Hétvége

2007.07.28. 02:29

Borgőzös mélyrepülés

Az európaiak isznak a világon a legtöbbet, s mi is hozzátesszük ehhez a magunkét: egymillió rendszeres alkoholfogyasztó van Magyarországon. Aki akarja, abbahagyhatja, s a leszokáshoz akár házhoz is mehet a segítség.

Zalai Hírlap

Egyed Zsolt becsvölgyei fiatalember talán már nem élne, ha nem kopogtat be hozzá egy szociális munkás és nem ajánl együttműködést alkoholproblémája leküzdéséhez. A 33 éves férfi a poklok poklát járta meg: munkahelyeiről rendre kirúgták, felesége elvált tőle, s amikor már nagyon elege volt, fogott egy kést, és elvágta a nyakát.

- Láttam, ahogy ömlik belőlem a vér, nagyon megijedtem, és kihívtam a mentőket - számolt be öngyilkossági kísérletéről, miközben italozásának történetét mesélte.

- Nem dicsőség, de elmondom, nincs miért tagadnom, napi öt-hat liter tablettás bort ittam meg. Magányos ivó voltam, nem jártam társaságba. Sok helyen dolgoztam, de mindenhonnét kirúgtak. A Zalabaromfinál már nem tudtam meglenni alkohol nélkül, minden reggel megittam három-négy deci bort. Voltak időszakok, amikor elhatároztam, hogy leteszem a poharat, de nem sikerült. Próbáltam elhagyni a reggeli ivást, máskor hat literről kettőre csökkentettem a napi adagot, de mindig visszaestem. Ha nem ittam vagy nem ittam eleget, előjöttek az elvonási tünetek: izzadtam, remegtem, nagyon roszszul voltam.

Egyed Zsolt kétszer volt elvonókúrán, de a kezelések nem jártak eredménnyel. Azt mondja, tudta előre, hiszen még nem érett meg benne az elhatározás, hogy valóban leszámol szenvedélyével. A válás elkerülése érdekében ment el az elvonókra, nem pedig saját meggyőződéséből. Fordulatot az hozott az életében, hogy felfedezte őt a Vöröskereszt Szenvedélybetegek Közösségi Ellátó Szolgálatának munkatársa.

- A szolgálatot jogszabály hívta életre, tavaly februárban kezdtük meg a munkát. Öten látjuk el a feladatokat a zalaegerszegi kistérség ötven településén (Zalaegerszeg nem tartozik hozzánk), valamennyien az előírtnál magasabb, szociális munkás, illetve szociálpedagógus végzettséggel - mutatta be a megyeszékhelyi központtal működő szervezetet Kovács Anita szakmai vezető, közösségi koordinátor.

A szenvedélybetegek közül főleg az alkolholfüggőkkel foglalkoznak. A betegség kezelése természetesen nem feladatuk, de szerepet játszanak abban, hogy klienseik bekerüljenek az egészségügyi ellátórendszerbe, hozzájussanak a szociális szolgáltatásokhoz, munkát kapjanak, hasznosan töltsék idejüket. Járják a falvakat, felveszik a kapcsolatot az önkormányzatokkal és a háziorvosokkal, számba veszik a szenvedélybetegeket, s ami a legfontosabb: házhoz mennek klienseikhez, mert az alkoholfüggők többségének esze ágában sincs kimozdulni és segítséget kérni.

- Nem volt könnyű eleinte ismeretlenül a falvakban, de azóta elfogadtak bennünket, s már nyolcvan kliensünk van. Rendszeresen látogatjuk őket, félévente felmérést készítünk az állapotukról, segítünk, hogy be tudják osztani a pénzüket, elmondjuk, milyen segélyekre jogosultak. Néhányuk annyira magába forduló és kiközösített, hogy semmilyen kapcsolata nincs és semmilyen támogatást nem kap - jelezte Kovács Anita.

A szolgálat azt tekinti az eddigi legnagyobb eredménynek, hogy ügyfeleiből alkoholellenes klub verbuválódott Kislengyelben. A klubban tízen segítik egymást, rendezvényeket szerveznek és kapcsolatban állnak a Göcsej Alkoholellenes Klubbal. A távlati cél több ilyen önsegítő szervezet létrehozása. Egyed Zsolt is a kislengyeli klubba jár, mióta nem iszik, s ha itthon van, ugyanis Győrben kapott munkát, kukarakodó lett, ahogy mondja. Hosszú út vezetett idáig: egy újabb pózvai kezelés, melyre már önszántából jelentkezett, majd bő két hónapos rehabilitáció a noszlopi intézetben.

- Katonás rend van ott, nem lehet telefonálni, levelet írni és elhagyni az intézetet, de legalább el lehet gondolkodni nyugodtan. Egy hónapja jöttem ki, azóta egy kortyot sem ittam, és úgy érzem, megint önmagam vagyok. Nem tudom, mi történt volna, ha nem segítenek a vöröskeresztes lányok. A gondozómmal úgy voltunk, mint a testvérek, azt is elmondtam neki, amit az anyámnak se mondtam volna el soha - hálálkodott Zsolt.

A közösségi szolgálat méltán büszke rá, persze még éveknek kell eltelni, mire kijelenthető, hogy valóban meggyógyult. A betegek egy részét azonban olyan erős fogságban tartja a szenvedély, hogy feladják az együttműködést. Az alkoholizmusból kevesen gyógyulnak ki, tudtuk meg a Zala Megyei Kórház Pszichiátriai Osztályán dr. Sipos Zsófia főorvostól.

- Ez krónikus betegség, melynek kialakulásában szerepet játszik az anya-gyermek kapcsolat korai sérülése, ezért sem könnyű kezelni, és nehezíti a gyógyulást, hogy általában későn kerülnek hozzánk a betegek. Előfordul, hogy kezelik már őket gyomorfekéllyel, csontritkulással, az alkoholfogyasztás minden következményével, de a szenvedélybetegséget még ebben a stádiumban is titkolja a család. Néha olyan idült betegek kerülnek hozzánk, hogy csak tűzoltómunkát végezhetünk, a testi tüneteket csökkentjük, csak azután kezdődhet a pszichoterápia. Ehhez viszont motiváció kell. Fontos, hogy a beteg találjon valakit, egy családtagot, orvost vagy bárkit, aki hatással van rá, ösztönzi az alkoholmentes életvitel kialakítását. Ebben lehet nagy szerepe a civil szervezeteknek, a közösségi ellátásoknak. Én személy szerint nagyon jónak tartom, hogy elindult az ügy társadalmasítása. Eddig ugyanis az elhárítás volt jellemző a társadalom részéről és a hospitalizációs szemlélet: az egészségügy felelősségét hangsúlyozták, s kizárólag onnét várták a megoldást - mondta a főorvos.

- Láttam, ahogy ömlik belőlem a vér, nagyon megijedtem, és kihívtam a mentőket - számolt be öngyilkossági kísérletéről, miközben italozásának történetét mesélte.

- Nem dicsőség, de elmondom, nincs miért tagadnom, napi öt-hat liter tablettás bort ittam meg. Magányos ivó voltam, nem jártam társaságba. Sok helyen dolgoztam, de mindenhonnét kirúgtak. A Zalabaromfinál már nem tudtam meglenni alkohol nélkül, minden reggel megittam három-négy deci bort. Voltak időszakok, amikor elhatároztam, hogy leteszem a poharat, de nem sikerült. Próbáltam elhagyni a reggeli ivást, máskor hat literről kettőre csökkentettem a napi adagot, de mindig visszaestem. Ha nem ittam vagy nem ittam eleget, előjöttek az elvonási tünetek: izzadtam, remegtem, nagyon roszszul voltam.

Egyed Zsolt kétszer volt elvonókúrán, de a kezelések nem jártak eredménnyel. Azt mondja, tudta előre, hiszen még nem érett meg benne az elhatározás, hogy valóban leszámol szenvedélyével. A válás elkerülése érdekében ment el az elvonókra, nem pedig saját meggyőződéséből. Fordulatot az hozott az életében, hogy felfedezte őt a Vöröskereszt Szenvedélybetegek Közösségi Ellátó Szolgálatának munkatársa.

- A szolgálatot jogszabály hívta életre, tavaly februárban kezdtük meg a munkát. Öten látjuk el a feladatokat a zalaegerszegi kistérség ötven településén (Zalaegerszeg nem tartozik hozzánk), valamennyien az előírtnál magasabb, szociális munkás, illetve szociálpedagógus végzettséggel - mutatta be a megyeszékhelyi központtal működő szervezetet Kovács Anita szakmai vezető, közösségi koordinátor.

A szenvedélybetegek közül főleg az alkolholfüggőkkel foglalkoznak. A betegség kezelése természetesen nem feladatuk, de szerepet játszanak abban, hogy klienseik bekerüljenek az egészségügyi ellátórendszerbe, hozzájussanak a szociális szolgáltatásokhoz, munkát kapjanak, hasznosan töltsék idejüket. Járják a falvakat, felveszik a kapcsolatot az önkormányzatokkal és a háziorvosokkal, számba veszik a szenvedélybetegeket, s ami a legfontosabb: házhoz mennek klienseikhez, mert az alkoholfüggők többségének esze ágában sincs kimozdulni és segítséget kérni.

- Nem volt könnyű eleinte ismeretlenül a falvakban, de azóta elfogadtak bennünket, s már nyolcvan kliensünk van. Rendszeresen látogatjuk őket, félévente felmérést készítünk az állapotukról, segítünk, hogy be tudják osztani a pénzüket, elmondjuk, milyen segélyekre jogosultak. Néhányuk annyira magába forduló és kiközösített, hogy semmilyen kapcsolata nincs és semmilyen támogatást nem kap - jelezte Kovács Anita.

A szolgálat azt tekinti az eddigi legnagyobb eredménynek, hogy ügyfeleiből alkoholellenes klub verbuválódott Kislengyelben. A klubban tízen segítik egymást, rendezvényeket szerveznek és kapcsolatban állnak a Göcsej Alkoholellenes Klubbal. A távlati cél több ilyen önsegítő szervezet létrehozása. Egyed Zsolt is a kislengyeli klubba jár, mióta nem iszik, s ha itthon van, ugyanis Győrben kapott munkát, kukarakodó lett, ahogy mondja. Hosszú út vezetett idáig: egy újabb pózvai kezelés, melyre már önszántából jelentkezett, majd bő két hónapos rehabilitáció a noszlopi intézetben.

- Katonás rend van ott, nem lehet telefonálni, levelet írni és elhagyni az intézetet, de legalább el lehet gondolkodni nyugodtan. Egy hónapja jöttem ki, azóta egy kortyot sem ittam, és úgy érzem, megint önmagam vagyok. Nem tudom, mi történt volna, ha nem segítenek a vöröskeresztes lányok. A gondozómmal úgy voltunk, mint a testvérek, azt is elmondtam neki, amit az anyámnak se mondtam volna el soha - hálálkodott Zsolt.

A közösségi szolgálat méltán büszke rá, persze még éveknek kell eltelni, mire kijelenthető, hogy valóban meggyógyult. A betegek egy részét azonban olyan erős fogságban tartja a szenvedély, hogy feladják az együttműködést. Az alkoholizmusból kevesen gyógyulnak ki, tudtuk meg a Zala Megyei Kórház Pszichiátriai Osztályán dr. Sipos Zsófia főorvostól.

- Ez krónikus betegség, melynek kialakulásában szerepet játszik az anya-gyermek kapcsolat korai sérülése, ezért sem könnyű kezelni, és nehezíti a gyógyulást, hogy általában későn kerülnek hozzánk a betegek. Előfordul, hogy kezelik már őket gyomorfekéllyel, csontritkulással, az alkoholfogyasztás minden következményével, de a szenvedélybetegséget még ebben a stádiumban is titkolja a család. Néha olyan idült betegek kerülnek hozzánk, hogy csak tűzoltómunkát végezhetünk, a testi tüneteket csökkentjük, csak azután kezdődhet a pszichoterápia. Ehhez viszont motiváció kell. Fontos, hogy a beteg találjon valakit, egy családtagot, orvost vagy bárkit, aki hatással van rá, ösztönzi az alkoholmentes életvitel kialakítását. Ebben lehet nagy szerepe a civil szervezeteknek, a közösségi ellátásoknak. Én személy szerint nagyon jónak tartom, hogy elindult az ügy társadalmasítása. Eddig ugyanis az elhárítás volt jellemző a társadalom részéről és a hospitalizációs szemlélet: az egészségügy felelősségét hangsúlyozták, s kizárólag onnét várták a megoldást - mondta a főorvos.

- Láttam, ahogy ömlik belőlem a vér, nagyon megijedtem, és kihívtam a mentőket - számolt be öngyilkossági kísérletéről, miközben italozásának történetét mesélte.

- Nem dicsőség, de elmondom, nincs miért tagadnom, napi öt-hat liter tablettás bort ittam meg. Magányos ivó voltam, nem jártam társaságba. Sok helyen dolgoztam, de mindenhonnét kirúgtak. A Zalabaromfinál már nem tudtam meglenni alkohol nélkül, minden reggel megittam három-négy deci bort. Voltak időszakok, amikor elhatároztam, hogy leteszem a poharat, de nem sikerült. Próbáltam elhagyni a reggeli ivást, máskor hat literről kettőre csökkentettem a napi adagot, de mindig visszaestem. Ha nem ittam vagy nem ittam eleget, előjöttek az elvonási tünetek: izzadtam, remegtem, nagyon roszszul voltam.

Egyed Zsolt kétszer volt elvonókúrán, de a kezelések nem jártak eredménnyel. Azt mondja, tudta előre, hiszen még nem érett meg benne az elhatározás, hogy valóban leszámol szenvedélyével. A válás elkerülése érdekében ment el az elvonókra, nem pedig saját meggyőződéséből. Fordulatot az hozott az életében, hogy felfedezte őt a Vöröskereszt Szenvedélybetegek Közösségi Ellátó Szolgálatának munkatársa.

- A szolgálatot jogszabály hívta életre, tavaly februárban kezdtük meg a munkát. Öten látjuk el a feladatokat a zalaegerszegi kistérség ötven településén (Zalaegerszeg nem tartozik hozzánk), valamennyien az előírtnál magasabb, szociális munkás, illetve szociálpedagógus végzettséggel - mutatta be a megyeszékhelyi központtal működő szervezetet Kovács Anita szakmai vezető, közösségi koordinátor.

A szenvedélybetegek közül főleg az alkolholfüggőkkel foglalkoznak. A betegség kezelése természetesen nem feladatuk, de szerepet játszanak abban, hogy klienseik bekerüljenek az egészségügyi ellátórendszerbe, hozzájussanak a szociális szolgáltatásokhoz, munkát kapjanak, hasznosan töltsék idejüket. Járják a falvakat, felveszik a kapcsolatot az önkormányzatokkal és a háziorvosokkal, számba veszik a szenvedélybetegeket, s ami a legfontosabb: házhoz mennek klienseikhez, mert az alkoholfüggők többségének esze ágában sincs kimozdulni és segítséget kérni.

- Nem volt könnyű eleinte ismeretlenül a falvakban, de azóta elfogadtak bennünket, s már nyolcvan kliensünk van. Rendszeresen látogatjuk őket, félévente felmérést készítünk az állapotukról, segítünk, hogy be tudják osztani a pénzüket, elmondjuk, milyen segélyekre jogosultak. Néhányuk annyira magába forduló és kiközösített, hogy semmilyen kapcsolata nincs és semmilyen támogatást nem kap - jelezte Kovács Anita.

A szolgálat azt tekinti az eddigi legnagyobb eredménynek, hogy ügyfeleiből alkoholellenes klub verbuválódott Kislengyelben. A klubban tízen segítik egymást, rendezvényeket szerveznek és kapcsolatban állnak a Göcsej Alkoholellenes Klubbal. A távlati cél több ilyen önsegítő szervezet létrehozása. Egyed Zsolt is a kislengyeli klubba jár, mióta nem iszik, s ha itthon van, ugyanis Győrben kapott munkát, kukarakodó lett, ahogy mondja. Hosszú út vezetett idáig: egy újabb pózvai kezelés, melyre már önszántából jelentkezett, majd bő két hónapos rehabilitáció a noszlopi intézetben.

- Katonás rend van ott, nem lehet telefonálni, levelet írni és elhagyni az intézetet, de legalább el lehet gondolkodni nyugodtan. Egy hónapja jöttem ki, azóta egy kortyot sem ittam, és úgy érzem, megint önmagam vagyok. Nem tudom, mi történt volna, ha nem segítenek a vöröskeresztes lányok. A gondozómmal úgy voltunk, mint a testvérek, azt is elmondtam neki, amit az anyámnak se mondtam volna el soha - hálálkodott Zsolt.

A közösségi szolgálat méltán büszke rá, persze még éveknek kell eltelni, mire kijelenthető, hogy valóban meggyógyult. A betegek egy részét azonban olyan erős fogságban tartja a szenvedély, hogy feladják az együttműködést. Az alkoholizmusból kevesen gyógyulnak ki, tudtuk meg a Zala Megyei Kórház Pszichiátriai Osztályán dr. Sipos Zsófia főorvostól.

- Ez krónikus betegség, melynek kialakulásában szerepet játszik az anya-gyermek kapcsolat korai sérülése, ezért sem könnyű kezelni, és nehezíti a gyógyulást, hogy általában későn kerülnek hozzánk a betegek. Előfordul, hogy kezelik már őket gyomorfekéllyel, csontritkulással, az alkoholfogyasztás minden következményével, de a szenvedélybetegséget még ebben a stádiumban is titkolja a család. Néha olyan idült betegek kerülnek hozzánk, hogy csak tűzoltómunkát végezhetünk, a testi tüneteket csökkentjük, csak azután kezdődhet a pszichoterápia. Ehhez viszont motiváció kell. Fontos, hogy a beteg találjon valakit, egy családtagot, orvost vagy bárkit, aki hatással van rá, ösztönzi az alkoholmentes életvitel kialakítását. Ebben lehet nagy szerepe a civil szervezeteknek, a közösségi ellátásoknak. Én személy szerint nagyon jónak tartom, hogy elindult az ügy társadalmasítása. Eddig ugyanis az elhárítás volt jellemző a társadalom részéről és a hospitalizációs szemlélet: az egészségügy felelősségét hangsúlyozták, s kizárólag onnét várták a megoldást - mondta a főorvos.

- Nem dicsőség, de elmondom, nincs miért tagadnom, napi öt-hat liter tablettás bort ittam meg. Magányos ivó voltam, nem jártam társaságba. Sok helyen dolgoztam, de mindenhonnét kirúgtak. A Zalabaromfinál már nem tudtam meglenni alkohol nélkül, minden reggel megittam három-négy deci bort. Voltak időszakok, amikor elhatároztam, hogy leteszem a poharat, de nem sikerült. Próbáltam elhagyni a reggeli ivást, máskor hat literről kettőre csökkentettem a napi adagot, de mindig visszaestem. Ha nem ittam vagy nem ittam eleget, előjöttek az elvonási tünetek: izzadtam, remegtem, nagyon roszszul voltam.

