Hétvége

2010.12.18. 13:29

Szent Család Szociális Központ: lélekgyógyító munka és terápia

Egyelőre öten ülik körül az asztalt: éppen rózsafüzér-gyöngyöket illesztenek össze nagy műgonddal a hölgyek, akik már most úgy nyilatkoznak, jót tesz lelküknek az új közösség, a munka. Hamarosan harmincan szorgoskodnak majd ugyanitt.

Horváth A. Attila

- A tervek szerint február elsejére mindenkinek létrejön a munkaviszonya; most terápiás juttatást, akkortól pedig munkabért kapnak a foglalkoztatottak. Vasban és Zalában sok a zarándokhely, a rózsafüzéreket elsősorban itt szeretnénk értékesíteni. Szép mívesek, és mivel emberi kéz alkotásai, remek minőségűek. A függők II. János Pál pápa pásztorbotjának feszületét ábrázolják - szól az intézmény első produktumairól Tuczainé Régvári Marietta, az egyházmegyei karitász igazgatója. Hozzáteszi: a bevételeket közösségi programok szervezésére fordítják, szeretnék ugyanis, hogy összetartó közösséggé alakuljon az intézmény kollektívája.

Mint megtudjuk, januárban (először próbaüzemmel) elindul a szentostyasütés is, s az igazgató úgy számol, körülbelül egy hónap alatt már nagyobb tételben tudnak termelni. A hosszabb távú cél az, hogy a Szombathelyi Egyházmegye egész területére eljusson a nagylengyeli szentostya, ehhez persze kiváló minőség és püspöki ajánlás szükséges.

A szociális központban nem csupán dolgoznak az ellátottak: saját pszichiátere van az intézménynek, rendszeres tehát a mentális gondozás, továbbá életmód- és Biblia-csoportban foglalkoznak az érintettekkel.

Rába Imre gellénházi plébános, püspöki tanácsos hangsúlyozza: példa nélküli összefogás hívta életre az intézményt. A karitász felismerte, hogy a válság hatására megnőtt a pszichés problémákkal küzdők száma, a rehabilitációs foglalkoztatás lehetőségei ugyanakkor szűkültek. Ezért közösen úgy döntöttek, helyben valósítják meg a megváltozott munkaképességűek ellátását (Zalában és Vasban indult egy-egy mintaprojekt). A nagylengyeli épületet az egyházközség biztosította, gazdasági szereplők pedig anyagi támogatást nyújtottak.

A projekt vezetői a folytatást is tervezik: az ingatlanhoz tartozó földterületen tavasszal bodzát telepítenek (már jelentkeztek felvásárlók), és csicsókát is termesztenek. Jövőre pedig pályázati forrásból aszalóüzemet szeretnének berendezni; a gyümölcsökre a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász szintén talál piacot.

S hogy addig is mi törté-nik a házban? Ottjártunkkor Koller Mónika munkavezető tanította a rózsafüzér-készítés fortélyaira Konyecsni György-nét, Némethné Hordós Magdolnát, Komoróczki Istvánnét és Koller Vendelnét.

- Vasegerszegen sajátítottuk el egy idős rózsafüzér-készítőtől a módszert, és most már közösen dolgozunk. Az alapanyagok Rómából érkeznek - tudjuk meg Mónikától. Az asztalnál sürgö-lődő asszonyok mind azt mondják, jól érzik magukat az intézményben. Néhány vélemény:

- Végre kimozdulunk otthonról, nem vagyunk bezárva, társaságban, munkával kellemesen telik az idő... Sok fiatal lesz a foglalkoztatottak között, rájuk is jó hatást gyakorol majd, hogy közösségben tölthetik napjaikat... Anyagilag is jól jön, hogy van munkánk... Itt nem azt érezzük, hogy nincs ránk szükség, ez a légkör segíti a felépülésünket... Több műtéten vagyok túl, szalag mellett nem tudnék dolgozni, de itt azzal foglalkozom, amit szeretek...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!