Hétvége

2012.07.01. 08:48

Két hét két keréken - Bringás csavargás az Alpoktól Albániáig

Miegymás Talán ez a legfontosabb a kétszáz szavas lista végén, amiben felsorolja a tapasztalt túrázó, mi mindenre lesz szüksége vándorlása alatt.

Arany Gábor

Ám amíg idáig jutunk az olvasásban, lavór, szerszám, tartalék alkatrész, étel, ital, ruhanemű, rádió adóvevő és még rengeteg nélkülözhetetlen apróság alkotja a több túra tapasztalata alapján összeállított leltárt. Mindezt a 14 sebességes agyváltós biciklire pakolva, az indulósúly már eléri a fél mázsát. 



- Kamaszként tettem meg az első több napos túrát a Dunántúlon. Találomra indultam el, aztán aludtam, ahol az este ért, vadkempingeztem - kezdi a zalaegerszegi Szabó István, aki ma már 36 évesen sok ezer kilométert tudhat maga mögött. Nemcsak túrákon edződött, a gyakorlásra a munkába járást is felhasználta. Szombathelyen dolgozott az ezredfordulón, rendszeresen drótszamáron érkezett a zalai megyeszékhelyről.



- A vonat se lett volna gyorsabb - mosolyodik el, s elárultja, mindenféle túrák szerelemese. Bakancsot húz, evezőlapátot ragad és bringás túratársával, a csornai Kálmán Lászlóval is rábai vízitúrán találkozott össze 2008-ban. Egy évre rá már a Hargitát járták. Az erdészeti utakon megtett négyszáz kilométer jól összeszoktatta őket. 

-  Ott tanultuk meg, hogy a napi élelem és víz beszerzésére ügyeljünk, mert ilyen vidéken nem mindig találni lakott települést, boltot. Ezért ma már vízszűrőt is viszünk magunkkal, amivel szinte bármiből lehet fogyasztható innivalót készíteni - magyarázza.
A következő év húsvétját a Kőszegi-hegységben töltötték, a pár napos táborozás, tekergés alatt érlelődött meg a nagy kaland ötlete.



- Öcsém Franciaországban dolgozik, Grenoble-tól nem messze Monteliérben, gondoltuk, elkísérjük, amikor megy vissza és a hazatekerünk. Négyen az összes holmival bepréselődtünk az autóba, a bicikliket szétszedve vittük - idézi fel. A visszaút két hétig tartott, 1600 kilométert pedáloztak végig: Torino, Padova, Garda-tó, Pó-síkság, Velence, Monfalcone, Szlovénia veszi röviden sorra az út fontosabb állomásait.

- Egyetlen éjszakát töltöttünk legális szálláshelyen kempingben, mert ott vertünk sátrat, ahol ért a nap vége - magyarázza. Ennek ellenére nem voltak teljesen komforthíján. Gázpalackos tűzhely, kétszemélyes főződiszkosz, egyadagos kávéfőző, kis fazék, fűszerek, konyharuha, evőeszköz, említi a legfontosabbakat. No meg egy lavór, amiben elfér a lábuk, mert a higiéniára ilyen körülmények között is adni kell. Banális egészségügyi probléma is meghiúsíthatja az utazást, amit egyébként nyár végére szoktak tervezni, mert addigra már kellő edzettséget szereznek. Ezért az étkezésre is figyelnek, legtöbbször maguk főznek szénhidrát dúsan, mert a helyi étkekkel csínján kell bánni. Előfordult, hogy az éhség óvatlanná tette őket: Bosznia-Hercegovinában, Mostar közelében főtt birkára vetették rá magukat, és ezzel majdnem be is fejezték azt a túrát.



Franciaországból hazafelé naponta 110 kilométerrel közelebb jutottak otthonukhoz. Már alig emlékeztek az olasz határ 2098 méteres hágójára, a Pó síkságára, mert Szlovéniában gurultak Magyarország felé, amikor Ptuj előtt rájuk sötétedett és a térkép, GPS ellenére elakadtak.



- Tanakodtunk, amikor autó állt mellénk három jó kedvű fiatallal. Mindenáron segíteni akartak, az egyik utas ráadásul nagy bringás volt, aztán amikor megtudták, honnan jövünk, meghívott minket a születésnapi partijára. Mi voltunk ott a sztárvendégek, igaz másnap 170 kilométert kellett teljesítenünk hazáig - meséli a kalandot, ami a kethetketkerek.blog.hu-n is olvasható.

Alig egy évre rá, 2010. augusztus 15-én már vonaton zötykölődtek Szarajevó felé. A biciklik darabokra szedve, dobozban az ülés alatt, mert másként nem lehetett volna vinni. Viszokób egy nap alatt értek el, aztán Mostár felé vették az irányt.



- Az 1000 kilométeres út minden métere élmény volt. Olyan helyekre jutottunk el, ahol a madár se jár, nemhogy turista. Mellékutakon, sziklákba robbantott, ledózerolt, apróköves ösvényszerű valamiken le és föl. Összesen 13 ezer métert másztunk felfelé, gyakran 12-16 százalékos emelkedőkön, miközben néha 40 fok is volt. Ilyen körülmények között a két hetet megúsztuk defekt és műszaki hiba nélkül - teszi hozzá. Boracko-tó, Mostar után a montenegrói határt célozták meg, hogy eljussanak a Kotori-öbölhöz. Közben lassan megszokták, hogy lépten-nyomon aknákra figyelmeztető táblával találkoznak. Térképet is kaptak a veszélyes helyekről, amelyek az esti sátorverést módfelett korlátozottá tették, de az útról nem volt tanácsos letérni. - Előfordult, hogy a helybeliek inkább szállást adtak, amikor megkérdeztük tőlük, hol lehetne biztonságosan táborozni - meséli és a muzulmánok vendégszeretetére is kitér pár mondattal.

- Sehol semmiféle konfliktusunk nem volt érdeklődőek, segítőkész emberekkel találkoztunk. Pánszláv szókinccsel, alap angollal, némettel mindenütt elboldogultunk - mondja. Podgorica után csak az albán Skhodra városáig jutottak, mert a két hétre szabott karikázáson visszafelé a montenegrói Durmitor nemzeti parkot is fel akarták keresni. 



- Ezért alig egy napot töltöttünk Albániában, ezt kicsit sajnálom, nyüzsgő város fogadott, káoszra hajazó forgalommal, kedves emberekkel - utal vissza.

Az önkéntelenül adódó kérdésre, hogy visszamennél-e valahová, azonnal rávágja: igen, mindenhová. Azt azonban nem tudni, mikor kerít sort az ismétlésre, mert az előjegyzési naptárjában törökországi utazás szerepel és a Fekete-tenger körbebiciklizése.


Az út maga a cél - Az újságíró véleménye

Kerékpárról más a világ. Ha túljutottunk az első túrák kellemetlen tapasztalatain és nem csak meggyötört ülőfelületeinket, fáradt lábunkat, zsibbadt kezünket emlegetjük, akkor már az autóból és gyalog be nem fogható részletek gazdagsága marad meg bennünk. A kerékpár egyszerre adja a mozgás örömét, az élmények varázsát és az olcsó közlekedés egyszerűségét. Ha kitartóak vagyunk, hamarosan megértjük a mondás igazságát: az út maga a cél... Ezért aztán bármerre elindulhatsz, mindig odaérsz

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!