Sport

2023.09.23. 11:00

Kanizsai arany- és ezüstérem a szenior birkózó ob-ről

A Kanizsai Birkózó Sportegyesület számára az utóbbi hetek mozgalmasan alakultak mind a fiatalabb, mind az idősebb korosztály tekintetében.

Kühne László

A dobogó tetején Fata József

Fotó: KBSE

A birkózók régiós edzőtábora például a kanizsaiakon kívül tófeji, kőszegi, körmendi edzőket, valamint sportolókat is érintett. A közel 40 résztvevő a szabadfogás alapelemeit gyakorolta, illetve az U15-ös Európa-bajnokságon látott taktikai elemeket is igyekeztek átbeszélni, bemutatni. Az említett települések klubjai további együttműködést, például kéthavonta hétvégéi mini összetartásokat terveznek.

Közben a KBSE tagja, Böjti Csongor (N. Zrínyi-iskola) a kötöttfogású diákolimpia területi döntőjén az 54 kg-os súlycsoportban ezüstérmet szerzett és bejutott az országos fináléba.

Kiskunhalason a szenior országos bajnokságon járt a kanizsai klub örökifjú versenyzője, az 53 éves Fata József, aki a kötöttfogásúak 70 kg-os mezőnyében, szegedi és kazincbarcikai ellenfelét legyőzve, megérdemelten állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Aztán következett a szabadfogás, ahol Fata az előkelő második helyet tudta megszerezni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában