Hétvége

2012.02.04. 09:20

Újraélesztés a sokktalanítóban: komplikált lázgörcse volt a 4 éves kisfiúnak

Az éjjel begörcsölt a veséje. Vett be pirulát, de annyira elhatalmasodott a fájdalom, hogy egyik ismerőse behozta Egerszegre - a keszthelyi Dobosy Attila meséli történetét, miközben gurulós infúziós állvánnyal sétálgat a folyosón.

Magyar Hajnalka

- Óriási eredmény, hogy sikerült beindítanunk az osztályt, de mi magunk is tudjuk, hogy nem vagyunk még túl a kezdeti nehézségeken. Ennek az osztálynak a működése ugyanis gyökeresen új szemléletet kíván, ami a betegeknek és az orvosoknak egyaránt újdonság - mondja dr. Csidei Irén, a kórház főigazgatója. - Nem vitás, hogy ki kellett használnunk a pályázati lehetőséget, ez a modell jelenti a jövőt, ugyanakkor a jelen nehézségei mind visszatükröződnek a sürgősségi beindulásában. Szembesülünk az égető orvoshiánnyal, s azzal is tisztában vagyunk, azért olyan magas az osztály indokolatlan igénybevétele, mert nagyon megnyúltak a várólisták. Így próbálkoznak sürgősségi alapon szakvizsgálathoz jutni a betegek. Haza nem küldenek senkit a kollégák, de előfordulhat, hogy sokkal többet kell várakozni - akár 6 órát is - mintha időpontot kértek volna a járóbeteg szakrendelésre.

- Mindenkinek meg kell értenie, hogy a gyorsaság az életveszélyes állapotú betegnek szól, ők élveznek elsőbbséget, hiszen éppen ez a centrum profilja - szögezi le dr. Nagy Tamás főorvos, az osztály megbízott vezetője. - Aki fél éve fennálló panaszokkal jön, az kénytelen kivárni, míg a valóban sürgős beavatkozásra szorulókat ellátjuk. Nem tudom, mit szólnának a reklamálók, ha ők lennének életveszélyes állapotban és mi olyasvalakivel foglalkoznánk, aki éjszaka elfeküdte a nyakát. Mert ilyen esetünk is volt...

Néha ide kerülnek végstádiumú daganatosok is, az elmúlt 1 hónap 5-6 halottjának többsége e körből került ki.

- Baleseti halottunk eddig egy sem volt, s mindjárt az első napokban sikerült újraélesztenünk a sokktalanítóban egy 4 éves gyermeket, akinek komplikált lázgörcse volt - folytatja dr. Nagy Tamás. - Az övé például nagyon indokolt eset volt, szerencsére néhány nap múltán egészségesen távozott.

Számítottak panaszokra, hiszen az osztály elnevezését könnyű félreérteni. A sürgősségi centrum kifejezés sokaknak azt sugallja, hogy itt mindenki gyorsan ellátáshoz jut, holott nem erről van szó. Az elmúlt egy hónap mérlege azt mutatja, hogy a belgyógyászati problémával érkezőknek mindössze 40 százaléka szorult valóban sürgősségi ellátásra, a traumatológiai esetkörben valamivel jobb az arány. Nem győzik eleget hangsúlyozni, itt a kórházi hátteret igénylő, kritikus állapotú betegek stabilizálása történik, hirtelen fájdalom, keringési, légzési panasz, arcfél zsibbadás, beszédnehézség, gyomorvérzés adhat okot a centrum felkeresésére.

A forgalom hektikus, megesik, hogy egy óra alatt húsz beteg is befut, köztük 4-5 nagyon súlyos, akinek a megmentése hosszas küzdelmet igényel. Most csendes a délelőtt. Az egyik hordágyon bekötött fejű fiatalember üldögél magába roskadtan, egy tolószékben idős hölgy panaszkodik keservesen a fejfájására, az intenzív kórteremben gépi lélegeztetést állítanak be egy öntudatlan betegnél. Mentősök, kék formaruhás egészségügyiek sürgölődnek a várakozók körül, újabb és újabb betegek adatai kerülnek fel az információs táblára, s folyamatosan csörög a telefon. Egy orvos párhuzamosan akár 10-15 beteggel is foglalkozik, azt véve előre, akinek magasabb a sürgősségi besorolása (kritikus, életveszélyes, sürgős, sürgető, nem sürgős). Ezt a sorrendet a triage (triázs) ápolók állítják fel. A nyolcból most éppen Sebestyén Szabolcs az ügyeletes.

- Kimunkált szempontrendszer segít bennünket a betegek besorolásában, az életfunkciók, a tünetek és a panaszok egyaránt mérlegre kerülnek - mondja a férfi, aki feleségével együtt mentőtisztként dolgozik Lentiben, ám félállásban mindketten elszegődtek triage ápolónak. - Nagy hasznát veszem a mentős gyakorlatnak, mi neurológiai, kardiológiai problémában vagy újraélesztésben egyaránt otthon vagyunk.

- Eleve azért jöttem hat évvel ezelőtt az egerszegi kórházba, hogy a sürgősségin dolgozzak, csak éppen akkor még nem volt ilyen osztály - folytatjuk az ismerkedést Sepsei Csilla műszakvezető szakápolóval, aki az intenzívről jött át. - Vonz az itteni pörgés, hogy sok emberen tudunk segíteni, akiktől a végén talán még egy köszönömöt is kapunk... Ez sem mellékes.

- Kezdettől fogva az akut ellátásban szerettem dolgozni, hosszú ideig mentőztem és az intenzíven is lehúztam huszonegy évet - kapcsolódik dr. Huszár Tünde főorvos, aki az elsők között jelentkezett ide. - Lelkes a csapat, nagyon igyekszünk megfelelni az elvárásoknak. A súlyos állapotú betegek ellátásával a többi osztály ügyeleteseinek válláról is leveszünk némi terhet. Nálunk minden megvan egy helyen, a véna és a légút biztosításához, az oxigénterápiához, a diagnosztikához. Hozzánk kerülnek lakossági bejelentés alapján az utcán fekvő ittas emberek is, akiket a kihűlés veszélyeztet. Megesett, hogy az egyik hajléktalan csak azért feküdt el a földön, hogy bekerüljön, és átmelegedhessen... Itt mindig történik valami. Változatos, színes a munka, az egyik percben agyvérzést kezelek, a másikban vesegörcsöt. Igaz, sok felé kell figyelni, gyorsan reagálni, észben tartani a párhuzamosan futó eseteket, de éppen ettől érzem, hogy fontos, amit csinálunk. Hogy szükség van ránk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!