Hétvége

2009.11.28. 03:22

Kabalának tekinti Bécset

Két arany-, egy ezüst- és három bronzéremmel gyarapította eddigi gyűjteményét a Lentiben élő Deák Fanni.

zaol.hu

Fanni valósággal tarolt a közelmúltban megrendezett, Viennafeis elnevezésű bécsi nemzetközi táncversenyen. Összesen tíz számban indult, s az eredményhirdetéskor hatszor szólították dobogóra, de két további értékes helyezés is fűződik a nevéhez.

- Nyolc éve tanulok ír szteppet, de versenyezni csak tavaly kezdtem el - mondja. - Ehhez az is kellett, hogy olyan tanárom legyen, aki a nemzetközi ír táncszövetség akkreditált tagja, hiszen versenyeztetni csak nekik van joguk. Magyarországon jelenleg két ilyen tanár van, mindketten annak a Blackbird Irish Dance Scoolnak a vezetői, amelynek én is tagja vagyok.

Fanni hozzáteszi, már óvodáskorában tagja lett a Kerka Néptáncegyüttes utánpótláscsoportjának, illetve egy rövid ideig modern táncot is tanult.

- Eddig négy nemzetközi versenyen vettem részt, háromszor Ausztriában és egyszer Prágában. A korábbi versenyeken többen is indultunk Lentiből, most viszont egyedül neveztem.

A mindig mosolygós szemű lány hozzáteszi, a többiekkel együtt most a januárban első alkalommal megrendezésre kerülő budapesti versenyre készülnek, ám miután neki a tavalyi Viennafeis is jól sikerült - akkor egy harmadik helyezést ért el -, ezért mindenképpen szeretett volna ott újra bizonyítani.

- Bécs nekem olyan, mint egy kabala - mesélte tovább. - Pedig a körülmények nem voltak valami kellemesek, kora hajnalban kellett kelni, hiszen negyed négykor indultunk, mert a verseny reggel nyolc órakor kezdődött. Fáradt voltam, de mégis azt éreztem, hogy sikerülni fog az eddigi eredményeimet túlszárnyalnom. Nagyon erős volt a mezőny, de amikor lejöttem a színpadról, már éreztem, hogy nagy baj nem lehet.

Az első versenyszám értékelésekor Fannit a harmadik helyen szólították ki. Elmondása szerint a bronzéremnek is nagyon örült, de titkon reménykedett benne, hogy a tíz tánc között volt olyan, amelyik még ennél is jobban sikerült. Számítása bevált, két táncban is első helyezést ért el, ezek egyikéért egy kupát, a másikért pedig egy díszes plakettet is átvehetett. Emellett egy ezüstérmet, illetvekét további bronzot nyert, de egy negyedik és egy ötödik helyezést is begyűjtött. Ez-zel a Magyarországról - Lentin kívül Sopronból és Budapestről - induló táncosok közül a legeredményesebbnek bizonyult.

- Az ír szteppnek két változata van, az úgynevezett soft vagy lágy tánc, ezeket a koreográfiákat balettcipőben adjuk elő - magyarázta. - A másik, amit az emberek általában ismernek, a kopogós heavy tánc. Hozzám ez utóbbi áll közelebb, talán azért, mert részben a zeneiskolának köszönhetően jó a ritmusérzékem, de már Bécsben megfogadtam, hogy a januári budapesti versenyre úgy készülök, hogy ott a soft táncokban is hasonlóan jó eredményeket érjek el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!