Egyed Zsolt kétszer volt elvonókúrán, de a kezelések nem jártak eredménnyel. Azt mondja, tudta előre, hiszen még nem érett meg benne az elhatározás, hogy valóban leszámol szenvedélyével. A válás elkerülése érdekében ment el az elvonókra, nem pedig saját meggyőződéséből. Fordulatot az hozott az életében, hogy felfedezte őt a Vöröskereszt Szenvedélybetegek Közösségi Ellátó Szolgálatának munkatársa.

- A szolgálatot jogszabály hívta életre, tavaly februárban kezdtük meg a munkát. Öten látjuk el a feladatokat a zalaegerszegi kistérség ötven településén (Zalaegerszeg nem tartozik hozzánk), valamennyien az előírtnál magasabb, szociális munkás, illetve szociálpedagógus végzettséggel - mutatta be a megyeszékhelyi központtal működő szervezetet Kovács Anita szakmai vezető, közösségi koordinátor.

A szenvedélybetegek közül főleg az alkolholfüggőkkel foglalkoznak. A betegség kezelése természetesen nem feladatuk, de szerepet játszanak abban, hogy klienseik bekerüljenek az egészségügyi ellátórendszerbe, hozzájussanak a szociális szolgáltatásokhoz, munkát kapjanak, hasznosan töltsék idejüket. Járják a falvakat, felveszik a kapcsolatot az önkormányzatokkal és a háziorvosokkal, számba veszik a szenvedélybetegeket, s ami a legfontosabb: házhoz mennek klienseikhez, mert az alkoholfüggők többségének esze ágában sincs kimozdulni és segítséget kérni.

- Nem volt könnyű eleinte ismeretlenül a falvakban, de azóta elfogadtak bennünket, s már nyolcvan kliensünk van. Rendszeresen látogatjuk őket, félévente felmérést készítünk az állapotukról, segítünk, hogy be tudják osztani a pénzüket, elmondjuk, milyen segélyekre jogosultak. Néhányuk annyira magába forduló és kiközösített, hogy semmilyen kapcsolata nincs és semmilyen támogatást nem kap - jelezte Kovács Anita.

A szolgálat azt tekinti az eddigi legnagyobb eredménynek, hogy ügyfeleiből alkoholellenes klub verbuválódott Kislengyelben. A klubban tízen segítik egymást, rendezvényeket szerveznek és kapcsolatban állnak a Göcsej Alkoholellenes Klubbal. A távlati cél több ilyen önsegítő szervezet létrehozása. Egyed Zsolt is a kislengyeli klubba jár, mióta nem iszik, s ha itthon van, ugyanis Győrben kapott munkát, kukarakodó lett, ahogy mondja. Hosszú út vezetett idáig: egy újabb pózvai kezelés, melyre már önszántából jelentkezett, majd bő két hónapos rehabilitáció a noszlopi intézetben.

- Katonás rend van ott, nem lehet telefonálni, levelet írni és elhagyni az intézetet, de legalább el lehet gondolkodni nyugodtan. Egy hónapja jöttem ki, azóta egy kortyot sem ittam, és úgy érzem, megint önmagam vagyok. Nem tudom, mi történt volna, ha nem segítenek a vöröskeresztes lányok. A gondozómmal úgy voltunk, mint a testvérek, azt is elmondtam neki, amit az anyámnak se mondtam volna el soha - hálálkodott Zsolt.

A közösségi szolgálat méltán büszke rá, persze még éveknek kell eltelni, mire kijelenthető, hogy valóban meggyógyult. A betegek egy részét azonban olyan erős fogságban tartja a szenvedély, hogy feladják az együttműködést. Az alkoholizmusból kevesen gyógyulnak ki, tudtuk meg a Zala Megyei Kórház Pszichiátriai Osztályán dr. Sipos Zsófia főorvostól.

- Ez krónikus betegség, melynek kialakulásában szerepet játszik az anya-gyermek kapcsolat korai sérülése, ezért sem könnyű kezelni, és nehezíti a gyógyulást, hogy általában későn kerülnek hozzánk a betegek. Előfordul, hogy kezelik már őket gyomorfekéllyel, csontritkulással, az alkoholfogyasztás minden következményével, de a szenvedélybetegséget még ebben a stádiumban is titkolja a család. Néha olyan idült betegek kerülnek hozzánk, hogy csak tűzoltómunkát végezhetünk, a testi tüneteket csökkentjük, csak azután kezdődhet a pszichoterápia. Ehhez viszont motiváció kell. Fontos, hogy a beteg találjon valakit, egy családtagot, orvost vagy bárkit, aki hatással van rá, ösztönzi az alkoholmentes életvitel kialakítását. Ebben lehet nagy szerepe a civil szervezeteknek, a közösségi ellátásoknak. Én személy szerint nagyon jónak tartom, hogy elindult az ügy társadalmasítása. Eddig ugyanis az elhárítás volt jellemző a társadalom részéről és a hospitalizációs szemlélet: az egészségügy felelősségét hangsúlyozták, s kizárólag onnét várták a megoldást - mondta a főorvos.

- Nem dicsőség, de elmondom, nincs miért tagadnom, napi öt-hat liter tablettás bort ittam meg. Magányos ivó voltam, nem jártam társaságba. Sok helyen dolgoztam, de mindenhonnét kirúgtak. A Zalabaromfinál már nem tudtam meglenni alkohol nélkül, minden reggel megittam három-négy deci bort. Voltak időszakok, amikor elhatároztam, hogy leteszem a poharat, de nem sikerült. Próbáltam elhagyni a reggeli ivást, máskor hat literről kettőre csökkentettem a napi adagot, de mindig visszaestem. Ha nem ittam vagy nem ittam eleget, előjöttek az elvonási tünetek: izzadtam, remegtem, nagyon roszszul voltam.

Egyed Zsolt kétszer volt elvonókúrán, de a kezelések nem jártak eredménnyel. Azt mondja, tudta előre, hiszen még nem érett meg benne az elhatározás, hogy valóban leszámol szenvedélyével. A válás elkerülése érdekében ment el az elvonókra, nem pedig saját meggyőződéséből. Fordulatot az hozott az életében, hogy felfedezte őt a Vöröskereszt Szenvedélybetegek Közösségi Ellátó Szolgálatának munkatársa.

- A szolgálatot jogszabály hívta életre, tavaly februárban kezdtük meg a munkát. Öten látjuk el a feladatokat a zalaegerszegi kistérség ötven településén (Zalaegerszeg nem tartozik hozzánk), valamennyien az előírtnál magasabb, szociális munkás, illetve szociálpedagógus végzettséggel - mutatta be a megyeszékhelyi központtal működő szervezetet Kovács Anita szakmai vezető, közösségi koordinátor.

A szenvedélybetegek közül főleg az alkolholfüggőkkel foglalkoznak. A betegség kezelése természetesen nem feladatuk, de szerepet játszanak abban, hogy klienseik bekerüljenek az egészségügyi ellátórendszerbe, hozzájussanak a szociális szolgáltatásokhoz, munkát kapjanak, hasznosan töltsék idejüket. Járják a falvakat, felveszik a kapcsolatot az önkormányzatokkal és a háziorvosokkal, számba veszik a szenvedélybetegeket, s ami a legfontosabb: házhoz mennek klienseikhez, mert az alkoholfüggők többségének esze ágában sincs kimozdulni és segítséget kérni.

- Nem volt könnyű eleinte ismeretlenül a falvakban, de azóta elfogadtak bennünket, s már nyolcvan kliensünk van. Rendszeresen látogatjuk őket, félévente felmérést készítünk az állapotukról, segítünk, hogy be tudják osztani a pénzüket, elmondjuk, milyen segélyekre jogosultak. Néhányuk annyira magába forduló és kiközösített, hogy semmilyen kapcsolata nincs és semmilyen támogatást nem kap - jelezte Kovács Anita.

A szolgálat azt tekinti az eddigi legnagyobb eredménynek, hogy ügyfeleiből alkoholellenes klub verbuválódott Kislengyelben. A klubban tízen segítik egymást, rendezvényeket szerveznek és kapcsolatban állnak a Göcsej Alkoholellenes Klubbal. A távlati cél több ilyen önsegítő szervezet létrehozása. Egyed Zsolt is a kislengyeli klubba jár, mióta nem iszik, s ha itthon van, ugyanis Győrben kapott munkát, kukarakodó lett, ahogy mondja. Hosszú út vezetett idáig: egy újabb pózvai kezelés, melyre már önszántából jelentkezett, majd bő két hónapos rehabilitáció a noszlopi intézetben.

- Katonás rend van ott, nem lehet telefonálni, levelet írni és elhagyni az intézetet, de legalább el lehet gondolkodni nyugodtan. Egy hónapja jöttem ki, azóta egy kortyot sem ittam, és úgy érzem, megint önmagam vagyok. Nem tudom, mi történt volna, ha nem segítenek a vöröskeresztes lányok. A gondozómmal úgy voltunk, mint a testvérek, azt is elmondtam neki, amit az anyámnak se mondtam volna el soha - hálálkodott Zsolt.

A közösségi szolgálat méltán büszke rá, persze még éveknek kell eltelni, mire kijelenthető, hogy valóban meggyógyult. A betegek egy részét azonban olyan erős fogságban tartja a szenvedély, hogy feladják az együttműködést. Az alkoholizmusból kevesen gyógyulnak ki, tudtuk meg a Zala Megyei Kórház Pszichiátriai Osztályán dr. Sipos Zsófia főorvostól.

- Ez krónikus betegség, melynek kialakulásában szerepet játszik az anya-gyermek kapcsolat korai sérülése, ezért sem könnyű kezelni, és nehezíti a gyógyulást, hogy általában későn kerülnek hozzánk a betegek. Előfordul, hogy kezelik már őket gyomorfekéllyel, csontritkulással, az alkoholfogyasztás minden következményével, de a szenvedélybetegséget még ebben a stádiumban is titkolja a család. Néha olyan idült betegek kerülnek hozzánk, hogy csak tűzoltómunkát végezhetünk, a testi tüneteket csökkentjük, csak azután kezdődhet a pszichoterápia. Ehhez viszont motiváció kell. Fontos, hogy a beteg találjon valakit, egy családtagot, orvost vagy bárkit, aki hatással van rá, ösztönzi az alkoholmentes életvitel kialakítását. Ebben lehet nagy szerepe a civil szervezeteknek, a közösségi ellátásoknak. Én személy szerint nagyon jónak tartom, hogy elindult az ügy társadalmasítása. Eddig ugyanis az elhárítás volt jellemző a társadalom részéről és a hospitalizációs szemlélet: az egészségügy felelősségét hangsúlyozták, s kizárólag onnét várták a megoldást - mondta a főorvos.

Egyed Zsolt kétszer volt elvonókúrán, de a kezelések nem jártak eredménnyel. Azt mondja, tudta előre, hiszen még nem érett meg benne az elhatározás, hogy valóban leszámol szenvedélyével. A válás elkerülése érdekében ment el az elvonókra, nem pedig saját meggyőződéséből. Fordulatot az hozott az életében, hogy felfedezte őt a Vöröskereszt Szenvedélybetegek Közösségi Ellátó Szolgálatának munkatársa.

- A szolgálatot jogszabály hívta életre, tavaly februárban kezdtük meg a munkát. Öten látjuk el a feladatokat a zalaegerszegi kistérség ötven településén (Zalaegerszeg nem tartozik hozzánk), valamennyien az előírtnál magasabb, szociális munkás, illetve szociálpedagógus végzettséggel - mutatta be a megyeszékhelyi központtal működő szervezetet Kovács Anita szakmai vezető, közösségi koordinátor.

A szenvedélybetegek közül főleg az alkolholfüggőkkel foglalkoznak. A betegség kezelése természetesen nem feladatuk, de szerepet játszanak abban, hogy klienseik bekerüljenek az egészségügyi ellátórendszerbe, hozzájussanak a szociális szolgáltatásokhoz, munkát kapjanak, hasznosan töltsék idejüket. Járják a falvakat, felveszik a kapcsolatot az önkormányzatokkal és a háziorvosokkal, számba veszik a szenvedélybetegeket, s ami a legfontosabb: házhoz mennek klienseikhez, mert az alkoholfüggők többségének esze ágában sincs kimozdulni és segítséget kérni.

- Nem volt könnyű eleinte ismeretlenül a falvakban, de azóta elfogadtak bennünket, s már nyolcvan kliensünk van. Rendszeresen látogatjuk őket, félévente felmérést készítünk az állapotukról, segítünk, hogy be tudják osztani a pénzüket, elmondjuk, milyen segélyekre jogosultak. Néhányuk annyira magába forduló és kiközösített, hogy semmilyen kapcsolata nincs és semmilyen támogatást nem kap - jelezte Kovács Anita.

A szolgálat azt tekinti az eddigi legnagyobb eredménynek, hogy ügyfeleiből alkoholellenes klub verbuválódott Kislengyelben. A klubban tízen segítik egymást, rendezvényeket szerveznek és kapcsolatban állnak a Göcsej Alkoholellenes Klubbal. A távlati cél több ilyen önsegítő szervezet létrehozása. Egyed Zsolt is a kislengyeli klubba jár, mióta nem iszik, s ha itthon van, ugyanis Győrben kapott munkát, kukarakodó lett, ahogy mondja. Hosszú út vezetett idáig: egy újabb pózvai kezelés, melyre már önszántából jelentkezett, majd bő két hónapos rehabilitáció a noszlopi intézetben.

- Katonás rend van ott, nem lehet telefonálni, levelet írni és elhagyni az intézetet, de legalább el lehet gondolkodni nyugodtan. Egy hónapja jöttem ki, azóta egy kortyot sem ittam, és úgy érzem, megint önmagam vagyok. Nem tudom, mi történt volna, ha nem segítenek a vöröskeresztes lányok. A gondozómmal úgy voltunk, mint a testvérek, azt is elmondtam neki, amit az anyámnak se mondtam volna el soha - hálálkodott Zsolt.

A közösségi szolgálat méltán büszke rá, persze még éveknek kell eltelni, mire kijelenthető, hogy valóban meggyógyult. A betegek egy részét azonban olyan erős fogságban tartja a szenvedély, hogy feladják az együttműködést. Az alkoholizmusból kevesen gyógyulnak ki, tudtuk meg a Zala Megyei Kórház Pszichiátriai Osztályán dr. Sipos Zsófia főorvostól.

- Ez krónikus betegség, melynek kialakulásában szerepet játszik az anya-gyermek kapcsolat korai sérülése, ezért sem könnyű kezelni, és nehezíti a gyógyulást, hogy általában későn kerülnek hozzánk a betegek. Előfordul, hogy kezelik már őket gyomorfekéllyel, csontritkulással, az alkoholfogyasztás minden következményével, de a szenvedélybetegséget még ebben a stádiumban is titkolja a család. Néha olyan idült betegek kerülnek hozzánk, hogy csak tűzoltómunkát végezhetünk, a testi tüneteket csökkentjük, csak azután kezdődhet a pszichoterápia. Ehhez viszont motiváció kell. Fontos, hogy a beteg találjon valakit, egy családtagot, orvost vagy bárkit, aki hatással van rá, ösztönzi az alkoholmentes életvitel kialakítását. Ebben lehet nagy szerepe a civil szervezeteknek, a közösségi ellátásoknak. Én személy szerint nagyon jónak tartom, hogy elindult az ügy társadalmasítása. Eddig ugyanis az elhárítás volt jellemző a társadalom részéről és a hospitalizációs szemlélet: az egészségügy felelősségét hangsúlyozták, s kizárólag onnét várták a megoldást - mondta a főorvos.

Egyed Zsolt kétszer volt elvonókúrán, de a kezelések nem jártak eredménnyel. Azt mondja, tudta előre, hiszen még nem érett meg benne az elhatározás, hogy valóban leszámol szenvedélyével. A válás elkerülése érdekében ment el az elvonókra, nem pedig saját meggyőződéséből. Fordulatot az hozott az életében, hogy felfedezte őt a Vöröskereszt Szenvedélybetegek Közösségi Ellátó Szolgálatának munkatársa.

- A szolgálatot jogszabály hívta életre, tavaly februárban kezdtük meg a munkát. Öten látjuk el a feladatokat a zalaegerszegi kistérség ötven településén (Zalaegerszeg nem tartozik hozzánk), valamennyien az előírtnál magasabb, szociális munkás, illetve szociálpedagógus végzettséggel - mutatta be a megyeszékhelyi központtal működő szervezetet Kovács Anita szakmai vezető, közösségi koordinátor.

A szenvedélybetegek közül főleg az alkolholfüggőkkel foglalkoznak. A betegség kezelése természetesen nem feladatuk, de szerepet játszanak abban, hogy klienseik bekerüljenek az egészségügyi ellátórendszerbe, hozzájussanak a szociális szolgáltatásokhoz, munkát kapjanak, hasznosan töltsék idejüket. Járják a falvakat, felveszik a kapcsolatot az önkormányzatokkal és a háziorvosokkal, számba veszik a szenvedélybetegeket, s ami a legfontosabb: házhoz mennek klienseikhez, mert az alkoholfüggők többségének esze ágában sincs kimozdulni és segítséget kérni.

- Nem volt könnyű eleinte ismeretlenül a falvakban, de azóta elfogadtak bennünket, s már nyolcvan kliensünk van. Rendszeresen látogatjuk őket, félévente felmérést készítünk az állapotukról, segítünk, hogy be tudják osztani a pénzüket, elmondjuk, milyen segélyekre jogosultak. Néhányuk annyira magába forduló és kiközösített, hogy semmilyen kapcsolata nincs és semmilyen támogatást nem kap - jelezte Kovács Anita.

A szolgálat azt tekinti az eddigi legnagyobb eredménynek, hogy ügyfeleiből alkoholellenes klub verbuválódott Kislengyelben. A klubban tízen segítik egymást, rendezvényeket szerveznek és kapcsolatban állnak a Göcsej Alkoholellenes Klubbal. A távlati cél több ilyen önsegítő szervezet létrehozása. Egyed Zsolt is a kislengyeli klubba jár, mióta nem iszik, s ha itthon van, ugyanis Győrben kapott munkát, kukarakodó lett, ahogy mondja. Hosszú út vezetett idáig: egy újabb pózvai kezelés, melyre már önszántából jelentkezett, majd bő két hónapos rehabilitáció a noszlopi intézetben.

- Katonás rend van ott, nem lehet telefonálni, levelet írni és elhagyni az intézetet, de legalább el lehet gondolkodni nyugodtan. Egy hónapja jöttem ki, azóta egy kortyot sem ittam, és úgy érzem, megint önmagam vagyok. Nem tudom, mi történt volna, ha nem segítenek a vöröskeresztes lányok. A gondozómmal úgy voltunk, mint a testvérek, azt is elmondtam neki, amit az anyámnak se mondtam volna el soha - hálálkodott Zsolt.

A közösségi szolgálat méltán büszke rá, persze még éveknek kell eltelni, mire kijelenthető, hogy valóban meggyógyult. A betegek egy részét azonban olyan erős fogságban tartja a szenvedély, hogy feladják az együttműködést. Az alkoholizmusból kevesen gyógyulnak ki, tudtuk meg a Zala Megyei Kórház Pszichiátriai Osztályán dr. Sipos Zsófia főorvostól.

- Ez krónikus betegség, melynek kialakulásában szerepet játszik az anya-gyermek kapcsolat korai sérülése, ezért sem könnyű kezelni, és nehezíti a gyógyulást, hogy általában későn kerülnek hozzánk a betegek. Előfordul, hogy kezelik már őket gyomorfekéllyel, csontritkulással, az alkoholfogyasztás minden következményével, de a szenvedélybetegséget még ebben a stádiumban is titkolja a család. Néha olyan idült betegek kerülnek hozzánk, hogy csak tűzoltómunkát végezhetünk, a testi tüneteket csökkentjük, csak azután kezdődhet a pszichoterápia. Ehhez viszont motiváció kell. Fontos, hogy a beteg találjon valakit, egy családtagot, orvost vagy bárkit, aki hatással van rá, ösztönzi az alkoholmentes életvitel kialakítását. Ebben lehet nagy szerepe a civil szervezeteknek, a közösségi ellátásoknak. Én személy szerint nagyon jónak tartom, hogy elindult az ügy társadalmasítása. Eddig ugyanis az elhárítás volt jellemző a társadalom részéről és a hospitalizációs szemlélet: az egészségügy felelősségét hangsúlyozták, s kizárólag onnét várták a megoldást - mondta a főorvos.

- A szolgálatot jogszabály hívta életre, tavaly februárban kezdtük meg a munkát. Öten látjuk el a feladatokat a zalaegerszegi kistérség ötven településén (Zalaegerszeg nem tartozik hozzánk), valamennyien az előírtnál magasabb, szociális munkás, illetve szociálpedagógus végzettséggel - mutatta be a megyeszékhelyi központtal működő szervezetet Kovács Anita szakmai vezető, közösségi koordinátor.

A szenvedélybetegek közül főleg az alkolholfüggőkkel foglalkoznak. A betegség kezelése természetesen nem feladatuk, de szerepet játszanak abban, hogy klienseik bekerüljenek az egészségügyi ellátórendszerbe, hozzájussanak a szociális szolgáltatásokhoz, munkát kapjanak, hasznosan töltsék idejüket. Járják a falvakat, felveszik a kapcsolatot az önkormányzatokkal és a háziorvosokkal, számba veszik a szenvedélybetegeket, s ami a legfontosabb: házhoz mennek klienseikhez, mert az alkoholfüggők többségének esze ágában sincs kimozdulni és segítséget kérni.

- Nem volt könnyű eleinte ismeretlenül a falvakban, de azóta elfogadtak bennünket, s már nyolcvan kliensünk van. Rendszeresen látogatjuk őket, félévente felmérést készítünk az állapotukról, segítünk, hogy be tudják osztani a pénzüket, elmondjuk, milyen segélyekre jogosultak. Néhányuk annyira magába forduló és kiközösített, hogy semmilyen kapcsolata nincs és semmilyen támogatást nem kap - jelezte Kovács Anita.

A szolgálat azt tekinti az eddigi legnagyobb eredménynek, hogy ügyfeleiből alkoholellenes klub verbuválódott Kislengyelben. A klubban tízen segítik egymást, rendezvényeket szerveznek és kapcsolatban állnak a Göcsej Alkoholellenes Klubbal. A távlati cél több ilyen önsegítő szervezet létrehozása. Egyed Zsolt is a kislengyeli klubba jár, mióta nem iszik, s ha itthon van, ugyanis Győrben kapott munkát, kukarakodó lett, ahogy mondja. Hosszú út vezetett idáig: egy újabb pózvai kezelés, melyre már önszántából jelentkezett, majd bő két hónapos rehabilitáció a noszlopi intézetben.

- Katonás rend van ott, nem lehet telefonálni, levelet írni és elhagyni az intézetet, de legalább el lehet gondolkodni nyugodtan. Egy hónapja jöttem ki, azóta egy kortyot sem ittam, és úgy érzem, megint önmagam vagyok. Nem tudom, mi történt volna, ha nem segítenek a vöröskeresztes lányok. A gondozómmal úgy voltunk, mint a testvérek, azt is elmondtam neki, amit az anyámnak se mondtam volna el soha - hálálkodott Zsolt.

A közösségi szolgálat méltán büszke rá, persze még éveknek kell eltelni, mire kijelenthető, hogy valóban meggyógyult. A betegek egy részét azonban olyan erős fogságban tartja a szenvedély, hogy feladják az együttműködést. Az alkoholizmusból kevesen gyógyulnak ki, tudtuk meg a Zala Megyei Kórház Pszichiátriai Osztályán dr. Sipos Zsófia főorvostól.

- Ez krónikus betegség, melynek kialakulásában szerepet játszik az anya-gyermek kapcsolat korai sérülése, ezért sem könnyű kezelni, és nehezíti a gyógyulást, hogy általában későn kerülnek hozzánk a betegek. Előfordul, hogy kezelik már őket gyomorfekéllyel, csontritkulással, az alkoholfogyasztás minden következményével, de a szenvedélybetegséget még ebben a stádiumban is titkolja a család. Néha olyan idült betegek kerülnek hozzánk, hogy csak tűzoltómunkát végezhetünk, a testi tüneteket csökkentjük, csak azután kezdődhet a pszichoterápia. Ehhez viszont motiváció kell. Fontos, hogy a beteg találjon valakit, egy családtagot, orvost vagy bárkit, aki hatással van rá, ösztönzi az alkoholmentes életvitel kialakítását. Ebben lehet nagy szerepe a civil szervezeteknek, a közösségi ellátásoknak. Én személy szerint nagyon jónak tartom, hogy elindult az ügy társadalmasítása. Eddig ugyanis az elhárítás volt jellemző a társadalom részéről és a hospitalizációs szemlélet: az egészségügy felelősségét hangsúlyozták, s kizárólag onnét várták a megoldást - mondta a főorvos.

- A szolgálatot jogszabály hívta életre, tavaly februárban kezdtük meg a munkát. Öten látjuk el a feladatokat a zalaegerszegi kistérség ötven településén (Zalaegerszeg nem tartozik hozzánk), valamennyien az előírtnál magasabb, szociális munkás, illetve szociálpedagógus végzettséggel - mutatta be a megyeszékhelyi központtal működő szervezetet Kovács Anita szakmai vezető, közösségi koordinátor.

A szenvedélybetegek közül főleg az alkolholfüggőkkel foglalkoznak. A betegség kezelése természetesen nem feladatuk, de szerepet játszanak abban, hogy klienseik bekerüljenek az egészségügyi ellátórendszerbe, hozzájussanak a szociális szolgáltatásokhoz, munkát kapjanak, hasznosan töltsék idejüket. Járják a falvakat, felveszik a kapcsolatot az önkormányzatokkal és a háziorvosokkal, számba veszik a szenvedélybetegeket, s ami a legfontosabb: házhoz mennek klienseikhez, mert az alkoholfüggők többségének esze ágában sincs kimozdulni és segítséget kérni.

- Nem volt könnyű eleinte ismeretlenül a falvakban, de azóta elfogadtak bennünket, s már nyolcvan kliensünk van. Rendszeresen látogatjuk őket, félévente felmérést készítünk az állapotukról, segítünk, hogy be tudják osztani a pénzüket, elmondjuk, milyen segélyekre jogosultak. Néhányuk annyira magába forduló és kiközösített, hogy semmilyen kapcsolata nincs és semmilyen támogatást nem kap - jelezte Kovács Anita.

A szolgálat azt tekinti az eddigi legnagyobb eredménynek, hogy ügyfeleiből alkoholellenes klub verbuválódott Kislengyelben. A klubban tízen segítik egymást, rendezvényeket szerveznek és kapcsolatban állnak a Göcsej Alkoholellenes Klubbal. A távlati cél több ilyen önsegítő szervezet létrehozása. Egyed Zsolt is a kislengyeli klubba jár, mióta nem iszik, s ha itthon van, ugyanis Győrben kapott munkát, kukarakodó lett, ahogy mondja. Hosszú út vezetett idáig: egy újabb pózvai kezelés, melyre már önszántából jelentkezett, majd bő két hónapos rehabilitáció a noszlopi intézetben.

- Katonás rend van ott, nem lehet telefonálni, levelet írni és elhagyni az intézetet, de legalább el lehet gondolkodni nyugodtan. Egy hónapja jöttem ki, azóta egy kortyot sem ittam, és úgy érzem, megint önmagam vagyok. Nem tudom, mi történt volna, ha nem segítenek a vöröskeresztes lányok. A gondozómmal úgy voltunk, mint a testvérek, azt is elmondtam neki, amit az anyámnak se mondtam volna el soha - hálálkodott Zsolt.

A közösségi szolgálat méltán büszke rá, persze még éveknek kell eltelni, mire kijelenthető, hogy valóban meggyógyult. A betegek egy részét azonban olyan erős fogságban tartja a szenvedély, hogy feladják az együttműködést. Az alkoholizmusból kevesen gyógyulnak ki, tudtuk meg a Zala Megyei Kórház Pszichiátriai Osztályán dr. Sipos Zsófia főorvostól.

- Ez krónikus betegség, melynek kialakulásában szerepet játszik az anya-gyermek kapcsolat korai sérülése, ezért sem könnyű kezelni, és nehezíti a gyógyulást, hogy általában későn kerülnek hozzánk a betegek. Előfordul, hogy kezelik már őket gyomorfekéllyel, csontritkulással, az alkoholfogyasztás minden következményével, de a szenvedélybetegséget még ebben a stádiumban is titkolja a család. Néha olyan idült betegek kerülnek hozzánk, hogy csak tűzoltómunkát végezhetünk, a testi tüneteket csökkentjük, csak azután kezdődhet a pszichoterápia. Ehhez viszont motiváció kell. Fontos, hogy a beteg találjon valakit, egy családtagot, orvost vagy bárkit, aki hatással van rá, ösztönzi az alkoholmentes életvitel kialakítását. Ebben lehet nagy szerepe a civil szervezeteknek, a közösségi ellátásoknak. Én személy szerint nagyon jónak tartom, hogy elindult az ügy társadalmasítása. Eddig ugyanis az elhárítás volt jellemző a társadalom részéről és a hospitalizációs szemlélet: az egészségügy felelősségét hangsúlyozták, s kizárólag onnét várták a megoldást - mondta a főorvos.

A szenvedélybetegek közül főleg az alkolholfüggőkkel foglalkoznak. A betegség kezelése természetesen nem feladatuk, de szerepet játszanak abban, hogy klienseik bekerüljenek az egészségügyi ellátórendszerbe, hozzájussanak a szociális szolgáltatásokhoz, munkát kapjanak, hasznosan töltsék idejüket. Járják a falvakat, felveszik a kapcsolatot az önkormányzatokkal és a háziorvosokkal, számba veszik a szenvedélybetegeket, s ami a legfontosabb: házhoz mennek klienseikhez, mert az alkoholfüggők többségének esze ágában sincs kimozdulni és segítséget kérni.

- Nem volt könnyű eleinte ismeretlenül a falvakban, de azóta elfogadtak bennünket, s már nyolcvan kliensünk van. Rendszeresen látogatjuk őket, félévente felmérést készítünk az állapotukról, segítünk, hogy be tudják osztani a pénzüket, elmondjuk, milyen segélyekre jogosultak. Néhányuk annyira magába forduló és kiközösített, hogy semmilyen kapcsolata nincs és semmilyen támogatást nem kap - jelezte Kovács Anita.

A szolgálat azt tekinti az eddigi legnagyobb eredménynek, hogy ügyfeleiből alkoholellenes klub verbuválódott Kislengyelben. A klubban tízen segítik egymást, rendezvényeket szerveznek és kapcsolatban állnak a Göcsej Alkoholellenes Klubbal. A távlati cél több ilyen önsegítő szervezet létrehozása. Egyed Zsolt is a kislengyeli klubba jár, mióta nem iszik, s ha itthon van, ugyanis Győrben kapott munkát, kukarakodó lett, ahogy mondja. Hosszú út vezetett idáig: egy újabb pózvai kezelés, melyre már önszántából jelentkezett, majd bő két hónapos rehabilitáció a noszlopi intézetben.

- Katonás rend van ott, nem lehet telefonálni, levelet írni és elhagyni az intézetet, de legalább el lehet gondolkodni nyugodtan. Egy hónapja jöttem ki, azóta egy kortyot sem ittam, és úgy érzem, megint önmagam vagyok. Nem tudom, mi történt volna, ha nem segítenek a vöröskeresztes lányok. A gondozómmal úgy voltunk, mint a testvérek, azt is elmondtam neki, amit az anyámnak se mondtam volna el soha - hálálkodott Zsolt.

A közösségi szolgálat méltán büszke rá, persze még éveknek kell eltelni, mire kijelenthető, hogy valóban meggyógyult. A betegek egy részét azonban olyan erős fogságban tartja a szenvedély, hogy feladják az együttműködést. Az alkoholizmusból kevesen gyógyulnak ki, tudtuk meg a Zala Megyei Kórház Pszichiátriai Osztályán dr. Sipos Zsófia főorvostól.

- Ez krónikus betegség, melynek kialakulásában szerepet játszik az anya-gyermek kapcsolat korai sérülése, ezért sem könnyű kezelni, és nehezíti a gyógyulást, hogy általában későn kerülnek hozzánk a betegek. Előfordul, hogy kezelik már őket gyomorfekéllyel, csontritkulással, az alkoholfogyasztás minden következményével, de a szenvedélybetegséget még ebben a stádiumban is titkolja a család. Néha olyan idült betegek kerülnek hozzánk, hogy csak tűzoltómunkát végezhetünk, a testi tüneteket csökkentjük, csak azután kezdődhet a pszichoterápia. Ehhez viszont motiváció kell. Fontos, hogy a beteg találjon valakit, egy családtagot, orvost vagy bárkit, aki hatással van rá, ösztönzi az alkoholmentes életvitel kialakítását. Ebben lehet nagy szerepe a civil szervezeteknek, a közösségi ellátásoknak. Én személy szerint nagyon jónak tartom, hogy elindult az ügy társadalmasítása. Eddig ugyanis az elhárítás volt jellemző a társadalom részéről és a hospitalizációs szemlélet: az egészségügy felelősségét hangsúlyozták, s kizárólag onnét várták a megoldást - mondta a főorvos.

A szenvedélybetegek közül főleg az alkolholfüggőkkel foglalkoznak. A betegség kezelése természetesen nem feladatuk, de szerepet játszanak abban, hogy klienseik bekerüljenek az egészségügyi ellátórendszerbe, hozzájussanak a szociális szolgáltatásokhoz, munkát kapjanak, hasznosan töltsék idejüket. Járják a falvakat, felveszik a kapcsolatot az önkormányzatokkal és a háziorvosokkal, számba veszik a szenvedélybetegeket, s ami a legfontosabb: házhoz mennek klienseikhez, mert az alkoholfüggők többségének esze ágában sincs kimozdulni és segítséget kérni.

- Nem volt könnyű eleinte ismeretlenül a falvakban, de azóta elfogadtak bennünket, s már nyolcvan kliensünk van. Rendszeresen látogatjuk őket, félévente felmérést készítünk az állapotukról, segítünk, hogy be tudják osztani a pénzüket, elmondjuk, milyen segélyekre jogosultak. Néhányuk annyira magába forduló és kiközösített, hogy semmilyen kapcsolata nincs és semmilyen támogatást nem kap - jelezte Kovács Anita.

A szolgálat azt tekinti az eddigi legnagyobb eredménynek, hogy ügyfeleiből alkoholellenes klub verbuválódott Kislengyelben. A klubban tízen segítik egymást, rendezvényeket szerveznek és kapcsolatban állnak a Göcsej Alkoholellenes Klubbal. A távlati cél több ilyen önsegítő szervezet létrehozása. Egyed Zsolt is a kislengyeli klubba jár, mióta nem iszik, s ha itthon van, ugyanis Győrben kapott munkát, kukarakodó lett, ahogy mondja. Hosszú út vezetett idáig: egy újabb pózvai kezelés, melyre már önszántából jelentkezett, majd bő két hónapos rehabilitáció a noszlopi intézetben.

- Katonás rend van ott, nem lehet telefonálni, levelet írni és elhagyni az intézetet, de legalább el lehet gondolkodni nyugodtan. Egy hónapja jöttem ki, azóta egy kortyot sem ittam, és úgy érzem, megint önmagam vagyok. Nem tudom, mi történt volna, ha nem segítenek a vöröskeresztes lányok. A gondozómmal úgy voltunk, mint a testvérek, azt is elmondtam neki, amit az anyámnak se mondtam volna el soha - hálálkodott Zsolt.

A közösségi szolgálat méltán büszke rá, persze még éveknek kell eltelni, mire kijelenthető, hogy valóban meggyógyult. A betegek egy részét azonban olyan erős fogságban tartja a szenvedély, hogy feladják az együttműködést. Az alkoholizmusból kevesen gyógyulnak ki, tudtuk meg a Zala Megyei Kórház Pszichiátriai Osztályán dr. Sipos Zsófia főorvostól.

- Ez krónikus betegség, melynek kialakulásában szerepet játszik az anya-gyermek kapcsolat korai sérülése, ezért sem könnyű kezelni, és nehezíti a gyógyulást, hogy általában későn kerülnek hozzánk a betegek. Előfordul, hogy kezelik már őket gyomorfekéllyel, csontritkulással, az alkoholfogyasztás minden következményével, de a szenvedélybetegséget még ebben a stádiumban is titkolja a család. Néha olyan idült betegek kerülnek hozzánk, hogy csak tűzoltómunkát végezhetünk, a testi tüneteket csökkentjük, csak azután kezdődhet a pszichoterápia. Ehhez viszont motiváció kell. Fontos, hogy a beteg találjon valakit, egy családtagot, orvost vagy bárkit, aki hatással van rá, ösztönzi az alkoholmentes életvitel kialakítását. Ebben lehet nagy szerepe a civil szervezeteknek, a közösségi ellátásoknak. Én személy szerint nagyon jónak tartom, hogy elindult az ügy társadalmasítása. Eddig ugyanis az elhárítás volt jellemző a társadalom részéről és a hospitalizációs szemlélet: az egészségügy felelősségét hangsúlyozták, s kizárólag onnét várták a megoldást - mondta a főorvos.

- Nem volt könnyű eleinte ismeretlenül a falvakban, de azóta elfogadtak bennünket, s már nyolcvan kliensünk van. Rendszeresen látogatjuk őket, félévente felmérést készítünk az állapotukról, segítünk, hogy be tudják osztani a pénzüket, elmondjuk, milyen segélyekre jogosultak. Néhányuk annyira magába forduló és kiközösített, hogy semmilyen kapcsolata nincs és semmilyen támogatást nem kap - jelezte Kovács Anita.

A szolgálat azt tekinti az eddigi legnagyobb eredménynek, hogy ügyfeleiből alkoholellenes klub verbuválódott Kislengyelben. A klubban tízen segítik egymást, rendezvényeket szerveznek és kapcsolatban állnak a Göcsej Alkoholellenes Klubbal. A távlati cél több ilyen önsegítő szervezet létrehozása. Egyed Zsolt is a kislengyeli klubba jár, mióta nem iszik, s ha itthon van, ugyanis Győrben kapott munkát, kukarakodó lett, ahogy mondja. Hosszú út vezetett idáig: egy újabb pózvai kezelés, melyre már önszántából jelentkezett, majd bő két hónapos rehabilitáció a noszlopi intézetben.

- Katonás rend van ott, nem lehet telefonálni, levelet írni és elhagyni az intézetet, de legalább el lehet gondolkodni nyugodtan. Egy hónapja jöttem ki, azóta egy kortyot sem ittam, és úgy érzem, megint önmagam vagyok. Nem tudom, mi történt volna, ha nem segítenek a vöröskeresztes lányok. A gondozómmal úgy voltunk, mint a testvérek, azt is elmondtam neki, amit az anyámnak se mondtam volna el soha - hálálkodott Zsolt.

A közösségi szolgálat méltán büszke rá, persze még éveknek kell eltelni, mire kijelenthető, hogy valóban meggyógyult. A betegek egy részét azonban olyan erős fogságban tartja a szenvedély, hogy feladják az együttműködést. Az alkoholizmusból kevesen gyógyulnak ki, tudtuk meg a Zala Megyei Kórház Pszichiátriai Osztályán dr. Sipos Zsófia főorvostól.

- Ez krónikus betegség, melynek kialakulásában szerepet játszik az anya-gyermek kapcsolat korai sérülése, ezért sem könnyű kezelni, és nehezíti a gyógyulást, hogy általában későn kerülnek hozzánk a betegek. Előfordul, hogy kezelik már őket gyomorfekéllyel, csontritkulással, az alkoholfogyasztás minden következményével, de a szenvedélybetegséget még ebben a stádiumban is titkolja a család. Néha olyan idült betegek kerülnek hozzánk, hogy csak tűzoltómunkát végezhetünk, a testi tüneteket csökkentjük, csak azután kezdődhet a pszichoterápia. Ehhez viszont motiváció kell. Fontos, hogy a beteg találjon valakit, egy családtagot, orvost vagy bárkit, aki hatással van rá, ösztönzi az alkoholmentes életvitel kialakítását. Ebben lehet nagy szerepe a civil szervezeteknek, a közösségi ellátásoknak. Én személy szerint nagyon jónak tartom, hogy elindult az ügy társadalmasítása. Eddig ugyanis az elhárítás volt jellemző a társadalom részéről és a hospitalizációs szemlélet: az egészségügy felelősségét hangsúlyozták, s kizárólag onnét várták a megoldást - mondta a főorvos.

- Nem volt könnyű eleinte ismeretlenül a falvakban, de azóta elfogadtak bennünket, s már nyolcvan kliensünk van. Rendszeresen látogatjuk őket, félévente felmérést készítünk az állapotukról, segítünk, hogy be tudják osztani a pénzüket, elmondjuk, milyen segélyekre jogosultak. Néhányuk annyira magába forduló és kiközösített, hogy semmilyen kapcsolata nincs és semmilyen támogatást nem kap - jelezte Kovács Anita.

A szolgálat azt tekinti az eddigi legnagyobb eredménynek, hogy ügyfeleiből alkoholellenes klub verbuválódott Kislengyelben. A klubban tízen segítik egymást, rendezvényeket szerveznek és kapcsolatban állnak a Göcsej Alkoholellenes Klubbal. A távlati cél több ilyen önsegítő szervezet létrehozása. Egyed Zsolt is a kislengyeli klubba jár, mióta nem iszik, s ha itthon van, ugyanis Győrben kapott munkát, kukarakodó lett, ahogy mondja. Hosszú út vezetett idáig: egy újabb pózvai kezelés, melyre már önszántából jelentkezett, majd bő két hónapos rehabilitáció a noszlopi intézetben.

- Katonás rend van ott, nem lehet telefonálni, levelet írni és elhagyni az intézetet, de legalább el lehet gondolkodni nyugodtan. Egy hónapja jöttem ki, azóta egy kortyot sem ittam, és úgy érzem, megint önmagam vagyok. Nem tudom, mi történt volna, ha nem segítenek a vöröskeresztes lányok. A gondozómmal úgy voltunk, mint a testvérek, azt is elmondtam neki, amit az anyámnak se mondtam volna el soha - hálálkodott Zsolt.

A közösségi szolgálat méltán büszke rá, persze még éveknek kell eltelni, mire kijelenthető, hogy valóban meggyógyult. A betegek egy részét azonban olyan erős fogságban tartja a szenvedély, hogy feladják az együttműködést. Az alkoholizmusból kevesen gyógyulnak ki, tudtuk meg a Zala Megyei Kórház Pszichiátriai Osztályán dr. Sipos Zsófia főorvostól.

- Ez krónikus betegség, melynek kialakulásában szerepet játszik az anya-gyermek kapcsolat korai sérülése, ezért sem könnyű kezelni, és nehezíti a gyógyulást, hogy általában későn kerülnek hozzánk a betegek. Előfordul, hogy kezelik már őket gyomorfekéllyel, csontritkulással, az alkoholfogyasztás minden következményével, de a szenvedélybetegséget még ebben a stádiumban is titkolja a család. Néha olyan idült betegek kerülnek hozzánk, hogy csak tűzoltómunkát végezhetünk, a testi tüneteket csökkentjük, csak azután kezdődhet a pszichoterápia. Ehhez viszont motiváció kell. Fontos, hogy a beteg találjon valakit, egy családtagot, orvost vagy bárkit, aki hatással van rá, ösztönzi az alkoholmentes életvitel kialakítását. Ebben lehet nagy szerepe a civil szervezeteknek, a közösségi ellátásoknak. Én személy szerint nagyon jónak tartom, hogy elindult az ügy társadalmasítása. Eddig ugyanis az elhárítás volt jellemző a társadalom részéről és a hospitalizációs szemlélet: az egészségügy felelősségét hangsúlyozták, s kizárólag onnét várták a megoldást - mondta a főorvos.

A szolgálat azt tekinti az eddigi legnagyobb eredménynek, hogy ügyfeleiből alkoholellenes klub verbuválódott Kislengyelben. A klubban tízen segítik egymást, rendezvényeket szerveznek és kapcsolatban állnak a Göcsej Alkoholellenes Klubbal. A távlati cél több ilyen önsegítő szervezet létrehozása. Egyed Zsolt is a kislengyeli klubba jár, mióta nem iszik, s ha itthon van, ugyanis Győrben kapott munkát, kukarakodó lett, ahogy mondja. Hosszú út vezetett idáig: egy újabb pózvai kezelés, melyre már önszántából jelentkezett, majd bő két hónapos rehabilitáció a noszlopi intézetben.

- Katonás rend van ott, nem lehet telefonálni, levelet írni és elhagyni az intézetet, de legalább el lehet gondolkodni nyugodtan. Egy hónapja jöttem ki, azóta egy kortyot sem ittam, és úgy érzem, megint önmagam vagyok. Nem tudom, mi történt volna, ha nem segítenek a vöröskeresztes lányok. A gondozómmal úgy voltunk, mint a testvérek, azt is elmondtam neki, amit az anyámnak se mondtam volna el soha - hálálkodott Zsolt.

A közösségi szolgálat méltán büszke rá, persze még éveknek kell eltelni, mire kijelenthető, hogy valóban meggyógyult. A betegek egy részét azonban olyan erős fogságban tartja a szenvedély, hogy feladják az együttműködést. Az alkoholizmusból kevesen gyógyulnak ki, tudtuk meg a Zala Megyei Kórház Pszichiátriai Osztályán dr. Sipos Zsófia főorvostól.

- Ez krónikus betegség, melynek kialakulásában szerepet játszik az anya-gyermek kapcsolat korai sérülése, ezért sem könnyű kezelni, és nehezíti a gyógyulást, hogy általában későn kerülnek hozzánk a betegek. Előfordul, hogy kezelik már őket gyomorfekéllyel, csontritkulással, az alkoholfogyasztás minden következményével, de a szenvedélybetegséget még ebben a stádiumban is titkolja a család. Néha olyan idült betegek kerülnek hozzánk, hogy csak tűzoltómunkát végezhetünk, a testi tüneteket csökkentjük, csak azután kezdődhet a pszichoterápia. Ehhez viszont motiváció kell. Fontos, hogy a beteg találjon valakit, egy családtagot, orvost vagy bárkit, aki hatással van rá, ösztönzi az alkoholmentes életvitel kialakítását. Ebben lehet nagy szerepe a civil szervezeteknek, a közösségi ellátásoknak. Én személy szerint nagyon jónak tartom, hogy elindult az ügy társadalmasítása. Eddig ugyanis az elhárítás volt jellemző a társadalom részéről és a hospitalizációs szemlélet: az egészségügy felelősségét hangsúlyozták, s kizárólag onnét várták a megoldást - mondta a főorvos.

A szolgálat azt tekinti az eddigi legnagyobb eredménynek, hogy ügyfeleiből alkoholellenes klub verbuválódott Kislengyelben. A klubban tízen segítik egymást, rendezvényeket szerveznek és kapcsolatban állnak a Göcsej Alkoholellenes Klubbal. A távlati cél több ilyen önsegítő szervezet létrehozása. Egyed Zsolt is a kislengyeli klubba jár, mióta nem iszik, s ha itthon van, ugyanis Győrben kapott munkát, kukarakodó lett, ahogy mondja. Hosszú út vezetett idáig: egy újabb pózvai kezelés, melyre már önszántából jelentkezett, majd bő két hónapos rehabilitáció a noszlopi intézetben.

