Hétvége

2011.07.24. 06:29

Orkán, tornádó

Nyáron sem mindig ragyog az ég, sőt, ez az évszak a szezonja a viharoknak, amikor tombolnak az elemek.

Zalai Hírlap

Megtudjuk belőle, hogy 54 km/óra sebességig viharosnak nevezik a szelet, az 55-77 közötti tartomány a vihart, illetve az erős vihart jelenti, utóbbi már lehordja a tetőcserepeket és kitöri a gyengébb fákat. Szélvész fúj, ha a förgeteg sebessége 78- 90 km/óra, ennek pusztító verziója 104 km/órával is száguldhat, és kéményeket, tetőket tép le. Az ennél is erősebb szelet orkánnak nevezzük, amely már épületeket rombol, erdőket tarol le és emberéletben is kárt tesz.

Még ennél is gyorsabb a tornádó, aminek a középpontja óránként 360 kilométert tesz meg. Gyorsabb, mint az autóversenyzők a célegyenesben. Szerencsére Magyarországon igen ritkán támad tornádószerű forgószél, ám ha mégis, körülbelül 30 kilométer távolságról meg lehet hallani, így legalább nyerünk egy kis időt, hogy megfelelően védett helyre húzódjunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!