hogy élhető környezetet hagyjon az utánunk következő generációkra. Ezért is alakult megyénkben a rendszerváltás után annyi környezetvédő, településfejlesztő egyesület.

Dr. Gyimesi Endre/Zala Megyei Levéltár

De az önzetlen zalai polgárok már a XIX. század közepétől – a legnehezebb történelmi időkben is – működtettek szépítő egyesületeket.

Nagykanizsának már 1842-ben volt Szépítő Bizottmánya. Legfőbb gondja az utak javításával volt: „a Mura minden kavicsa is kevés volt a feneketlen kanizsai sár betömésére” – hangoztatták. Rőzsekötegeket raktak végig a legsüppedékesebb útrészekre, a gyalogosoknak pedig gerendákat raktak le. Chinorány Boldizsár elnök vezetésével a bizottmány 1844-től kötelezővé tették a házak számozását, 1850-ben elhatározták a Fő utca egyik felén a gyalogjárda kikövezését. A város rájuk bízta az utcai árkok és járdák elkészítését is. A baj csupán az volt, hogy Varasdról kellett 6 „flaszterozót” hozni, mert Kanizsán ebben az időben még útburkoláshoz értő mesterember nem volt. 10 esztendőn át tartott a város utcáinak, járdáinak, kocsiútjainak és tereinek téglával való burkolása. Javaslatukra megszületett Nagykanizsa első városrendezési terve (1867). Rendezték a piaci szabályokat is. 1874-ben megjelent az első öntözőkocsi Kanizsán. (Bádenben vette a város vezetése, 352 forintért.) Az utcai ültetvények ápolására városi kertészt alkalmaztak. Szükség is volt erre, mert a háztulajdonosok lokálpatrióta buzgalomból minden rendszer nélkül nyárfákkal ültették teli a várost. A Szépítő Bizottmány nagyszabású fásítási programja sokkal lassúbb volt, de évről évre csinosabbá tette a várost.

A parkok, fásított sétányok gondozására és fejlesztésére 1892 decemberében hozták létre 130 fővel a Szépészeti Egyesületet. Az első kísérlet életképtelennek bizonyult. Így 1894. december 30-án újjáalakult Nagykanizsai Szépítő Egylet néven. Elnöke a város népszerű közjegyzője Plihál Ferenc lett, ügyvezető alelnöke pedig Tripammer Gyula. A munkát nagy tekintélyével (és pénzével) báró gelsei Guttmann Vilmos segítette. Az egyesületnek 275 tagja volt. Elérték, hogy véleményezési joguk lett a város minden szépítésre vonatkozó tervével kapcsolatban. Tripammer Gyula javaslatára hozta létre a város a millennium tiszteletére a Városi Sétateret. Az egyesület fásította, gondozta aztán évtizedekig. Ők kezdeményezték – a park minél élőbbé tétele érdekében a Batthyány utca felől átjáró híd építését is.

Kirándulóhelyeket létesítettek (Hétforrás, zsigárdi Zrínyi fa stb.). Hársfával ültették be a Csengery utcát. Már a századfordulón kezdeményezték városi strandfürdő létrehozását, s városi könyvtár és múzeum alapításra is törekedtek. Az élénk egyesületi életnek az első világháború vetett véget. Vagyonuk devalválódott, szerepük a háború után csupán a tanácsadásra korlátozódott. Néhány képviselő 1930 májusában megpróbált életet lehelni az egyesületbe, de kezdeményezésük nem járt eredménnyel.

Zalaegerszegen 1858. szeptember 16-án alakult meg a Szépítő Bizottmány. Első elnöke – alispánná választásáig – Koppány Ferenc ismert közéleti személyiség lett. Hogy feladatukat hatékonyban tudják ellátni, terepszemlét tartottak s feljegyezték a legfőbb teendőket.

Megállapították, hogy még mindig sok a szalma- és zsuppfedeles, valamint elhanyagolt ház a városban. Kezdeményezték kőkémények és kőkemencék létesítését a tűzveszély elhárítása érdekében. Felhívták a figyelmet, hogy szükség van építési szabályokra, mert addig mindenki úgy építkezett, ahogy akart. Ettől kezdve a házépítési- és bővítési terveket a bizottmány véleményezte.

Legnagyobb gond a szennyvízkezeléssel volt: ” némely házakból a mosadék, szemét, ganajlé az ipari üzlet használata utáni folyadék által nemcsak az egészségre ártalmas, hanem a város dísztelenségére szolgáló rondaság az utcára kieresztetik” – írták. Javasolták az udvarokba gödrök ásását a szemét számára, s ha az megtelt, ki kellett hordania a tulajdonosnak a városból. Felügyelték a házak előtti árkok tisztítását, s a gyalogutak karbantartását.

