2023.09.03. 14:49
Vezetett, de végül kikapott a ZTE II., a Kanizsa azonban győzni tudott
A labdarúgó NB III-ban zalai részről a ZTE FC II. indította a vasárnapot, hiszen Sopronban már a déli órákban lejátszotta mérkőzését, de pont nélkül távozott az Északnyugati csoport találkozójáról.
Christian Baloteli (kékben) góljával még vezetett Sopronban a ZTE FC II., de a végén pont nélkül maradt
Fotó: Pezzetta Umberto
Caola SC Sopron - ZTE FC 4-1 (2-1)
Sopron, 200 néző. Jv.: Horváth M.
ZTE FC II.: Köcse - Deme, Dóczi, Király, Kozári - Mulasics (Györe, 82.), Balabás, Lengyel (Molnár K., 82.)- Baloteli, Varga L. (Korógyi, 65.), Bodrogi. Vezetőedző: Koller Zoltán.
Gólszerzők: Szabó T. (17., 26., 70.), Kocsis Á. (72.), illetve Baloteli (4.).
A jó kezdés adott volt a ZTE FC II. csapatának vasárnap Sopronban, hiszen a 4. percben már vezettek az egerszegiek. sőt, ha jobban figyelnek, akár megduplázhatták volna az előnyt, de mivel kimaradt ez a helyzet, a házigazda büntetett és még az első félidőben megfordította az eredményt. Fordulás után viszont már játékban is felülkerekedett a Caola SC, amely újabb gólokat lőtt, Szabó Tamás mesterhármast jegyzett, és megnyerte a mérkőzést. A ZTE FC II. a végén még büntetőt is hibázott, de ez akkor már nem számított.
Koller Zoltán: - Részünkről több volt ebben a mérkőzésben és főleg az első félidőben, amikor jobban futballoztunk ellenfelünknél. Akkor lehetett volna megfogni a meccset, ugyanis vezetésünk után megvoltak a lehetőségeink. Fordulás után már többet hibáztak játékosaim, és gólokat kaptunk.
Délnyugati csoport
FC Nagykanizsa – Érdi VSE 4-0 (3-0)
Olajbányász-stadion, 300 néző. Jv.: Holczbauer.
FCN: Kálovits – Szabó P., Kovalovszki, Bence, Varga D. (Józsa, 71.) – Godzsajev – János (Szinay, 71.), Szökrönyös D., Szilágyi (Kondor, 61.), Lőrincz – Fehér (Sági, 61.). Edző: Gombos Zsolt.
Gólszerzők: Lőrincz (27.), János (31., 35.), Fehér (60.).
![](https://cdn.zaol.hu/2023/09/EHmYKlcAj9cejvC8EDRT51VNYyrZ-7fLnP9tXW65gzM/fit/1200/675/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q4MWJlZDdiYTYzNjRhZmM4NzkzYjdlMzNlNWMwNWM5.jpg)
Fotó: Szakony Attila
A favoritnak tekinthető hazai csapat az első perctől kezdve kezdeményezett, ám ennek a félidő első felében csupán egy lesgól (Lőrincz szerezte fejjel) volt az eredménye. Ezek után igencsak váratlan volt a fejlemény, hogy a játékrész közepén a Kanizsa alig kilenc perc alatt tulajdonképpen eldöntötte a mérkőzést. A hazaiak szép gólokat szereztek, János Norbert ezek közül kettőt vállalt, míg Fehér Barnabás két gólpasszal, illetve egy ügyes átlépéssel vette ki a részét a találatokból. Fordulás után visszaesett az iram, a vendégekben nem volt annyi, hogy a felzárkózásért küzdjenek, a zalaiak pedig tökéletesen kézben tartották az összecsapást. És még növelni is tudták az előnyüket – Fehér pedig így, közvetlenül a cseréje előtt, be is talált a kapuba. A hazaiaknak voltak további lehetőségeik is a gólszerzésre, de a játékosok ezeket talán „elrakták” a szombati, Szentlőrinc elleni, idegenbeli rangadóra.
Gombos Zsolt: „Örülök a sikernek, hogy nem kaptunk gólt, de rúgtunk négyet. Még mindig van bennem hiányérzet, de jó úton járunk, remélem megfelelő hangulatban és önbizalommal várjuk a hétvégi rangadót.”