Megkezdődött a hagyományos karosi viadal

2024.05.25. 17:49

Kilenc ország sakkozói a 43. Zalakaros Kupán - fotógaléria

A fürdővárosban szombaton kezdetét vette a 43. Zalakaros Kupa-Bárczay László Emlékverseny nemzetközi sakkverseny, melyen kilenc ország sakkozói ülnek asztalhoz az elkövetkező több, mint egy hét során.

Kerkai Attila

A szombati megnyitón készült fotón balról a versenyigazgató Horváth Sándor, mellette Kóré Eszter, a karosi fürdő marketing-vezetője, Novák Ferenc Zalakaros polgármestere és jobbról Fehér Gyula főbíró

Fotó: Szakony Attila

Magyarország egyik jelentős sakkversenye vette kezdetét Zalakaroson, de ez most már több, mint négy évtizede így van. A Karos Korzó Látogatóközpontjában 52 versenyző indult harcba a kilenc fordulós, svájci rendszerű viadalon, és a szombati megnyitón arról is szó volt, hogy a fürdőjéről híres városban a sakksport mennyire hangsúlyos szerepet tölt be. Novák Ferenc, Zalakaros polgármestere köszöntőjében kiemelte, hogy a lassan hatvan éves gyógyfürdőt a megnyitása óra eddig csaknem harminc millióan látogatták meg, s ahogy mondta, ennyi ember ennyi év alatt azért biztosan nem tévedhet... Zalakaros ismertsége kétségkívül a fürdőnek köszönhető, de az 1982 óta futó zalakarosi sakkverseny is hozzájárult ehhez. Nagyon sok külföldi sakkozó érkezett az elmúlt 43 év alatt a településre és ahogy a városvezető említette, az önkormányzatnak minden évben meg kell találnia a lehetőséget arra, hogy ez a hagyomány ne szakadjon meg.

Fotó: Szakony Attila

Horváth Sándor versenyigazgató is köszöntötte a megjelenteket, aki kiemelte: az elmúlt 43 év során a hazai sakkozás minden kiemelkedő versenyzője megfordult itt, név szerint megemlítve Portisch Lajost, a Polgár-lányokat és Rapport Richárdot.

-Örömmel látjuk, hogy vannak olyan barátaink, akik húsz-huszonöt éve mindig itt vannak és ragaszkodnak ehhez a viadalhoz - említette. - Ez nagyon fontos nekünk is, hogy ezt a hagyományt folytassuk. A látogatóközpont pedig olyan helyszín ehhez, amely ideális a viadalhoz.

Fotó: Szakony Attila

A megnyitót követően a 43. Zalakaros Kupa-Bárczay László Emlékverseny kezdetét vette az 1. fordulóval. Kilenc ország 52 sakkozója ült asztalhoz, tizenhét nemzetközi címet birtokló sakkozó található a mezőnyben, köztük két nagymester, a ma már francia, kétszeres szenior világbajnok Vladimir Ohotnik és a kanizsai színekben indult, tavaly előtti győztes Aczél Gergely. A fordulókat minden nap 15 órakor kezdik, az utolsóra jövő vasárnap 11 órától kerül sor.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában