Főszerepben a kapusok

2023.08.07. 14:28

Gyurján arccsontja megrepedt, de továbbra is védhet

A legfontosabb célját elérte a ZTE FC NB I-es labdarúgócsapata, ugyanis a bajnokság második fordulójában megszerezte az első sikerét vasárnap este az MTK Budapest ellen. A 2-1-es győzelem nem a legjobb játék után született meg, ráadásul áldozattal is járt...

Kerkai Attila

Tajti Mátyás ezzel a büntetővel döntötte el a győzelem sorsát is

Fotó: Szekeres Péter

A 3. percben az új szerzemény, Sajbán Máté egy szép akció végén vette be Demjén kapuját, de rögtön ezután büntetőhöz jutott az MTK, azonban Nemanja Antonov fölé rúgta a labdát. Viszont a félidő közepétől jobban futballozó MTK a 32. percben egyenlített, amikor Németh Krisztián talált be, hogy aztán úgy érjen véget az első 45 perc, hogy egy megítélt büntetőből Tajti Mátyás újra vezetéshez juttassa a ZTE FC-t.

Később kiderült, hogy ez maradt a végeredmény is, de azért történt pár dolog még a második félidőben is. Például, az MTK jobban játszott, többet birtokolta a labdát, de a kapuban Gyurján Márton jól védett. Nagy nyomás alá nem tudta helyezni a vendégcsapat a zalai kaput, de benne volt a lehetőség a játékában, hogy kiegyenlítsen. A jól védő Gyurjánt aztán egy Zsórival történt ütközés után - amikor az arcát találták el - kényszerűségből le kellett cserélni. A helyére érkező Senkó Zsombor az utolsó fél órában tartotta a frontot, fontos közbeavatkozásai voltak. Joggal állapítható meg: a ZTE FC kapusai alaposan kivették a részüket a sikerből.

Mindennél beszédesebb volt Tajti Mátyás nyilatkozata, hiszen a kamerák előtt a ZTE FC csapatkapitánya úgy fogalmazott: nem a "zseniális" teljesítményüknek köszönhető a siker. A ZTE FC szakvezetője, Boér Gábor - ha nem is e szavakkal, de - "osztotta" játékosa véleményét, aki arról is beszélt, hogy sokat kivett csapatából az elmúlt négy meccs.

- Az elmúlt tizenegy nap utolsó állomása volt a mai találkozó és látszódott a csapaton a fáradtság - jegyezte meg a ZTE FC szakvezetője. - Jól kezdtünk, hogy aztán szerencsénk is legyen a büntetőnél és az MTK átvette a kezdeményezést. Próbáltam belenyúlni a meccsbe, ezért cseréltem már az első félidőben kettőt, de lehet, hogy előbb kellett volna, hiszen a középpályás védekezést meg kellett erősíteni. Az Eszék elleni két meccs sokat kivett a csapatból, ma szerencse is kellett a győzelmünkhöz. Hála istennek, mind a két kapusunk nagyon jó volt ma, büszke vagyok a csapatra, hogy kiharcolta ezt a győzelmet.

Nos, Gyurján Márton most biztosan nem annyira boldog, hiszen jól védett az NK Osijek elleni visszavágón, és az MTK ellen is, de mint kiderült, a szeme alatt az arccsontja megrepedt. Elvileg arcmaszkkal játszhat és nem kell kihagynia mérkőzést. A következő találkozót pedig vasárnap, 16.30 órától vívja a ZTE FC a DVSC otthonában.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában