Hétvége

2015.07.24. 12:52

Megdöbbentő gyilkosság: életével fizetett a vargányaszedésért

Erdőjáró szíveket megdobogtató élmény egy-egy bronzos vagy sötét kalappal pöffeszkedő példány elénk táruló látványa. Sajátságos fűszeres zamata miatt évszázadok óta az egyik legkedveltebb csemegegombánk a vargánya.

Bekő Tamás/ Zala Megyei Levéltár

„A' gombáknak némely esses időbe bősége van. Leg bötsössebb gomba a' Vargánya, a'mellybül rendszerént igen jó levest készíttenek. Ez többnyire párosan találtatik, és formájára, színére, nagyságára nézve egymástul különbözik, a'szerint a mint az fenyüsbe, bükkösbe, töllösbe, hegyen avagy nedves lapályon terem. A' Természet szeretői ezen a' szép gombán sok örömöt találhatnak." – fogalmazott archaikus nyelvezettel Nemesnépi Zakál György őrségi református presbiter és író 1818-ban, ki gyermekkorát a göcseji Kustánszeg gombáktól buján termő „őserdeiben" töltötte.

A múlt században még Zala vármegyét, azon belül is különösen Göcsej térségét a vargánya hazájaként emlegették. Az ízletes tinóru egyrészt jelentős gasztronómiai értéket képviselt, másrészt az egyes családok számára fontos jövedelemforrást biztosított a szárított vargánya értékesítése.

Göcseji Vergánya Csicsa levelet ír Babszem Jankónak – 1901-es rajz

Köztudott, hogy vidékünkön az igazi gombavadászatot mindig is a vargányagyűjtés jelentette. „A rozsvargányát rozsvirágzáskor lehetett szedni, de szerették a búzavargányát és az ősszel érő, fekete kalapú, hajdinavargányát és a vetővargányát is." – érintette a témát Bíró Friderika néprajzkutató „A szegek világa" c. könyvében. A friss gombából kiváló főételeket készítettek, míg szárítva aromás leves alapanyagként vált közkedveltté.

Eleinte a földesúri erdőkben még tiltották a parasztoknak a gombaszedést. Később egyes uradalmakban úgynevezett gombabérért már gyűjthették is, ami valójában nem pénzt, hanem kétkezi munkát jelentett. Az 1790-es évek elején a Széchenyi birtok pölöskei és baki gazdaságában összesen 330 gyalognapszámot soroltak gombabér címén az urasági haszonvételek közé.

Úgyszintén a szárított gomba becsét jelzi, hogy – esetenként – a 18. századi hagyatéki eljárások során sem feledkeztek meg a konyhákban és kamrákban fellelhető ízes portékáról. Amikor 1760-ban néhai nemes Forintos Gábor zalacsányi ingóságait összeírták, a különféle házi mobiliák mellett számba vettek egy „mérczére való" vargányát is. Hasonlóképp jártak el a „véletlenül meghalálozott" Péterfi József vármegyei katona esetében. A Zala Megyei Levéltárban őrzött iratok arról tanúskodnak, hogy a másvilágra költözött obsitos hadfinak, a viselt egyenruházatán, fegyverzetén és a tartózkodási helyén fellelt személyes használati tárgyain kívül akadt egy „zacskoly" vargányája is.

Természetesen a kalapos gombák legnemesebbike sem kerülhette el a zalai hiedelemvilág és humor berkeit: „Ha a réteken sok fehérlóher van, az erdőben, sok vargánya nő." „Aki a maga vizeletében megmosdik, az megtalálja a vargányát" – jegyezte fel Gönczi Ferenc etnográfus a Göcsejben gyűjtött és gombával kapcsolatos népi babonákat a századfordulón. A furfangos és jellegzetes tájszólással író és beszélő „göcseji Vergánya Csicsa" komikus alakjával pedig a korabeli ponyvairodalom és élclapok kedvelőit szórakoztatták az újságírók.

A régi nyarak bőséges vargányatermését (akárcsak napjainkban) a csapadékos és páradús meleg időjárás csalogatta elő a tölgyerdők és bükkösök tarka avarpaplana alól. Ha aszály és ínség uralkodott a táj felett (ahogy ez idén is érezhető) a gombák sem ütötték fel a kalapjukat, így sokszor hiányzott ez az ínyencség a zalai nép asztaláról. „Vargányát Tárnokon drága pénzért se kapni, azt nem küldhetünk"– írta ennek kapcsán egyik levelében a zalatárnoki Kozáry László nyugalmazott szolgabíró 1875. december 1-én a fővárosban élő jogász fiának. Úgy tűnik a gyér gombatermésnek köszönhetően még a vargánya szárított alakja is igazi kuriózumnak számított abban az esztendőben.

Egy hamisítatlan göcseji vargánya. Ha aszály uralkodott a táj felett (ahogy ez idén is érezhető) a gombák sem ütötték fel a kalapjukat, így sokszor hiányzott ez az ínyencség a zalai nép asztaláról. Fotó: Szakács László

1888 nyarán megdöbbentő gyilkossági eset tartotta lázban a göcsejtől délre eső Zalaszentjakab és a vele szomszédos községek lakóit. Szomorú, de egy 21 esztendős helybéli fiatalember életével fizetett a vargányaszedésért.

A végzetes napon – július 18-án délután – Póka József és sógora Jakabfi János szabadságos katona felkerekedett és útnak indult a szentjakabi határban lévő, s Inkey László úr tulajdonát képező erdőre gombászni. Vidáman, fütyörészve vágtak neki a határnak, meg sem fordult a fejükben, hogy hamarosan véres tragédiába torkollik majd az ártatlannak induló szórakozásuk. Néhány órával később útjukat állta két erdőőr – név szerint Friskó József és Harangozó Péter – kik Baán Barnabás urasági erdész határozott parancsára a vargánya szedők üldözésére, illetve elfogására lettek kirendelve. Emezek rögtön kérdőre vonták a gombászokat és követelték az általuk szedett és tarisznyáikban lapuló 10-15 darab tinóru gomba átadását. Pókáék azonban a durva hangon tett felszólításnak nem tettek eleget és arról próbálták meggyőzni az uraság embereit, hogy a zsákmányt ne vegyék el tőlük, mert ők ezért fáradtak és ezzel senkinek kárt nem okoztak. Az erdőpásztorok azonban nem tágítottak. A hangos szóváltás dulakodássá fajult, aminek az lett az eredménye, hogy Friskó erdős fegyverével úgy vágta főbe Póka Józsefet, hogy annak arcát nyomban elöntötte a vér. Ekkor Póka a nála lévő bottal visszaütött, de ezzel a két elszánt erdőst csak még jobban felhergelte, mire Harangozó – ki addig Jakabfi János karját szorította – oda kiáltott társának: „Ezt a kutyát meg lődd agyon!" A felszólításra Friskó felemelte a fegyverét és közvetlen közelről elsütötte. A puska eldördülése után Jakabfi néhány szívrázó jajkiáltás után összerogyott és szinte azonnal kiszenvedett. Amikor Póka József a nagy ijedelemtől kissé magához tért, az erdőőrök már nyomtalanul eltűntek. A gyászos történet ezzel közel sem ért véget. Az óriási közfelháborodást kiváltó események után néhány héttel Friskó erdőst is holtan találták a közeli erdő sűrűjében. A korabeli szóbeszéd szerint valaki (megkerülve az igazságszolgáltatást) revansot vett rajta és orvul meggyilkolta a lelkiismerete elől bújkáló megtört férfit. Így okozta 127 esztendeje néhány „rongy" vargánya egy remény- és erőteljes fiatal honvéd huszár és egy középkorú családos ám túlbuzgó erdőpásztor halálát az Inkey uraság zalaszentjakabi erdejében.

Címkék#vargánya
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!