- Katonás rend van ott, nem lehet telefonálni, levelet írni és elhagyni az intézetet, de legalább el lehet gondolkodni nyugodtan. Egy hónapja jöttem ki, azóta egy kortyot sem ittam, és úgy érzem, megint önmagam vagyok. Nem tudom, mi történt volna, ha nem segítenek a vöröskeresztes lányok. A gondozómmal úgy voltunk, mint a testvérek, azt is elmondtam neki, amit az anyámnak se mondtam volna el soha - hálálkodott Zsolt.

A közösségi szolgálat méltán büszke rá, persze még éveknek kell eltelni, mire kijelenthető, hogy valóban meggyógyult. A betegek egy részét azonban olyan erős fogságban tartja a szenvedély, hogy feladják az együttműködést. Az alkoholizmusból kevesen gyógyulnak ki, tudtuk meg a Zala Megyei Kórház Pszichiátriai Osztályán dr. Sipos Zsófia főorvostól.

- Ez krónikus betegség, melynek kialakulásában szerepet játszik az anya-gyermek kapcsolat korai sérülése, ezért sem könnyű kezelni, és nehezíti a gyógyulást, hogy általában későn kerülnek hozzánk a betegek. Előfordul, hogy kezelik már őket gyomorfekéllyel, csontritkulással, az alkoholfogyasztás minden következményével, de a szenvedélybetegséget még ebben a stádiumban is titkolja a család. Néha olyan idült betegek kerülnek hozzánk, hogy csak tűzoltómunkát végezhetünk, a testi tüneteket csökkentjük, csak azután kezdődhet a pszichoterápia. Ehhez viszont motiváció kell. Fontos, hogy a beteg találjon valakit, egy családtagot, orvost vagy bárkit, aki hatással van rá, ösztönzi az alkoholmentes életvitel kialakítását. Ebben lehet nagy szerepe a civil szervezeteknek, a közösségi ellátásoknak. Én személy szerint nagyon jónak tartom, hogy elindult az ügy társadalmasítása. Eddig ugyanis az elhárítás volt jellemző a társadalom részéről és a hospitalizációs szemlélet: az egészségügy felelősségét hangsúlyozták, s kizárólag onnét várták a megoldást - mondta a főorvos.

- Katonás rend van ott, nem lehet telefonálni, levelet írni és elhagyni az intézetet, de legalább el lehet gondolkodni nyugodtan. Egy hónapja jöttem ki, azóta egy kortyot sem ittam, és úgy érzem, megint önmagam vagyok. Nem tudom, mi történt volna, ha nem segítenek a vöröskeresztes lányok. A gondozómmal úgy voltunk, mint a testvérek, azt is elmondtam neki, amit az anyámnak se mondtam volna el soha - hálálkodott Zsolt.

A közösségi szolgálat méltán büszke rá, persze még éveknek kell eltelni, mire kijelenthető, hogy valóban meggyógyult. A betegek egy részét azonban olyan erős fogságban tartja a szenvedély, hogy feladják az együttműködést. Az alkoholizmusból kevesen gyógyulnak ki, tudtuk meg a Zala Megyei Kórház Pszichiátriai Osztályán dr. Sipos Zsófia főorvostól.

- Ez krónikus betegség, melynek kialakulásában szerepet játszik az anya-gyermek kapcsolat korai sérülése, ezért sem könnyű kezelni, és nehezíti a gyógyulást, hogy általában későn kerülnek hozzánk a betegek. Előfordul, hogy kezelik már őket gyomorfekéllyel, csontritkulással, az alkoholfogyasztás minden következményével, de a szenvedélybetegséget még ebben a stádiumban is titkolja a család. Néha olyan idült betegek kerülnek hozzánk, hogy csak tűzoltómunkát végezhetünk, a testi tüneteket csökkentjük, csak azután kezdődhet a pszichoterápia. Ehhez viszont motiváció kell. Fontos, hogy a beteg találjon valakit, egy családtagot, orvost vagy bárkit, aki hatással van rá, ösztönzi az alkoholmentes életvitel kialakítását. Ebben lehet nagy szerepe a civil szervezeteknek, a közösségi ellátásoknak. Én személy szerint nagyon jónak tartom, hogy elindult az ügy társadalmasítása. Eddig ugyanis az elhárítás volt jellemző a társadalom részéről és a hospitalizációs szemlélet: az egészségügy felelősségét hangsúlyozták, s kizárólag onnét várták a megoldást - mondta a főorvos.

- Katonás rend van ott, nem lehet telefonálni, levelet írni és elhagyni az intézetet, de legalább el lehet gondolkodni nyugodtan. Egy hónapja jöttem ki, azóta egy kortyot sem ittam, és úgy érzem, megint önmagam vagyok. Nem tudom, mi történt volna, ha nem segítenek a vöröskeresztes lányok. A gondozómmal úgy voltunk, mint a testvérek, azt is elmondtam neki, amit az anyámnak se mondtam volna el soha - hálálkodott Zsolt.

A közösségi szolgálat méltán büszke rá, persze még éveknek kell eltelni, mire kijelenthető, hogy valóban meggyógyult. A betegek egy részét azonban olyan erős fogságban tartja a szenvedély, hogy feladják az együttműködést. Az alkoholizmusból kevesen gyógyulnak ki, tudtuk meg a Zala Megyei Kórház Pszichiátriai Osztályán dr. Sipos Zsófia főorvostól.

- Ez krónikus betegség, melynek kialakulásában szerepet játszik az anya-gyermek kapcsolat korai sérülése, ezért sem könnyű kezelni, és nehezíti a gyógyulást, hogy általában későn kerülnek hozzánk a betegek. Előfordul, hogy kezelik már őket gyomorfekéllyel, csontritkulással, az alkoholfogyasztás minden következményével, de a szenvedélybetegséget még ebben a stádiumban is titkolja a család. Néha olyan idült betegek kerülnek hozzánk, hogy csak tűzoltómunkát végezhetünk, a testi tüneteket csökkentjük, csak azután kezdődhet a pszichoterápia. Ehhez viszont motiváció kell. Fontos, hogy a beteg találjon valakit, egy családtagot, orvost vagy bárkit, aki hatással van rá, ösztönzi az alkoholmentes életvitel kialakítását. Ebben lehet nagy szerepe a civil szervezeteknek, a közösségi ellátásoknak. Én személy szerint nagyon jónak tartom, hogy elindult az ügy társadalmasítása. Eddig ugyanis az elhárítás volt jellemző a társadalom részéről és a hospitalizációs szemlélet: az egészségügy felelősségét hangsúlyozták, s kizárólag onnét várták a megoldást - mondta a főorvos.

A közösségi szolgálat méltán büszke rá, persze még éveknek kell eltelni, mire kijelenthető, hogy valóban meggyógyult. A betegek egy részét azonban olyan erős fogságban tartja a szenvedély, hogy feladják az együttműködést. Az alkoholizmusból kevesen gyógyulnak ki, tudtuk meg a Zala Megyei Kórház Pszichiátriai Osztályán dr. Sipos Zsófia főorvostól.

- Ez krónikus betegség, melynek kialakulásában szerepet játszik az anya-gyermek kapcsolat korai sérülése, ezért sem könnyű kezelni, és nehezíti a gyógyulást, hogy általában későn kerülnek hozzánk a betegek. Előfordul, hogy kezelik már őket gyomorfekéllyel, csontritkulással, az alkoholfogyasztás minden következményével, de a szenvedélybetegséget még ebben a stádiumban is titkolja a család. Néha olyan idült betegek kerülnek hozzánk, hogy csak tűzoltómunkát végezhetünk, a testi tüneteket csökkentjük, csak azután kezdődhet a pszichoterápia. Ehhez viszont motiváció kell. Fontos, hogy a beteg találjon valakit, egy családtagot, orvost vagy bárkit, aki hatással van rá, ösztönzi az alkoholmentes életvitel kialakítását. Ebben lehet nagy szerepe a civil szervezeteknek, a közösségi ellátásoknak. Én személy szerint nagyon jónak tartom, hogy elindult az ügy társadalmasítása. Eddig ugyanis az elhárítás volt jellemző a társadalom részéről és a hospitalizációs szemlélet: az egészségügy felelősségét hangsúlyozták, s kizárólag onnét várták a megoldást - mondta a főorvos.

A közösségi szolgálat méltán büszke rá, persze még éveknek kell eltelni, mire kijelenthető, hogy valóban meggyógyult. A betegek egy részét azonban olyan erős fogságban tartja a szenvedély, hogy feladják az együttműködést. Az alkoholizmusból kevesen gyógyulnak ki, tudtuk meg a Zala Megyei Kórház Pszichiátriai Osztályán dr. Sipos Zsófia főorvostól.

- Ez krónikus betegség, melynek kialakulásában szerepet játszik az anya-gyermek kapcsolat korai sérülése, ezért sem könnyű kezelni, és nehezíti a gyógyulást, hogy általában későn kerülnek hozzánk a betegek. Előfordul, hogy kezelik már őket gyomorfekéllyel, csontritkulással, az alkoholfogyasztás minden következményével, de a szenvedélybetegséget még ebben a stádiumban is titkolja a család. Néha olyan idült betegek kerülnek hozzánk, hogy csak tűzoltómunkát végezhetünk, a testi tüneteket csökkentjük, csak azután kezdődhet a pszichoterápia. Ehhez viszont motiváció kell. Fontos, hogy a beteg találjon valakit, egy családtagot, orvost vagy bárkit, aki hatással van rá, ösztönzi az alkoholmentes életvitel kialakítását. Ebben lehet nagy sz

Ezek is érdekelhetik