Kupahétvége - bizonyítási lehetőséggel

2023.08.04. 18:00

Hét zalai csapat várja a rajtot a MOL Magyar Kupa országos főtábláján

Kupahétvége - akár így is lehetne nevezni az alacsonyabb osztályú bajnokságok mostani menetrendjét, hiszen az NB I. és az NB II.-es együttesek kivételével ezen a hét végén kizárólag Magyar Kupa-találkozókat rendeznek. Zalát hét együttes képviseli az országos főtáblán az 1. fordulóban, közülük négy szerepel hazai pályán.

Kerkai Attila

A megyei kupát nyert csesztregiek hazai pályán kezdenek

Fotó: Fehér Márk

Zalából öt együttes jutott fel a főtáblára a megyei bajnokságokból, hozzájuk csatlakozott a két NB III.-as csapat, az FC Nagykanizsa és a Technoroll Teskánd. Szombaton öt zalai érdekeltségű mérkőzést rendeznek a MOL Magyar Kupában, a Technoroll Teskánd, a Csesztreg, a Tarr Andráshida és a Szepetnek játszik hazai környezetben, a Deák Gizmó Murakeresztúr idegenbe utazik. Vasárnap az FC Nagykanizsa és a Zalaszentgrót is idegenben próbálja meg kiharcolni a továbbjutást.

Ami az esélyeket illeti, a Csesztreg, a Szepetnek és a Teskánd kapott NB III.-as ellenfelet, így elvileg nekik lesz a legnehezebb dolguk, a többiek megyei bajnokságokban szereplő együttesekkel veszik fel a harcot. Így az FC Nagykanizsa is, amely vasárnap lép pályára a Fejér vármegyei Maroshegy vendégeként. A kanizsaiak számítanak esélyesnek, de a bajnoki nyitány miatt nem teljesen boldogok a dél-zalaiak. Előbb az MTK II. vendégeként, majd szerdán idehaza az Iváncsával ikszelt Gombos Zsolt csapata, így az első győzelem még nem jött össze, a bajnokesélyesként rajtoló kanizsaiaknak. Az is igaz, hogy erős ellenfeleik voltak, de mit szól ehhez a szakvezető, akit ráadásul ki is állítottak. Péntekre kiderült, hogy kétmeccses eltiltást kapott, amit megfellebbeznek. Viszont történt más is, hiszen Lánczos Attila ügyvezető az egyik játékost fel akarta függeszteni, de a csapat kiállt mellette.

- Reklamáltam valóban, mert úgy éreztem, szóvá kellett tennem pár dolgot - jegyezte meg Gombos Zsolt. - Nem fogjuk a játékvezetésre, hogy nem sikerült nyernünk idehaza, magunkban is keressük a hibát. A szerdai mérkőzés után az ügyvezető szavai után Kovalovszki Máté csapatkapitány és a csapat tagjai is kiálltak játékostársuk mellett, hogy legyen még esélye bizonyítani. Én ezt a fajta kiállást példaértékűnek tartom, és akár további három-négy játékost is érinthetett volna hasonló kritika. Büntetést kapott mindenki, kollektíven a gyengébb rajt és a nem megfelelő hozzáállás miatt, de a csapatot valahogy fel kellett rázni. A büntetés a szakmai stáb tagjait is érinti, mert mi sem húzhatjuk ki ez alól magunkat. Mindez azért furcsa most, mert a felkészülésünk extra volt, ami után nem két ilyen mérkőzést vártunk, igaz, az MTK II. és az Iváncsa két olyan csapat, ami tényező lesz a bajnokság során. A hétvégi kupameccs jó alkalom lesz arra, hogy visszatérjünk a helyes útra, és remélem, így is történik minden .

A zalai csapatok menetrendje:

SZOMBAT

Szepetnek-Érdi VSE, 16.30, Lovashetény-Pécsvárad- Deák Gizmó Murakeresztúr, 16.30, Tarr Andráshida - FC Esztergom, 16.30, Csesztreg - Szombathelyi MÁV Haladás VSE, 16.30, Technoroll Teskánd-Csorna, 16.30

VASÁRNAP

Ikarus-Marosvölgy-FC Nagykanizsa, 16.30, Úrkút-Zalaszentgrót, 16.30.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában