2024.06.11. 15:39
A Kölcsey arany- és bronzérme a kecskeméti akadémián
Egy arany és egy bronz – ez lett a mérlege a zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium csapatainak a B33-as kosárlabda diákolimpia országos döntője után. A fiúknál megvédték tavalyi címüket a kölcseysek, a lányok pedig régóta nem szereztek már érmet, de most igen.
A Kölcsey-gimnázium fiú csapata, amely megvédte tavalyi címét a B33-as diákolimpián
Forrás: MDSZ
Ezen eredményekkel érthető, hogy maximálisan elégedett volt Kelemenné Hersics Adrienn felkészítő-testnevelő is, hiszen ritka egyrészt a címvédés a diákolimpiákon, másrészt egy iskola két éremmel egy országos döntőn, finoman fogalmazva sem rossz eredmény.
A sorozat természetesen a B33-as diákolimpiai küzdelmekben korábban kezdődött, az őszi megyei döntők után a februári tatai regionális döntő után alakult ki az országos finálé mezőnye. A Kecskeméti Mercedes Benz Kosárlabda Akadémián rendezett országos döntőn a zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium a középiskolások mezőnyében képviseltette magát. A fiúk a csoportmeccsek során mindkét ellenfelüket legyőzték, így magabiztosan jutottak be a legjobb nyolc közé és a leányok együttese is így tett.
![](https://cdn.zaol.hu/2024/06/hzHvEZ0xXepsNKQi378v1CpeLr_qW6MvusHVdsigEGw/fit/1200/800/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlNGIxNmY1YmY2YTQ0MDRhYTRlNjYwYmI4ZjYxMDUw.jpg)
Forrás: MDSZ
A keresztjáték során a fiúk győzelemmel kezdtek, majd az elődöntőben is simán diadalmaskodtak. A fináléban a debreceni csapat várt rájuk, de tt sem lehetett megállítani a Kölcsey együttesét, amely 21-14-re nyert, ezzel a tavalyi elsősége után az idén is megnyerte a B33-as diákolimpiai döntőt. A lányok a legjobb nyolc között nyertek, de az elődöntőben a későbbi győztes budapesti együttes szoros csatában nyert ellenük, így a harmadik helyen végeztek.
S mekkora öröm mindez a testnevelőnek? Hatalmas...
– Az, hogy januárban az öt-öt elleni kosárlabda országos döntőjében is ott voltunk mind a fiú, mind pedig a leány csapatunkkal és most a három-három elleni játék országos döntőjében is, ez egy nagyszerű dolog – felelte a kérdésre Kelemenné Hersics Adrienn. – Tavaly nyertek a fiúk és az idén is sikerült ez, ez még hihetetlenebb és a lányok eredménye is az, hiszen nem emlékszem, mikor nyert a Kölcsey leány csapata országos döntőben. Ezek az eredmények nem jöhettek volna létre a szülők, az egerszegi női és férfi klubok, valamint az iskola támogatása nélkül. Magasra tettük a lécet, nehéz lesz megismételni ezeket az eredményeket, de mindig szabad álmodni.
Az országos döntőn szerepelt fiú és leány csapat névsora: Makkos Dávid, Mészáros Ágoston, Tóth Barnabás, Garai Dávid, Szórád Anna, Molnár Hanna, Óházy Júlia, Kocsárdi Réka (a megyei és a régiós döntőn pályára lépett: Kovács Áron Boldizsár, Ruzsics Barnabás).