"Erős nő lettem, amiért örökké hálás leszek kanizsai edzőimnek"

– A kanizsai Rozgonyi-iskolába jártam, amikor az egyik testnevelésórára bejött a Kanizsai Diák Kosárlabda Klub edzője, Kovács Magdolna Hugi néni és részletesen bemutatta a sportágat – mesélte Völgyi Erika. – Talán 9 éves lehettem, amikor ez történt. Az iskola udvarán elkezdtünk dobálni a kosárpalánkra, aztán beszélgettünk. Akkor néhány labdapattintás és ütemes mozgás után azt mondta, látja bennem a lehetőséget, szeretné, hogy a csapat tagja legyek. Előtte fociztam a suliban, édesanyáméknak viszont felvázoltam a dolgokat és a kosárlabda mellett tettem le a voksomat. Persze nem végleg, hiszen eldöntöttem, ha mégsem tetszik, visszamegyek rúgni a bőrt.

Szinte azonnal elindultak az edzések heti két-három alkalommal, de mindent az alapoktól kellett kezdeni. A szabályok megismerésétől a technikák elsajátításáig komplexen a sportágat, majd pedig azt, milyen egy csapatban, egyáltalán csapatsportban játszani. Viszont nagyon tetszett neki, barátokra tett szert, jártak edzőtáborba, meccsekre, ami adrenalint adott neki.

– Megtanított koncentrálni a pályán és az iskolapadban is, az önismeretem a helyére billent akkoriban – folytatta Erika. – A kosárlabda miatt hiányoztam a hétvégi családi összejövetelekről, de nem mentem bulizni, mert másnap meccs volt. Szinte minden korosztályban igyekeztem a maximumot nyújtani, azért, hogy feljebb léphessek. Fárasztó időszak volt, de eredményeket hozott. Felnőtt fejjel ismertem fel, milyen szerencsés vagyok, hogy megismertem a lányokat a csapatban, Hugi nénit, Gábor Erzsi nénit. A kemény munka, a kitartásra nevelés a mostani életemben sokat segített. Megállom a helyem a világban, erős nő lettem, amiért örökké hálás leszek a kanizsai edzőimnek.

– Ha lecsukom a szemem, akkor a legemlékezetesebb pillanatok azok voltak, amikor hazai pályán, az egykori MÁV csarnok lelátóit megtöltötte a közönség, köztük a családom, a barátok és az ismerősök – fogalmazott. – Az, hogy NB I.-es csapatok ellen játszhattunk olyan fiatalon, varázslatos érzéssel tölt el ma is. A Pécs, a Sopron sztárjátékosai között lehettem, mégis a meccs végén az utánpótláskorú gyerekek hozzám léptek oda autogramot kérni, mintha egy filmben lettem volna. Olyan élmények, amik egy élten át elkísérnek, megvan néhány mezem, a korosztályos magyar válogatottból származók is. Büszke vagyok erre a rövid kis pályafutásra, mehettem volna tovább is, de másik utat választottam.

Közbelépett a szerelem, 2006-ban ismerte meg azóta már a volt férjét egy nemzetközi kadet kosárlabdatornán RBI Rezé városában Franciaországban. Egy évvel később, az érettségit követően kiköltözött a szintén kosárlabdázó fiúhoz, új életet kezdett, azóta ott él.

– Egy évig csak edzettem, mert nem adták ki az engedélyemet Magyarországról – mondta. – Megtanultam a nyelvet, lett munkám és végre játszhattam már NB I. B szintű csapatoknál. Két évet töltöttem a Rezé Saint Paul, majd egy évet a La Garnache gárdájában, 2012-ben érkeztem a Bouaye gárdájához. Aztán időközben megszületett Yva, a lányom, aki már 8 éves. A visszatérés után már jöttek a kisebb sérülések, operációra is sor került, ezért 2019 év elején végleg befejeztem a sportkarrieremet. Két évvel később kérvényeztem a francia állampolgárságot, így ma már magyar-francia kettős állampolgárságom van. Nantes városától tíz percre Vertou 25 ezres városában egy hivatalban dolgozom, ahol különféle adminisztrációval járó ügyeket intézek.

Völgyi Erika a stafétát Barbalics László egykori baseballjátékosnak adta át.