Gyöngyösnecc a kendők alatt

Addig sem pihen, amíg beszélgetünk, folyamatosan jár a keze, varrogat, igazgat a városi fesztivál keretében zajlott kirakodóvásárban álló kis stand mélyén. Közben a járókelők megcsodálják a ponyván békésen sorakozó babákat, fiatalok, idősek érdeklődnek, ámulnak. Van is mire.

A keszthelyi népi iparművész, Molnárné Riskó Erzsébet a XVI. Győri Országos Baba- és Mackókészítési Versenyen április végén egy zalakomári viseletbe öltöztetett babával első díjat nyert. Emellett a sármelléki kicsi lányokkal a Kiss Áron Magyar Játék Társaság elismerését kapta, de jelen volt a seregszemlén a bátaszéki lány, a nagykanizsai asszony bájkóban, a csornai és a mezőkövesdi menyecske is. Persze babák képében.

Amikor fiatal asszonyként megkezdte pedagógusi munkáját, maga sem gondolta, hogy ilyen elkötelezett híve lesz a népviseletnek, a népművészetnek. Matematika-rajz szakos tanárként az utóbbit tanította a keszthelyi Csány általános iskolában.

Merthogy rögtön a diplomaosztás után Keszthelyre került Várpalotáról 1971-ben, hogy aztán itt találja meg élete hivatását.

- A népművészeten belül a viseletek megtanításával nem tudtam megbirkózni, elégedetlen voltam az eredménnyel, ezért játékbabákat kezdtem öltöztetni, hogy a keszthelyi gyerekek megértsék a népi viseletek sokszínűségét. Így láthatták, mi az, hogy alsószonya, rékli, lajbi, pruszlik, vállas. Városi diákok lévén, otthon ilyesmit nem láthattak. A kislányok fantáziáját persze azonnal megragadta a dolog, ők is babákat akartak öltöztetni. Ezután tudatosabban készültem, jártam a múzeumokat, a könyvtárakat, hiszen magam nem éltem soha élő népművészeti környéken, szüleim, nagyszüleim is értelmiségi emberek voltak.

- A környező zalai, balatoni viselet nem jelent meg az iskolában?

- Egy hévízi kislányra emlékszem, akinek a nagymamája egregyi volt, ő ismerte a viseleti jellegzetességeket.

Riskó Erzsébet nem volt rest, saját maga kezdett gyűjtésbe, nemcsak a könyvekben, hanem élő terepen is. Sármelléken, Zalakomárban talált autentikus öltözék-kiegészítőket, utóbbi hozta meg a minap a győri sikert. (A rendkívüliséget az a bizonyos egyedi gyöngyösnecc adja, mely a kendő alatt rejtezik. Ez egyfajta zárvány a népi viseletben, amely úgy 20-40 kilométeres körzetben megmaradt, nem terjedt tovább.)

Szakemberek segítségét is igénybe vette a népi iparművész. Keszey Sándorné, Irmuska nénitől tanulta meg a népi hímzéseket. Dr. Kerecsényi Edit könyvei, cikkei ismertették meg vele Zala megye hímzéseit. Ő még személyesen is zsűrizte Erzsébet babáit. Dr. Petánovics Katalin hívta fel a figyelmét a különleges sármelléki fejfedő viseletre. Idővel a keszthelyi Balatoni Múzeum néprajzi anyagával is behatóbb barátságot kötött.

Tagja a Zala Megyei Népművészeti Egyesületnek. Az egyesület elnöke, SkrabutÉva segítette képzésekhez, és bemutatkozási lehetőséget teremtett a Mesterségek Ünnepén. Prokné Tirner Györgyi, a gébárti Kézművesek Há-za vezetője biztatta, zsűriztesse a babákat. Takács Zsuzsánna, egerszegi népviselet-készítő pedig megtanította a népi szabászatot és a csipkeverést.

Ugyan a játékbabákkal kezdődött, de aztán megtanulta textilből készíteni a babák testét, és az arcukat is.

- Ez a fajta babakészítés ugyan nem volt része a falu művészetének, de a kivetkőzés után a népi kismesterségek közé bekerült - magyarázta a Keszthelyen élő asszony, akinek két felnőtt lánya Pécsett és Budapesten vert gyökeret. Babákat persze mindkettő tud és szeret készíteni.

Miután a kiveszőben lévő tudás, készség a kezében van, nem csoda, ha együtt sajnálkozhatunk azon, hogy kiveszett a gyakorlati foglalkozás az általános iskolai tantervből. Pedig nem haszontalan kötés-, varrás-, szabás- és néminemű szerelési tudással felvérteződni. Igaz, ma már inkább újat veszünk mindenből, nem javítgatjuk a régit.

Nemcsak a tárgyakat...