Szabályozni kellett az állattartást is. Nem tetszett a bizottmánynak, hogy a kanász és csordás reggelenként a városon keresztül hajtotta végig az állatokat, s pont a nagytemplom előtt gyűjtötték össze őket. Felszámolták ezt a gyakorlatot, és megtiltották, hogy az otthon tartott disznókat az utcára kiengedjék, mert „az itt zalámboló sertések az utcákon nemcsak rondaságot hagynak, hanem a víz árkokat is betiporják és feltúrják.”

Egyéb városképjavító intézkedések sokaságát kezdeményezték (pl. alacsony kávájú kutak magasítása, piaci rend kialakítása, utak melletti fák, fasorok gondozása stb.).

A későbbi években munkájuk elsősorban építészeti ügyek véleményezésére korlátozódott felléptek a szennyezések ellen, valamint a balesetveszélyes helyzetek megelőzése érdekében. A bizottmány munkája jelentősen hozzájárult, hogy Zalaegerszeg 1885-ben rendezett tanácsú város lett. 1885-ben a bizottmány átalakult Szépészeti Bizottsággá, majd 1902-ben Szépítő Egyesületté.

Az egyesület alakulását komoly szervezés előzte meg. 1901. június 20-án 47 egerszegi közéleti személyiség (köztük alispán, főjegyző, polgármester) felhívást tett közzé a Zalamegye c. újságban: „amit nem tehet meg a város, azt megtehetjük társadalmi úton, a rendet, a tisztaságot, a természet kedvelő polgárok szövetkezésével Célja legyen Zalaegerszeg városának és környékének fasorok és ültetvények, díszkertek és sétányok által szépítése, a terek gondozása és fenntartása, üdülő és kirándulóhelyek létesítése valamint a köztisztaság és közegészségügy érdekeinek előmozdítása”.

1902. március 10-én megalakult az egyesület. Elnöknek dr. Jankovich László főispánt választották, ügyvezető alelnök Várhidy Lajos polgármester lett. A 20 választmányi tag jól reprezentálta a helyi társadalmat. A várossal való együttműködést úgy biztosították, hogy a mindenkori polgármester, rendőrkapitány, városi mérnők és városgazda hivatalból a választmány tagja lett. Alapító tag az lehetett, aki legalább 50 korona tagdíjat fizetett. Ilyen az első két évben 8 volt (6 magánszemély és 2 pénzintézet). Rendes tagdíj évi 4 korona volt. Az alapítás után 64-en fizettek tagdíjat, amely összeget városszépítésre használták.

A zalaegerszegi Deák tér a 20. század elején. Gondozták, szépítették, támogatták
Fotó: ZM Levéltár

Az első években az egyesület legnagyobb vállalása a Baross és Deák liget gondozása volt. Hogy a szépítést és fásítást tervszerűen végezhessék faiskolát hoztak létre. Kanizsához hasonlóan előírták városi kertész alkalmazását is. Deák Ferenc születésének 100. évfordulója tiszteletére a növényzet rendbetétele mellett 500 koronával járultak hozzá a szobor körüli díszes vaskerítés létrehozásához.

Elérték, hogy a város addigi jellegtelen utcanevei helyett (pl. Körmendi, Mező, Úri, Csácsi, Telek) történelmünk nagyjainak nevét örökítsék meg. Így lett Széchenyi tér, Rákóczi, Petőfi, Kisfaludy, Eötvös, Tompa, Berzsenyi, Csány stb. utca is a városban.

Később a parkosítás és fásítás mellett figyelmet fordítottak az utak javítására, burkolására is. Támogatták a közterületek kivilágítását. Befásították a libagyöp (mai ZTE pálya) területét és a Kálváriától a Jánkahegy aljáig terjedő utat. Évi 4-800 koronával támogatták a városfejlesztési elképzeléseket. Ilyen volt 1912-ben a mai múzeum előtti tér rendezése. Tevékenységükkel országos ismertségre tettek szert – Nagykőrös és Pécs az egerszegi mintára kívánta megszervezni egyesületét. A világháború azonban itt is közbeszólt.

A tárgyalt korszakban még egy Szépítő Egyesület működött, Keszthelyen. 1864-ben jött létre az utcák tisztántartására, sétaterek és kirándulóhelyek létesítésére. Tevékenységük elég visszafogott volt, így 1890-ben Festetics Tasziló védnöki támogatásával, Deininger Imre elnökségével újjáalakították 65 taggal. Városvédő szerepük feltárása a jövő feladata.

Ezek is érdekelhetik